Ellenzék vagy ellenség?

A magyar Helsinki Bizottság feljelentést tett, mivel a határőrök állítólag embertelen bánásmóddal fogadják a Szerbia felől érkező migránsokat. Március 15-én a szólásszabadság érdekében tüntetve az Együtt aktivistái és szimpatizánsai megpróbálták akadályozni, hogy a nemzet miniszterelnöke elmondhassa ünnepi beszédét. A Momentum Mozgalmat pártolók aláírásgyűjtéssel lehetetlenítették el a magyar olimpiai pályázatot, és szertefoszlatták sok ezer magyar álmát. Csak az elmúlt néhány hét történéseit sorolom, de folytatni lehet azzal, hogy ugyanez a társaság – egy tőről metszették ugyanis őket – korábban bezárta az Álmok álmodói–világraszóló magyarok című valóban világraszóló kiállítást, vagy megakadályozta azt, hogy Budapest világkiállítást rendezzen. És a sornak természetesen koránt sincs vége. A magát magyar ellenzéknek nevező ballib társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy ami jó, az ne sikerüljön. Bosszankodik mások sikerén, irigy a megvalósításokra és frusztrált saját eredménytelensége miatt. Ezért azt az elvet követi, hogy minél rosszabb, annál jobb.

Ez a társaság semmit nem tart szentnek, a nemzet fogalmát legkevésbé. Bár sokszor éppen annak nevében (?) lép fel.

Ellenzék ez? Nem. Sokkal inkább ellenség. A magyar nép ellensége, amely minden közös, nemzeti ügyet, megvalósítást, jövőbeli tervet el akar lehetetleníteni. Talán nincs is olyan ország, ahol egy ehhez hasonló társaság mindig saját országa és népe ellen lépjen fel. Nos, a magyarországi ballibek éppen ilyenek.

Nem érdekelte őket az sem, hogy a világkiállítással a figyelem a magyar fővárosra terelődött volna. Az sem, hogy az Álmok álmodói a magyar találékonyságot, innovációt népszerűsítette a világban. Az sem fáj nekik – sőt, kimondottan örülnek –, hogy évek óta tönkreteszik a magyar nemzet ünnepeit. Mint ahogy az sem érdekli, hogy Kárpát-medencei milliók álmát hiúsították meg az olimpiai pályázat megfúrásával. Állítólag anyagi megterhelést jelentett volna Budapest és az ország költségvetésére nézve. Talán. De ne felejtsük, Barcelona épp az 1992-es olimpia miatt került fel a modern világ térképére, és az elmúlt 25 évben az akkor megvalósult beruházásoknak köszönhetően Európa egyik leglátogatottabb és legdinamikusabban fejlődő régiója lett. Mint ahogy a 2012-es – amúgy elég gyengére sikerült – lengyelországi futball-Eb is már érezteti jótékony hatásait nemcsak a sportban, hanem a gazdaságban is – állítják lengyel szakemberek.

Mindebben egy dolog mégis örvendetes. Ilyen hozzáállással ez a társaság csak azt érheti el, hogy egyre kevesebben fognak rá szavazni. Ha az a feltétele örökös ellenzékben maradásuknak, hogy Magyarország ne rendezhessen olimpiát, ám legyen. Inkább ne legyenek ötkarikás játékok a Kárpát-medencében, csak ne kerüljön az ország élére a magyar nemzetet feltörekedni gátló percemberkék siserahada.

És hogy miért jó nekünk, határon innen élőknek az, hogy nemzetben gondolkodó kormánya maradjon Magyarországnak? A magyarázat egyszerű. Minél erősebb az anyaország, annál hatékonyabbak tudunk lenni, annál nagyobb védelmet és segítséget kaphatunk. Ne feledjük, a Nyugatra szakadt vagy a Kárpát-medencében élők számára a magyar kormány megannyi programot (Rómer Flóris-terv, Mikes Kelemen-terv, Kőrösi Csoma-program, Petőfi-program, hogy csak néhányat említsünk) dolgozott ki és léptetett életbe, amelyekkel az elszakadt területeken élő magyarokat próbálja segíteni. A szimbolikus gesztusokról, mint például a magyar állampolgárság (bár az nem csak az) ne is beszéljünk. Emlékezhetünk, amikor a mai ballib ellenzék volt hatalmon, milyen „szimbolikus” kampányt folytatott a december 5-i népszavazás alkalmával. Mi az ilyen gesztusokból nem kérünk.