Rovatok

A Reform Tömörülés nevű, 2003-ban önmagát feloszlató nemzeti liberális RMDSZ-platform jelszavait választotta Kós Károlytól az Erdélyi Magyar Néppárt legutóbbi, Székelyudvarhelyen tartott küldöttgyűlésének mottójául. „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.” Ez helyénvaló, méltó és messzemenően jogos üzenet, formájában és tartalmában egyaránt.

Az, amit egyesek vádképpen fogalmaznak meg, voltaképpen e csapat meghatározó tagjainak az erénye. Ők voltak a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetség (MISZSZ) politikájának alakítói, ők alapították a Reform Tömörülést, a Polgári Szárnyat, ott voltak a Magyar Polgári Szövetség, majd a Magyar Polgári Párt megalakulásakor, s ők hívták életre az EMNP-t is. Nem ők változtak, hanem a történelmi helyzet változott. Az RMDSZ kifordult önmagából, így a Polgári Szárny és a Reform Tömörülés felett eljárt az idő, az MPSZ-t az RMDSZ a román állammal karöltve lehetetlenítette el, az MPP saját elnökének foglya lett.

Ők viszont – az autonomista kemény mag tagjai – ugyanazok maradtak, akik voltak. Miként Szilágyi Zsolt, a kongresszuson újraválasztott elnök joggal mutatott rá beszédében: nekik nincsenek korrupciós ügyeik és egyáltalában ügyeik, ők több mint negyed évszázada ugyanazokat az értékeket, eszméket és programot képviselik, amit két szóban is meg lehet fogalmazni: nemzet és demokrácia.

Ha pedig e két – meglehetősen elvont és lényegében mindenki által színleg felvállalt – eszmét programcélkitűzésekre, stratégiára bontjuk, akkor ez egyik oldalról mindenekelőtt az átlátható, korrupciómentes közéletet és a jogbiztonságot jelenti, a másik oldalról pedig az autonómia-gondolat következetes képviseletét.

Az autonómiáét, aminél többet követelni a jelen geopolitikai helyzetben nem reális, kevesebbet viszont nem érdemes. Autonómiát pedig csak úgy lehet elérni, ha a célhoz keresünk eszközöket, és nem a vélt többségi tűrőképességhez igazítjuk a célokat, mert ez a politika egyenlő a középtávú beolvadással.

Másként állnánk, ha e gondolat már akkor az egységes RMDSZ programjának középpontjába került volna, amikor még cseppfolyós volt a helyzet, és a következetes kiállással megerősített gondolatoknak valóságteremtő erejük volt. A kilencvenes évek elején a párt védnöke, Tőkés László által is a kongresszuson joggal emlegetett Neptun-ügy idején épp a fordítottját kellett volna tenni, mint amit a védnök által megnevezett politikusok – Frunda György, Borbély László és Tokay György – műveltek. Ők abban segítettek a nyíltan magyarellenes román hatalomnak, hogy az kisebbségbarát színben tetszelegjen ahelyett, hogy minden erőt arra összpontosítottak volna, hogy a nemzetközi rendezést igénylő problémák listájára Erdély is felkerüljön.

Migránsok és őshonos kisebbségek

Több felszólaló – köztük Szili Katalin autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott és Tőkés László – üdvözlő beszédében megemlítette a migránsválságot, amit jómagam Európa tervszerű muszlim megszállásának szoktam nevezni. A jelenség nem teremt kedvező nemzetközi körülményeket az autonómiaharchoz több szempontból sem. Jogos érvelést hallhattunk Szili Katalin részéről: különbséget kell tenni a bevándorlók jogai és az őshonos kisebbségek jogai között, ami nem jelent diszkriminációt az eltérő történelmi léthelyzetből kifolyólag. Egy bevándorlótól a beilleszkedésen túl akár az asszimilációt is el lehet várni. Viszont egy olyan közösség, amely több mint ezer éve él szülőföldjén, és csak a határ vándorolt át a feje felett, joggal követeli, hogy közjogi jogosítványok birtokában évezredes államalkotó tapasztalatára hagyatkozva megszervezhesse önmagát. Ahogyan Izsák Balázsnak a kongresszushoz intézett és Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke által felolvasott üzenetében fogalmazódott meg.

A másik oldalról a nemzetek megmaradását, a nemzeti kultúrák ápolását fontosnak tartó erők a nemzetállam erősítését támogatják. Amikor a különböző elemzők – a baloldaltól a kérdést a maga teljes mélységében a lehető legőszintébben felvázoló Drábik Jánosig – a globalisták és lokalisták vagy unionisták és szuverenitáspártiak ellentétéről beszélnek, akkor voltaképpen a szervezett magánhatalom és a nemzetállamok ellentétét tematizálják. Bármilyen abszurd is e helyzet, bárhol is éljünk a világon, magyarokként ennek a törésvonalnak a nemzetállami oldalán lehetünk csak, mert az ellenerő mindent meg akar szüntetni, amit a nemzeti kultúrák építettek fel Európában.

Letisztultak a pártbeli viszonyok

Az EMNP két évvel ezelőtti kongresszusa aligha hagyott kellemes élményt a résztvevőkben. Az akkori viták – amelyek az eseményt megelőzték – rányomták bélyegüket a közös munkára. A sikertelenség egymásra mutogatást eredményezett. A minap lezajlott gyűlés ezzel ellentétben erőt, egyetértést és felkészültséget sugárzott. Vélhetően mindenkinek volt ideje magáévá tenni azt a kézenfekvő alapelvet, hogy többre jutunk, ha nem egymásra acsarkodunk, hanem megfogjuk egymás kezét, és szövetségest látunk a másikban, nem vetélytársat.

Ezt üzeni az elnökség kibővítése és a fiatalítás is, aminek szimbolikus és egyben intézményi kifejeződése, hogy a párt ifjúsági szervezetének elnöke, Tőke Ervin alelnöki szinten képviseli azt a korosztályt, amely előbb-utóbb átveszi a stafétabotot az alapítóktól. Amiként a párt hivatalos kongresszusi közleménye is hangsúlyozza, az elnökség átlagéletkora 39 év, ami kifejezetten jó, reménykeltő üzenet. Tagja lett az elnökségnek az Erdélyi Magyar Ifjak élén már bátorságát és szervezőkészségét bizonyító Soós Sándor is, akit – mint a kongresszus előtti régiós megmérettetés igazolja – masszívan támogatnak a közép-erdélyi szervezetek.

Annak ellenére, hogy a 2016-os választási esztendőben nem sok babér termett a pártnak – az önkormányzatokban csak pozícióőrzésre futotta, az országos választáson pedig a realitásokat és a magyar kormány elvárását tudomásul véve nem indult –, a mostani az előrelépés ígéretének kongresszusa volt, a Németh Zsolt által hobbitoknak nevezett autonomisták rendezték soraikat.

Ezt sugallta az alapszabályzat és a program lényegében vita nélküli módosítása, a feszültségmentes együttmunkálkodás. Nemzetstratégiai szempontból ez azért is fontos, mert immár csak ők maradtak talpon a nemzeti autonomista oldalon, az MPP ugyanis aligha fog szabadulni az RMDSZ rontó öleléséből. Tőkés László az erdélyi nemzeti oldal egyesítésére hívott fel, ami lényegében azt jelenti, hogy az EMNP örömmel várja soraiba azokat az MPP-seket, akik számára elfogadhatatlan a párt mai, önfeladó politikája.

Ha az EMNP erejéből nem is telik annyira, hogy választáson verje meg az RMDSZ-t, az autonómiakövetelés ébren tartása és a külső nyomásgyakorlás fontos szerepkör. Ezt pedig – bizton állíthatjuk – megfelelően fogja betölteni ez a csapat. Tisztességgel, következetesen – ahogy mindig.