A lelkipásztor számára az a templom csendje és az istentiszteleti közösség ad erőt
Fotó: Orbán Orsolya
Gyermekként még a nagymama kötényében prédikált, ma már református lelkipásztorként és teológiai tanárként szolgál. Éles Éva számára a hit nemcsak tan, hanem életforma: a szolgálat, az oktatás és a család szeretetében válik teljessé. Szavaiban egyszerre van jelen a mély istenkapcsolat, a teológiai gondolkodás igényessége és a mindennapi emberi tapasztalat – az, ahogyan a Lélek csendben formálja az életünket. Az alábbi interjúban a lelkipásztor gyermekkori hívásáról, mezőségi szolgálatáról és a megbocsátás evangéliumáról vall.
2025. november 17., 18:152025. november 17., 18:15
2025. november 17., 19:152025. november 17., 19:15
– Van-e olyan élménye gyerekkorából, amely meghatározó a hitében vagy lelkipásztori szolgálatában?
– Több ilyen is van. Amit most kiemelnék az nagymamámhoz fűződik. 10-12 éves kor között erősödött fel bennem az a kegyelmi hívás, ami a lelkipásztori pálya felé terelt. Nemcsak gondolat, érzés volt ez, hanem tudatosan készültem, hangolódtam Isten igéjének hirdetésére. Többek között úgy, hogy nagymamám gyászos viseletét öltöttem magamra, kötényét palást gyanánt viseltem és a nagy családi Bibliát magam elé emelve prédikáltam egy magaslatról. A kántor is én voltam. Ének, ige és imádság mind jelen voltak egy-egy ilyen „eseményen”.
„Hálát adunk Istenünk, hogy egy héten áthoztál/Ha örömet éreztünk, te intézted életünk/Ha bánat környékezett/Tőled balzsam érkezett/Uram ezért áldott légy, tőlünk dicséretet végy”. Így tanultam meg egészen korán, az ifjú éveim előszobájában a hit szemüvegén keresztül fogadni az örömöket és próbákat, valamint a növekedéssel járó testi-lelki változásokat.
– Hogyan kezdődött a lelkipásztori szolgálata? Milyen gyülekezetekben szolgált?
– Röviden szólva: pocakoson kezdődött, hiszen éppen 8 hónapos várandós voltam Ábel fiúnkkal, amikor 2013 augusztusában elkezdtem szolgálatomat a Katonai Református Gyülekezetben. Férjem Melegföldváron szolgált, ezért ennek a településnek a holdudvarában helyezett el a püspök úr. Ajándékul kaptam Katonát, akkor még 50 lelkes mezőségi szórványgyülekezetet. Jelenlétemmel igyekeztem megerősíteni őket abban, hogy Isten a kicsinyeket számon tartja, különös gondja van azokra, akik keresik őt. Még a szétszórattatásban és az apadás-asszimilációban is lehet találni reménymagvakat, amelyek Isten munkálkodásának hírnökei.
Tizenkét év távlatából visszatekintve arra döbbentünk rá a férjemmel, hogy milyen mélyen meggyökereztünk a gyülekezetekben. Az évek óta közöttük folyó igehirdetés és igehallgatás hatására pedig kölcsönösen egymás szívébe oltattunk.
– Hollandiában is megfordult. Mennyi ideig és mit tanulmányozott?
– 2017-2018 között utaztunk ki két gyerekünkkel Kampenbe tanulmányútra. Nagy örömömre lehetőségem nyílt részt venni egy újszövetségi posztgraduális mesterképzésén, amelynek köszönhetően alapos és elmélyült ismereteket szerezhettem e területen. Témavezetőm, Rob van Houwelingen professzor jelentős szerepet játszott a kutatói szellem formálásában, az apró kockákból épülő tudásban. Az ő ösztönzésére kezdtem el az Újszövetségnek egyik teológiai szempontból legátfogóbb iratával, Péter első levelével foglalkozni.
– Mi ösztönözte arra, hogy a kolozsvári teológiára tanárként visszatérjen? Mit tanít?
– Alapvetően külső megbízásból indultam el ezen a pályán. A kampeni teológián fogalmazódott meg először az a kérdés a világ más kontinenseiről érkező diáktársak részéről, hogy nem szeretnék-e újszövetséget oktatni. Szűkebb körökben nepáli, koreai, brazil és argentin szolgatársaknak szívesen magyaráztam bevezetéstanokkal, kortörténettel és hermeneutikával kapcsolatos kérdésfelvetéseket. Akkor még távol állt tőlem ez a gondolat, hiszen nagyon szerettem a gyülekezeti szolgálatot. Később volt tanáraim is megkerestek, hogy segítsek az oktatásban. Természetesen hatalmas megtiszteltetésnek vettem ezt az érdeklődést.
Éles Éva lelkipásztor mezőségi szórványgyülekezetben szolgál és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben oktat
Fotó: Facebook/Éles Éva
A visszatérés tehát ehhez a magvetéshez kapcsolódik. Lényegi változás viszont nem történt, hiszen továbbra is diáknak, tanítványnak tekintem magam, aki várja, hogy Mestere oktassa és formálja.
Újszövetségi exegézist, intertestamentális kortörténetet és homiletikai gyakorlatot oktatok.
Mindegyik tárgyat nagyon szeretem, és megtisztelő közelebbről kísérni azt, ahogyan a hallgatók találkoznak például azzal az ókori világgal, amely tele volt várakozással és reménységgel, és amely a jelek ellenére mégis vonakodott felismerni Isten ajándékaként Jézust; ajándék az a pillanat is, amikor a hallgatók ráéreznek a görög szövegek különleges fűszerezésére és felismerjük órán együtt, tanár és diák, hogy milyen nagy igényességet munkál ki az evangélium egykori és mai tolmácsolása.
Nem lehet észrevétlenül elmenni a Lélek munkája mellett. Külön szakmai odafigyelést igényel, amikor a végzős, gyakornok hallgatók megtapasztalják Krisztus testének és az igehirdetésnek mai valóságát.
Csak pár év tapasztalata áll mögöttem, ezért is hangsúlyos az, hogy minden óra új szakmai és lelki felismerést hoz.
Sokszor csak azon múlik, mennyire vagyok nyitott ezek meglátására, saját tapogatózó habitusom revíziójára.
– Mi a legfontosabb üzenet, amit a gyülekezetének vagy a hallgatóknak szeretne átadni?
– Az, ami az úrvacsoravétel utáni intelem szíve-lelke: bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Krisztus is megbocsátott nektek. A hordozott sérelmek, rendezetlen, romboló kapcsolataink miatt kevésbé leszünk fogékonyak a szellemi és lelki növekedésre. Nemcsak az újjászületésre vagyunk kiválasztva, hanem az üdvösségre való növekedésre is, a tanítványságban való kitartásra. Megízleltük, hogy jóságos az Úr; milyen jó volna másokkal is megkóstoltatni az elengedett tartozás, a megbocsátás, a nagyvonalú, árasztó szeretet által, hogy jó az Úr.
Férjemmel együtt több megbocsátás-történetnek voltunk szemtanúi a gyülekezetekben, és elmondhatatlan öröm számunkra az, amikor a Krisztusban (is) testvérek kiengesztelődnek és ilyen mód növekedni tudnak a kegyelemben. Széttöredezett világunkat ezek a megbocsátás-történetek gyógyítják. Ugyanakkor mély fájdalommal tölt el az, amikor haragtartással és egymás nyílt vagy rejtett bántásával szembesülünk. Ilyenkor különösképpen is nehéz a tanítás és az igehirdetés.
Nyugdíjazása előtt beszélgettünk Adorjáni Lászlóval, a kolozsvári Kétágú templom lelkipásztorával, aki több évtizedes szolgálat után vonul vissza az aktív lelkészi munkából.
– Mi ad erőt a nehéz időszakokban?
– A szeretteim ölelése, a templom csendje, az istentiszteleti közösség.
– Van-e kedvenc bibliaverse vagy imádsága, amit mindig magával hord?
– Hosszú időn át meghatározó volt számomra a konfirmációi igém: „Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.” (Ézs 12,2) Sokféle élethelyzettel, rettegésekkel és félelmekkel együtt növelte az Úr a belé vetett bizalmamat.
Ezzel a bizonyossággal együtt az utóbbi időben lelkileg különösképpen is tápláltak a Szentírás gondviselés- és feloldozásigéi.
– Mivel szeret foglalkozni szabadidejében, ha van rá ideje?
– Mindennel, ami családdal, természettel és állatokkal vagy olvasással kapcsolatos. A tollasozás, korcsolyázás, úszás különösképpen is örömforrás a zsúfoltabb napokon.
Keskeny út címmel az Erdélyi Napló hasábjain induló új videós riportsorozatunkban különböző felekezetű gyülekezetek mindennapjait járjuk körül. Elsőként a Kolozs megyei Pusztakamarásra látogattunk.
A 15. századi, erdélyi parasztfelkelés vezérének, Budai Nagy Antal kisnemesnek a földjén járunk, a Kolozsvári-dombság elszórványosodott falvaiban. Több településen már nincs magyar, ahol viszont megmaradtunk, oda újabb magyar családok is költöznek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Elsősorban a román főváros lakosainak szánt, erőteljesen ironikus hangvételű szösszenetben érzékeltette a Bukarest és Budapest közötti különbségeket pár nappal ezelőtt egy félig román, félig magyar aradi értelmiségi.
Rekordmagasságba emelkedett a templomok elleni, keresztényellenes gyújtogatások száma Németországban, és nő az „intolerancia légköre” – áll az Európai Keresztények Elleni Intoleranciát és Diszkriminációt Megfigyelő Központ friss jelentésében.
Drága advent, köszöntünk… – énekeljük, amikor a gyertyák lángja fellobban a templomokban és az otthonokban. A remény ideje ez – nem az olcsó optimizmusé, hanem a mélyből fakadó, Istenre figyelő reménységé.
Hogyan lesz a hobbiból jól jövedelmező kreatív vállalkozás? Erre ad praktikus, őszinte és motiváló választ Tóth Balázs, Magyarország egyik legismertebb portréfotósa, aki több mint tíz év tapasztalatát sűrítette új könyvébe.
A román állami intézmények működésébe mintha eleve bele lenne kódolva a dilettantizmus és a hibás döntések sorozata, amely időről időre hatalmas károkat okoz, miközben a felelősök elszámoltatása elmarad.
Zömében száraz, napos időre számíthatunk az előttünk álló hét napban, átmeneti felhősödéssel, esőszitálással. Hajnalonként visszatérnek a talaj menti fagyok.
Románia gazdasága a stagnálás küszöbére érkezett. Ez a helyzet nem lehet meglepő. A nagy költségvetési és külső hiányokra épülő gazdasági növekedés fenntarthatatlan volt, és nem is folytatódhatott volna az elmúlt évtized tempójában.
Négy árnyi paradicsom, saját nevelésű palánták, hagyományos fajták magjaiból szaporított növények, jókora gyümölcsös és heti három piacozás Nagyváradon – így lehetne röviden összefoglalni Bódis Imre hegyközkovácsi zöldségtermesztő mindennapjait.
Oláhdellő az a Maros megyei település, ahová túl későn építettek Maros-hidat, így aki csak tehette, elvándorolt. A faluban kevesebb mint ötven református él, nemrég mégis gyülekezeti termet szenteltek, amit meg is töltötték a hívek.
Katalónia Településeinek Szövetsége Jordi Solé volt európai parlamenti képviselő vezetésével irodát nyitott Brüsszelben. A katalán politikust arról kérdeztük, hogy ez milyen szerepet játszik a katalán érdekérvényesítésben.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!