A kétnyelvűség hamis illúziója

Nem szeretnék ünneprontó lenni, és lelohasztani magyar politikusaink hurráoptimizmusát a romániai egészségügyben használatos magyar nyelv térhódításáról. Az erdélyi és a magyarországi sajtó kész tényként tálalta a hírt az RMDSZ által benyújtott és megszavazott törvénytervezetről, amely előírja, hogy magyar lakosságú, vegyes vidékek egészségügyi hálózatában anyanyelvü­kön mondhassák el panaszaikat az orvoshoz forduló betegek.

Van már ehhez hasonló törvény, amit az önkormányzatokban ma sem alkalmaznak, a román parlament pedig elfogadott egy újabbat, hadd lássa a világ, hogy Románia – papíron legalábbis – betartja a kisebbségek nyelvi jogait. Aki vegyes lakosságú vidéken él, jól tudja, hogy a románul rosszul beszélő olaszteleki kislánnyal a kolozsvári sürgősségin tavaly megesett gyalázat távolról sem egyedi eset, legfenebb a hozzátartozók nem csapnak cirkuszt. Évekkel ezelőtt ezt jómagam is megtapasztaltam gyerekeimmel, amikor a bunkó román szakorvos azt kérte számon rajtam, hogy hatéves kisfiam miért nem tudja elmondani neki románul, hol fáj, mi a panasza. Miután felocsúdtam pofátlanságától, nem éppen szalonképesen elmagyaráztam az orvosnak, hogy harminc-negyven évvel ezelőtt minden épeszű kolozsvári román tudott annyit magyarul, hogy legalább konyhanyelven elboldoguljon a vegyes lakosságú környezetében. Mondanom sem kell, a gyereket más orvoshoz vittem, de hát tudjuk, hogy nem ez a jellemző.

A frissen elfogadott törvénnyel éppen az a baj, hogy az ilyen orvosok viselkedésére semmiféle gyógymódot nem ad, miközben a kétnyelvűség hamis illúzióját kelti. Valójában magyar politikusaink számára jelent gumicsontot. Valaki is komolyan hiszi, hogy egy olyan országban, ahol a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezetet lesöpörték az asztalról, a mostani jogszabály egy őszinte gesztus irányunkba? Talán inkább arról van szó, hogy az Európa Tanács jelentéstevőinek kolozsvári látogatása és a készülő országjelentés tette ezt ennyire sürgőssé. Hogy a román kormánynak egy újabb érve legyen amellett, hogy a magyarság hangoskodásának nincs alapja, mert a törvények az önkormányzatokban és az egészségügyben is biztosítják a szabad anyanyelvhasználatot.

Mindannyian tudjuk, hogy csak akkor kezdődhet el a magyar nyelv erdélyi térhódítása, ha a román mellett anyanyelvünk is hivatalossá válik. Ha törvény szabályozza, hogy a vegyes lakosságú vidékeken élő kétnyelvűség szellemében patikától vasútállomásig és polgármesteri hivataltól kórházig bárhol megszólalhatunk magyarul. És választ is kapunk. Ha ezt magyar politikai elitünk nem tűzi ki célként, akkor maradnak a pótcselekvések. Amelyek szépen hangzanak, de gyakorlati hozadékuk nulla.