Erdélyi magyar ember számára sok jót nem ígér a 2018-as esztendő. A román egyesülési centenárium évfordulójának tavalyi előzöngéje már nyújtott némi ízelítőt abból, ami ránk vár az egész esztendőben folyó és ellenünkben történő ünneplés oldalvizein.
A 2017-es évemet az új keletű magyar sportág, a teqball határozta meg, amely mellett kiemelném a számos sportolóval és szakvezetővel készített interjúimat is. A kettő azonban összekapcsolódik.
Ha a mai társadalmaknak van jól körülírható tömegbetegsége, akkor az egyértelműen az állandó elégedetlenség, a vágyálmok által kergetett délibábok, a pénzzel és gazdagsággal társított és utolérhetetlennek tartott jólét.
Idén elhatároztam, hogy felzárkózom a divathoz. Mi több, megelőzöm azt. Májusban elkezdtem készülni a karácsonyra.
Nemsokára új évet kezdünk. A 2018-ast. Több szempontból lesz emlékezetes, fontos vagy éppen különös.
A szomszédasszony nem érti, Mártika miért nem ideges karácsony előtt. Nem tudja, hogy Mártika januárra is hagy a takarításból, hogy csak annyit főz, amennyit energiája, kedve enged, hogy nem lyuggatja ki a kezecskéit, mert férjét is bevonja a sikálásba.
Ma még advent van, várakozunk, de hamarosan eljön a találkozások ideje. Számomra a karácsony már kisgyermekként is először a templomi csendességet, az ünneplést jelentette, s csak utána következett a családi karácsonyozás.
Hitevesztett világunkban a karácsonyi üzenetnek kiemelt szerepe lehet mindenki számára. Azoknak is, akik tanácstalanul bolyongnak, és nem értik, mi történik velük és körülöttük, merre sodródik a világ, illetve miért nem olyan, mint amilyennek elképzelték.
Meghökkentő kettősség figyelhető meg a kilencvenhetedik életévében, december 6-án elhunyt I. Mihály volt király megítélésével kapcsolatban a román társadalmon, de különösen a politikai osztályon belül.
Talán reménykeltőbben állna az ellenzék szénája, ha az RMDSZ nem örökkétig az éppen regnáló hatalommal, jelen esetben a szocdemekkel paktálna le. Elvárhattuk volna, hogy a magyarok érdekképviselete legalább a mostani többség túlkapásaihoz ne adja nevét.
A Szabad Európa Rádió 1983-ban újra és újra hírt adott az Ellenpontok folyóirat szerkesztőinek sorsáról, akikre nem sokkal azelőtt csapott le a hírhedt román titkosrendőrség, a Szekuritáté.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Történelmi tapasztalat és számos irodalmi olvasmány segít abban, hogy tudjuk: amióta választások léteznek, a hordószónokok és a csapra vert hordók főszereplők voltak a nemzet sorsát irányítók kiválasztásában.
Az elmúlt héten szinte kész tényként tálalták, hogy Romániában minden államilag támogatott egyetemistát öt év itthoni munkavállalásra kötelezne a kormány tanulmányai elvégzése után.
Tolvaj kiált tolvajt – minduntalan ez a közmondás jut eszembe látva a román kormánypárt vezetőjének újabb és újabb, önmagának és barátainak felmentését szolgáló lépéseit.
Évi rendszerességgel visszatérő dilemmája a magyar újságírónak, hogy miként viszonyuljon a rendszerváltás után meghonosított román nemzeti ünnephez, december elsejéhez. Azt már mintegy három évtizede írjuk és mondjuk, hogy ez nem a mi ünnepünk.
Csoda történt: Albert kipihenten ébredt. Kivételesen nem kellett hajnali ötkor kivakargatnia csipáit szempillái közül a novemberi sötétséget, a nehéz reggeli emésztést és a kormányt káromolva.
Ismét terítékre került a határon túli magyarság egyszerűsített honosításának ügye. Nem meglepő, hogy a bírálat az emigráció keserű kenyerét Bécsben majszolgató Paul Lendvai tollából pattant ki.
Romániában párhuzamos román és magyar monológok zajlanak. S ameddig a román történelemkönyvekből tanult hazugságok alapján évszázadok alatt generációk nőttek és nőnek fel, ne csodálkozzunk, hogy szinte senki nem ért meg minket.
Látogatottsági adatok