Nők, erőszak, kampány

„A társadalmi konszenzus szerint a család egy támogató, szerető miliő, menedék, mentsvár, biztonsági háló minden tagja számára, ahol a kölcsönös megbecsülés és segítségnyújtás alapvető attribútum. Ha ez az ideális családról alkotott kép elromlik, a társadalomban kognitív disszonanciát okoz.”

Mindenki érti, ugye? Lassan egy hónap is eltelt azóta, hogy először összefutottam ezzel a bikkfanyelven megfogalmazott tudálékos megállapítással, amellyel egy kolléganő igyekezett rávezetni az olvasót, mennyire rossz dolog a nők elleni erőszak, és mennyire fontos fellépni ellene. Hogyaszongya „alapvető attribútum” és „kognitív disszonancia”. Lelki szemeim előtt meg is jelenik a körzeti rendőr és a szociális munkás, amint a szomszédok riasztására bekopognak Béláékhoz, és nagyjából ezekkel a szakkifejezésekkel felszólítják a családfőt, álljon el a felesége bántalmazásának tevőleges elkövetésétől, mert az elvetendő társadalmi norma, üldözendő szokás, amely ellen készek a legszigorúbb hatósági eszközökkel fellépni. Hosszasan sorolják a jelenség súlyosságát és tarthatatlanságát alátámasztó statisztikákat, miszerint évente 700–900 nő hal meg családon belüli erőszak miatt az Európai Unió tagországaiban, 2014-ben 1,2 millió romániai nő szenvedte el a fizikai vagy a szexuális bántalmazás valamilyen formáját, és különben is, Romániában minden 30. másodpercben megvernek egy nőt. Mire a ház ura magába száll és a továbbiakban eltekint a deviáns magatartástól.

De ennek az egész erőszakkultúrának immár annyi, ugyanis meg lett hirdetve a kampány ellene. Pontosabban a nők elleni erőszak ellen. Az RMDSZ nőszervezete Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom (NEEEM!) címmel a nemzetközi nőnap alkalmából idén tájékoztatási kampányt indított, amelyben az erdélyi magyar társadalomban szerintük még tabutémaként kezelt nők elleni erőszakra hívják fel a figyelmet. Ismert hölgyek biztatják arra férfitársaikat, ne vigyenek neki virágot, inkább váltsák meg a világot, újabban pedig már férfiak is megosztják tapasztalataikat, véleményüket a nők elleni erőszakról. Köztük az RMDSZ nemrég kinevezett ügyvezető elnöke, aki újabban előszeretettel alkalmazott videoüzenetben okítja a „keménylegényeket” és az „igazi férfiakat”, miként viszonyuljanak a nőkhöz, illetve bántalmazásukhoz.

Akár még célt is érhetne ez a mozgalom, ha nem lenne kifejezett kampányjellege. Ha nem azt érezné az ember, hogy mindez egy politikai alakulat belső platformjaként működő szervezet ismertségét és publicitását szolgálja csupán. Nem lehet és nem is érdemes tagadni, hogy Romániában (is) létező probléma a nők elleni erőszak, viszont hozzájuk hasonlóan bántalmazás ér gyerekeket, időseket, pedagógusokat is, sőt férfiakat is. Vajon mindenképpen különbséget kell tenni erőszak és erőszak között? Biztos, hogy eredményre vezet, ha a nőket általánosságban elnyomott áldozatként, míg a férfiakat elnyomóként, erőszakos bűnelkövetőként állítjuk be? Mindazonáltal az a nagyobbik baj ezzel a mozgalommal, hogy csak nagy általánosságban pufogtat szépen hangzó lózungokat, ám amikor konkrétan kellene elítélni, kiállni, cselekedni, akkor már híre-hamva sincs a nagy lendületnek.

Kevesebb mint két hete kiderült, hogy a Kolozsvári Magyar Színház vendégrendezője szóban és tettleg is bántalmazta a társulat egyik színésznőjét a március 24-ei bemutató szünetében. A Krónika napilap által feltárt incidens bejárta a sajtót, született néhány, az elkövető cselekedetét és a teátrum vezetőjének a történteket bagatellizálni, eltusolni próbáló igyekezetét elítélő cikk, aztán a botrány el is ült. A nők elleni erőszak elleni fenenagy kampányt elindító nőszervezet – egyik vezetőjének a Facebookon közzétett, általánosságban ejnyebejnyéző bejegyzésétől eltekintve – testületileg mélyen hallgatott a történtekről, az RMDSZ második kettes számú vezetője nem szólt be a színházi „keménylegényeknek”, nem születtek tiltakozások, petíciók, tiltakozások és tüntetések. Bezzeg két évvel ezelőtt össznépi felhördülést váltott ki, amikor az anyaország egyik politikusa a Tusványoson elsütötte azt az amúgy gagyi „népi bölcsességet”, miszerint „az asszony nem ember, a sör nem ital és a medve nem játék”. Az illető közszereplő beszólását persze rögtön kikiáltották „hétköznapi hímsovinizmusnak”, most viszont, amikor egy ténylegesen bántalmazott nőt kellett volna megvédelmezni, néhány kivételtől eltekintve néma maradt a kórus.

Amúgy kampány ide, mozgalom oda, nem kell ezt cifrázni: a jól neveltek nem bántanak embert. Akinek ez nem elég: nőt még úgy sem.