A király csalódott hívei

2017. december 20., 21:502017. december 20., 21:50

Meghökkentő kettősség figyelhető meg a kilencvenhetedik életévében, december 6-án elhunyt I. Mihály volt király megítélésével kapcsolatban a román társadalmon, de különösen a politikai osztályon belül. Elsősorban az a feltűnő, hogy miközben a rendszerváltás után a többség túlságosan nem tulajdonított jelentőséget az egykori uralkodónak – főleg esetleges újbóli politikai szerepvállalásának –, a halálát követően feltűnően sokan iparkodnak méltatni a román monarchia egykori képviselőjének alakját és történelmi szerepét. Ami természetesen önmagában még nem lenne baj, hiszen Mihály király számos elévülhetetlen érdemet szerzett pályafutása során. A gond azzal van, hogy hirtelen olyanok „fedezték fel” maguknak az egykori uralkodót, akik életében fikarcnyi tiszteletet sem tanúsítottak iránta, de legalábbis számba se vették sem őt, sem pedig a monarchiát lehetséges közjogi alternatívaként.

Már-már gyomorforgató, ahogy a posztkommunista Ion Iliescu politikai örökösei, a hatalmon lévő román szociáldemokraták (PSD) szinte egymással versengve hajbókolnak Románia utolsó királyának emléke előtt.

Utcákat, tereket (köztük a kormány épülete előtti, a kormányellenes tüntetések helyszínévé vált Győzelem placcot) neveznének el Mihályról, utcai megemlékezést (!) rendeznek a tiszteletére, hosszan méltatják az érdemeit. Csakhogy ugyanarról a velejéig korrupt, a volt uralkodó által felvállalt eszmékkel és a jogállamisággal homlokegyenest ellentétes elveket valló baloldali alakulatról van szó, amely az 1989-es rendszerváltás után – tartva a monarchia iránti szimpátia növekedésétől – többször is megalázta a több évtizedes száműzetésből hazatérő Mihályt. Folytatva szellemi elődje, a román kommunista hatalom király- és monarchiabuktató eljárását, az Iliescu-rezsim kétszer is visszafordította a repülőtérről, majd öt évre kitiltotta az országból az exuralkodót. Román állampolgárságát csak 1997-ben, a rendszerváltás utáni első jobboldali kormány idején kapta vissza, majd államosított ingatlanai jelentős részét is visszaszolgáltatták.

Persze nem (csak) ezen múlt, hogy Romániában nem izmosodhatott meg az elmúlt közel három évtized során a monarchista mozgalom. Közrejátszott ebben a vörös uralom fél évszázados agymosása, no meg az is, hogy a román társadalom (ennek is a kisebbik hányada) mindig is egyfajta vészforgatókönyvként tekintett a monarchia ismételt bevezetésére. Ez az államforma legtöbbször gazdasági válság idején került terítékre, vagy amikor a lakosságnak nagyon elege lett az aktuális politikai hatalomból. Ugyanakkor igazság szerint az 1992-ben Bukarestben még egymilliós tömeg által fogadott egykori uralkodó is vastagon hozzájárult ahhoz, hogy fokozatosan megkopott a nimbusza.

Számos monarchista a mai napig nem képes megbocsátani neki, hogy a vele szemben tanúsított gyalázatos bánásmód ellenére végül kezet fogott Iliescuval, amit sokan úgy értelmeztek, hogy elkobzott vagyona egy részének visszaszolgáltatása érdekében „kapitulált”.

Másrészt a volt uralkodó nemcsak a monarchia restaurálásáért nem tett semmilyen erőfeszítést, de igazából a romániai közéletbe sem kívánt hangsúlyosan beavatkozni. Időnként kiállt az alapvető erkölcsi értékek és a demokratikus berendezkedés mellett, támogatásáról biztosította az ország euroatlanti integrációját, a királyi ház ellátta a kötelező karitatív feladatokat, és ebben nagyjából ki is merült Mihály rendszerváltás utáni társadalmi-politikai szerepvállalása. Ami sokak számára csalódást jelentett, mivel többet vártak attól az egykori uralkodótól, aki mégiscsak történelmi tettet hajtott végre az 1944-es kiugrással.

Pláne, hogy nem is kell messze menni az ellenpéldáért. II. Simeon, Bulgária utolsó cárja – a mostani híradásokkal ellentétben valójában ő, és nem Mihály az utolsó olyan személyiség, aki a második világháború idején államfői tisztséget töltött be – hosszú emigráció után a kilencvenes években hazatért, politikai pártot alapított, megnyerte a választást, miniszterelnökként pedig oroszlánrésze volt a balkáni ország NATO- és EU-csatlakozásának kivívásában. A románok egykori uralkodója nem ezt az utat választotta, sőt az elmúlt években inkább olyan döntéseket hozott (szakítás a német Hohenzollern-házzal, fiúunokája, Nicolae Medforth-Mills megfosztása a hercegi címtől és trónörökösi jogtól, veje, Radu Duda herceg kokettálása a román baloldallal), amelyek értetlenséget váltottak ki a monarchia hívei körében. Ez is alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy Romániában nem alakult reális alternatívává a monarchia.