
A rendőrség nagy erőkkel keresi a két eltűnt kislányt
Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság
Továbbra is folyamatban van annak a két kiskorúnak a felkutatása, akik vasárnap délután tűntek el Dicsőszentmártonból. A hatóságok hétfőre virradóra is megszakítás nélkül folytatták a keresést, miközben a közösségi médiában terjedő információk miatt több fontos pontosítást is közöltek.
2026. március 30., 16:482026. március 30., 16:48
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya hangsúlyozta: egyelőre semmilyen adat nem támasztja alá azt a feltételezést, hogy a két, 4 és 5 éves gyermek gépkocsival tűnt volna el, illetve hogy emberrablás történt volna. A közösségi oldalakon megjelent felvételeken látható személyt a rendőrök azonosították, és az eddigi vizsgálatok alapján nincs arra utaló jel, hogy köze lenne a gyermekek eltűnéséhez.
A hatóságok egy másik, a közösségi oldalakon gyorsan terjedő információt is cáfoltak. A keresési területen valóban találtak különböző vödröket, azonban jelenleg nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy ezek a két eltűnt gyermekhez tartoznának. A rendőrség szerint ezek a tárgyak nehezen szállíthatók két ilyen korú gyermek számára.
A rendőrök ugyanakkor megerősítették, hogy a gyermekek felkutatásával párhuzamosan folyamatosan ellenőrzik a személyeket és a járműveket, valamint elemzik a térfigyelő és biztonsági kamerák felvételeit is. A nyomozás és a keresés célja továbbra is ugyanaz: a két kislány mielőbbi, épségben történő megtalálása.
A rendőrséget vasárnap délután 5 óra körül értesítették arról, hogy két kiskorú eltűnt. A bejelentés szerint a gyermekek vasárnap délután 2 óra körül tűntek el dicsőszentmártoni lakóhelyükről, miközben a lakóingatlanok közös udvarán tartózkodtak.
A riasztást követően a hatóságok azonnal megkezdték a keresési műveleteket, amelyekbe a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság megnövelt létszámú állománya kapcsolódott be. Az akciók összehangolt, integrált rendszerben zajlanak: a rendőrök mellett részt vesznek bennük a katasztrófavédelem munkatársai, csendőrök, hegyimentők, valamint a helyi közösség önkéntesei is.
A kutatást speciális technikai eszközökkel is támogatják: a hatóságok ATV-ket, lánctalpas járműveket, drónokat és nyomkövető kutyákat vetettek be annak érdekében, hogy a nehezen megközelíthető területeket is átvizsgálhassák. A keresések nemcsak azon a helyszínen zajlanak, ahol az eltűnést bejelentették, hanem a környező térségben is, kiterjesztett körzetben. A lakosság tájékoztatása érdekében RO-ALERT üzenetet is kiküldtek a gyermekek eltűnésével kapcsolatban.
A két eltűnt kislány: Buta Rebeca-Alexandra és Forgaci Ariana-Melisa
Fotó: Maros megyei rendőrség
A két eltűnt kiskorú személyleírását a rendőrség is nyilvánosságra hozta.
BUTA REBECA-ALEXANDRA, 5 éves
A kislány körülbelül 100–110 centiméter magas, testsúlya mintegy 20 kilogramm, barna szemű, haja fekete és göndör, eltűnésekor copfba volt kötve.
Utolsó ismert ruházata:
FORGACI MELISA-ARIANA, 4 éves
A másik eltűnt gyermek körülbelül 80–100 centiméter magas, testsúlya 18–20 kilogramm, barna szemű, haja fekete, amely eltűnésekor két copfba volt fogva.
Utolsó ismert ruházata:
A rendőrség arra kér mindenkit, hogy ne adjon hitelt a meg nem erősített találgatásoknak. Ugyanakkor, ha bárki bármilyen releváns információval rendelkezik a két gyermek hollétével kapcsolatban, haladéktalanul értesítse a legközelebbi rendőri szervet, vagy hívja a 112-es segélyhívó számot.
A hatóságok hangsúlyozták: minden, a nyilvánosság számára fontos információt azonnal közölni fognak, amint azt ellenőrizték és megerősítették.

Nagy erőkkel zajlik annak a két kislánynak a keresése, akik vasárnap tűntek el dicsőszentmártoni otthonuk közeléből. A 4 és 5 éves gyermekek otthonaik közös udvaráról tűntek el, a hatóságok pedig azóta is megszakítás nélkül dolgoznak felkutatásukon.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!