Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.
Magyarország elhalasztott egy olyan alapvető eljárási lépést, amely elengedhetetlen az Ukrajna és Moldova által benyújtott EU-csatlakozási kérelmek előrehaladásához – közölte a brüsszeli ügyekben jártas Politicoval két uniós diplomata.
Irán hétfőn kijelentette, hogy az ENSZ nukleáris felügyeleti szervezetével való együttműködése „a jelenlegi eljárások szerint” folytatódik.
Észak-Komárom gasztronómiai ízvilágát, történelmét és pezsgő kulturális életét bemutató, Kárpát-medencei újságíró-találkozót szerveztek a felvidéki városban. Ebből az alkalomból beszélgettünk Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármesterével.
Az Európai Unió eltökélt abban, hogy Moldova uniós csatlakozásának minden szakaszában támogatást nyújtson, és a bővítési folyamat révén egy erős és prosperáló országot üdvözöljön majd az európai családban.
A „tisztítótűz-művelet” elindítását jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben Magyarország „orbáni maffiától” történő megszabadítása érdekében.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Négy ember meghalt, 28-an pedig megsebesültek egy dróncsapás során a Krím-félszigeten – közölte Szergej Akszjonov, a Moszkva által kinevezett kormányzó, miközben számos robbanásról és tűzről érkeztek hírek.