Idill varázsütésre

Csoda történt: Albert kipihenten ébredt. Kivételesen nem kellett hajnali ötkor kivakargatnia csipáit szempillái közül a novemberi sötétséget, a nehéz reggeli emésztést és a kormányt káromolva. Maga is elcsodálkozott azon, hogy miért csak hétkor vinnyogott a telefon ébresztőórája, de ahogy kilépett a házból, rögtön megkapta rá a választ: a forgalom tempósan haladt, ugyanis valamiféle újabb csoda folytán a munkahelyüktől 50–100 méterre lakók aznap reggel nem voltak restek tömegközlekedést, biciklit és frissen cipőpasztázott bakancsokba dugott lábaikat használni. A csodák aztán egyre sokszorozódtak: Albert nem hitt a szemének, amikor a busz ablakából látta, hogy a sárga lámpánál nem a gázra, hanem a fékre lépnek rá a higgadt, hetvennel közlekedő sofőrök. Még a száját is nyitva felejtette nem egészen két percig, amikor a járdán gyalogolva már a harminckettedik sima, nyugodt ábrázatú polgár haladt el mellette. Néhányan mintha rá is mosolyogtak volna halványan, kellemes napot kívánó tekintettel. Hová lett a fülmelegítőikből és csepegő termoszaikból ki sem látszó, búbánat rágta figurák hömpölygő tömege? –morfondírozott Albert, aki a boltban már végképp nem tudta hová tenni ezt a lehetetlenül ideális napot, hiszen a sorban senki nem vágott eléje, és a kiló cukor is épen ért a zacskó aljára, kedvenc elárusítójának ugyanis aznap valamiért nem volt feltett szándéka, hogy diszkoszvetést játsszon a termékekkel.

Amikor rájött, hogy az irodában órák óta senki nem emlegette a Teremtőt, Albert komolyan fontolgatni kezdte, hogy a sürgősségire megy és kimosatja magát vagy vérátömlesztést végeztet, mert valaki titkon biztos bedrogozta. Olyan nincs, hogy a kivagyiság egy teljes munkaidőn át ne üssön ki szó szerinti hangversenyben a kollégák között.

A halál közeli meglepetés késő délután érte, amikor a fizetés átutalásakor a szokásosnál másfélszer nagyobb összeg érkezett a bankszámlájára. Talán így már szóba jöhet régóta dédelgetett álma: egy teljes fizioterápia állandóan gyulladt ízületeinek valamelyik magánklinikán. Gyakorlatilag sírva fakadt, amikor az interneten fél órás keresgélés után rájött, újabb csoda folytán nem potyára fizette a tb-t: egy közeli állami kórházban is tudnak számára megfelelő kezelést biztosítani olyan környezetben, amelyben az ember nem érzi hullának magát rögtön a belépés pillanatában. Percek múlva az általa bérelt lakás tulaja hívta, hogy e hónaptól nem kell a fizetése 85 százalékát lakbérre áldoznia, mert az illetőben halvány szégyenérzet és együttérzés kezdett motoszkálni bérlői iránt, akikről évek óta havonta a bőrt is lehúzta egy Isten háta mögötti, penészes falú, lyukas ablakú pajtáért.

Ez már fekete mágia! –rémüldözött hangosan Albert, majd kisétált a parkba megnyugodni. De a helyzet ott sem volt jobb: minden ember szelektív kukákba dobálta a szemetet, senki nem öklelte fel a másikat abban a hitben, hogy az ő sietsége fontosabb.

Albert szíve gyorsan verni kezdett, s hirtelen elsötétült minden. Majd újra világos lett. Szétizzadt tarkóval ébredt a villogó telefonja fényére és zörgésére. Hajnali öt. Csak egy álom volt –sóhajtott Albert megkönnyebülten, majd kinyitotta az ablakot. Olyan hideg van, a fene egye meg, inkább kocsiba ülök –döntötte el. Percek múlva a kormány mögött lilult céklafeje a többi sofőr, néha egy-két gyalogos felmenőinek és szexuális hovatartozásának hígítatlan cifraságú emlegetése közepette.