A gyermekben a jövő

Újabb magyar–román konferenciát tartottak az egymásrautaltságról és a nyelvi jogok kiharcolásáról. Teljesen feleslegesen – tenném hozzá gyorsan. Immár huszonhét év óta folyamatosan tartjuk ezeket a konferenciákat, mint ahogy Tusványoson is több mint negyedszázad óta rendezik a nyári szabadegyetemet. Amelyre hosszú évek óta már csak az erdélyi és a magyarországi magyarok mennek el – a románokat nem igazán hozza lázba. De ne is legyenek illúzióink. Őket nem érdekli a mi helyzetünk. Teljesen igaza van Tőkés László EP-képviselőnek, aki szerint Romániában párhuzamos román és magyar monológok zajlanak. S ameddig a román történelemkönyvekből tanult hazugságok alapján évszázadok alatt generációk nőttek és nőnek fel, ne csodálkozzunk, hogy szinte senki nem ért meg minket. Még a legeurópaibb gondolkodású, legmagyarbarátabb román is az autonómia hallatán furcsán vonja fel a szemöldökét.

Az említett konferencián Sabin Gherman egy magyarok, románok és németek által vezetett erdélyi pártban látja a megoldást. Újabb hiba. Amennyiben találna is ilyen politikusokat és be is jegyeztetné a pártot (ezt Bukarestből azonnal meggátolnák), még mindig ott a kérdés: ki szavazna egy ilyen pártra? Németek már alig vannak. A magyarok közül sokan az RMDSZ-re, a többiek a néppártra szavaznak, a románok közül pedig alig akadna, aki vállalná, hogy a hazaárulás béklyóját magára vonja. Még akkor is, ha a választások titkosak.

Az is elhangzott, hogy földrajzi helyzete folytán Románia csak Magyarországon keresztül kapcsolódhat Nyugat-Európához. Újabb túlzás. Akkor, amikor Romániát egy Bechtel-szerződés és a fekete-tengeri kijárat miatt geopolitikai indokok alapján veszik fel a NATO-ba, különböző – később aztán be nem tartott – ígéretek és nagy felvevőpiaca miatt veszik fel az unióba, óriási optimizmus azt gondolni, hogy Románia csak Magyarországon keresztül érhet el bármit is Nyugaton. Főleg ugye most, amikor a magyar kormányt következetes, a keresztyénséget és egyben az európaiságot védő politikája miatt állandóan támadják.

Mi lehet akkor a megoldás? Ha e kérdésre tudtuk volna a választ, már rég a megoldás életbeültetésén dolgoznánk. Egyelőre az tűnik elérhető célnak, hogy anyaországi támogatással próbáljunk gazdaságilag megerősödni, a szülőföl­dön boldogulni, és tudatosítsuk az erdélyi magyarokban azt, amit a magyar kormány különböző intézkedésekkel évek óta igyekszik megértetni Magyarországon: a gyermekekben a jövő. Ha ugyanis létszámunkban gyarapodunk, anyagilag és hitünkben erősödünk, akkor reménykedhetünk, hogy újabb huszonhét vagy ötvenhét év múlva is lesz, aki harcoljon kisebbségi jogainkért.