Emlékezünk, és igazságot kérünk! – ez a jelmondata a százkét évvel ezelőtt másfél millió áldozatot követelő örmény genocídiumra való megemlékezésnek. A népirtás előzményeként már a 19. században százezernél több örmény áldozattal járó pogromra került sor.
Az EMNP két évvel ezelőtti kongresszusa aligha hagyott kellemes élményt. Az akkori viták rányomták bélyegüket a közös munkára. A sikertelenség egymásra mutogatást eredményezett. A minap lezajlott gyűlés ezzel ellentétben erőt, egyetértést sugárzott.
Sikeres tornász-Európa-bajnokságot tudhatnak maguk mögött a rendezők, a nézők pedig bebizonyították, civilizáltan is lehet szurkolni. A város hírnevének csakis jót tett, hogy külföldiek ezrei látogathattak el az ország bizonyítottan kulturáltabb felébe.
A vasút mentén pusztulás látványa fogadott: vasúti sínek menti szemét, tövis és bozót, rozsdás vasszörnyek és málladozó betonmaradványok, sorsukra hagyott egykori bakterházak. A közvagyon elherdálása vegyült a harácsolás megalomániájával.
Nem szeretnék ünneprontó lenni, és lelohasztani politikusaink hurráoptimizmusát az egészségügyben használatos magyar nyelv térhódításáról. A magyar sajtó kész tényként tálalta a hírt az RMDSZ által benyújtott és megszavazott törvénytervezetről.
A mi nemzetközi „gyorsvonatunk” megállóról megállóra fékez. Kislányom őszinte meglepetéssel kérdezi: „még mennyi van hátra?” Nos, alig indultunk el, szóval menetrend szerint még tíz óra, hogy megérkezzünk Budapestre.
Mindannyian tudjuk, hogy csak akkor kezdődhet el a magyar nyelv erdélyi térhódítása, ha a román mellett anyanyelvünk is hivatalossá válik.
Nincs min meglepődni, a liberális értelmiség örvend annak, hogy ismét lehetősége akadt utcára szólítani az embereket, és hadrendbe állíthatja sajtóorgánumait, amelyek pár napja rég látott egyetértésben, kórusban szidják a kormányt.
Hogy miként tud e világban a keresztény ember talpon maradni, annak titka kétezer éve nem változott. Ez a titok Jézusban és az általa nyújtott hitben keresendő. Ennek megtalálására nem is lehet jobb alkalom a Megváltó által ránk hagyományozott ünnepnél.
Az 56-os megemlékezések napján a forradalom egyik résztvevőjét kísérgettem, amikor ifjú ismerősöm megkérdezte, ki ő, mit kell tudni róla? Hogy még jobban letaglózzon, hozzátette: az ő nemzedékének már 1989 is olyan távolinak tűnik, nem igazán érdekli.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Nem lehet és nem is érdemes tagadni, hogy Romániában (is) létező probléma a nők elleni erőszak, viszont hozzájuk hasonlóan bántalmazás ér gyerekeket, időseket, pedagógusokat, sőt férfiakat is. Vajon különbséget kell tenni erőszak és erőszak között?
Irigylem azoknak az erdélyi magyar civil szervezeteknek a kitartását, amelyek az RMDSZ ellenében vagy jó esetben annak érveit kiegészítve igyekeznek meggyőzni az EU-t, hogy a román állam hazudik, amikor azt állítja, „megoldotta” a magyarság jogait.
A magát magyar ellenzéknek nevező ballib társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy ami jó, az ne sikerüljön.
Hálózatot vagy rendszert cserélnek a villamosságiak a lakótelepi lépcsőházban. Teljes átkábelezés, új mérők, amelyek nem a lakásokban, hanem kint a lépcsőház bejáratánál, közös felségterületen kapnak helyet. A lakók mégsem örülnek.
Egy éve okoz vitát a Koalíció a családért civil szervezett hárommillió aláírással támogatott kérése, amelyben a kezdeményezők azt szorgalmazzák, hogy Románia alaptörvényében tételesen szerepeljen: a család egy férfi és egy nő házasságán alapszik.
Köztudott, hogy a márciusi ifjak követeléseinek egyik jelentős pontja a szólásszabadság biztosítása, a cenzúra eltörlése volt.
Idén zökkenőmentesen zajlott le a Székely Szabadság Napja alkalmából meghirdetett politikai demonstrációval egybekötött megemlékezés.
Látogatottsági adatok