
Kiszáradt projekt. Évek óta várják a nagybányai akvaparkot, amelynek megvalósítása ismét akadályba ütközött (képünk illusztráció)
Fotó: Mesterséges intelligencia/ChatGPT
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek, és folyamatban van a több mint 152 millió lej értékű élményfürdőprojekt megvalósítása.
2026. május 15., 19:082026. május 15., 19:08
A nagybányai akvapark ügyében hozott ítélet azért is rendkívüli, mert az igazságszolgáltatás olyan folyamatba avatkozik be, amely során már több illetékes intézmény és hivatal – az óvásokat elbíráló országos tanács (CNSC), megrendelőként Nagybánya polgármesteri hivatala, illetve finanszírozóként az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség – láttamozta, jóváhagyta a szerződéskötést.
Amint arról beszámoltunk, Nagybánya új fürdőközpontjának kivitelezési szerződését idén februárban írták alá. Az élményfürdőprojekt a korábbi városi strand területén valósul(na) meg, a szerződéskötés egy hosszú ideje várt fejlesztés kivitelezési szakaszának kezdetét jelentette – az akkori közlés szerint.
A kivitelezési munkálatok 26 hónapot vennének igénybe, így az eredeti tervek szerint 2028 tavaszán nyithatta volna meg kapuit az új komplexum. Amelyre áfával együtt mintegy 152 millió lejt, azaz több mint 30 millió eurót költenének.
Csakhogy közbejött valami, mégpedig a Romániában megszokott akadály: a vesztes fél fellebbezése. Azonban Az ügy pikantériája, hogy miközben az illetékes hatóságok ezúttal zöld jelzést adtak az eredeti nyertesnek, a bírósági úton megtámadott döntés nem ment át az igazságszolgáltatás „szűrőjén”.
A helyzetet közleményben próbálta tisztázni a nagybányai polgármesteri hivatal. Ebben jelezték: a Câmpul Tineretului, azaz a Ifjúság mezeje vízi szabadidőközpont nevet viselő beruházás megvalósítására vonatkozó szerződés jelenleg a tervezési szakaszban van, a nyertesnek kijelölt társulás pedig az e fázisra jellemző tevékenységeket végzi.
Álom marad a több mint 30 millió eurót felemésztő akvapark?
Fotó: Facebook/Dancus Ioan Doru
A jelenlegi jogi „buktatót” egy, a közbeszerzési eljárásban részt vevő gazdasági szereplő, az MBS Group által indított bírósági kereset idézte elő. A cég ugyanis megtámadta az óvásokat elbíráló országos tanács (CNSC) határozatát, amelynek értelmében az Oberhauser Invest vezette társulást nyilvánították a közbeszerzési eljárás nyertesének.
ezúttal elsődleges kérelemként a szerződés megsemmisítését, valamint az eljárásba való visszavételt kérve. Az ügy jelenleg elsőfokú eljárási szakaszban van a Kolozs megyei törvényszéken – írják a csütörtöki közleményben.
„A finanszírozás érvényes, a beruházás befejezése jelen pillanatban nincs veszélyben. Ugyanakkor várjuk a bíróság döntését a tervezési és kivitelezési szerződésre vonatkozóan megfogalmazott kérelmek ügyében. Minden lehetséges forgatókönyvet elemzünk annak érdekében, hogy megvédjük a város érdekeit, és ne veszítsük el az ilyen léptékű beruházás megvalósításához szükséges időt” – nyilatkozta Ioan Doru Dăncuș, Nagybánya polgármestere.
A szerződés tényleges állapotát illetően az Oberhauser Invest vezette társulás továbbra is a tervezési szakaszban van, mivel további geotechnikai vizsgálatokra és a bontási munkálatok nyomán felmerült műszaki pontosításokra van szükség.
Mindazonáltal az MBS Group által indított, a tervezési és kivitelezési szerződés megsemmisítését célzó perben hozandó bírósági döntésig Nagybánya önkormányzata felfüggeszti a szerződés teljesítését – áll a apolgármesteri hivatal közleményében.
„Sokan vannak, akik azt szeretnék, hogy ezt a beruházást blokkolják, vagy hogy ne valósuljon meg, mi azonban eltökéltek vagyunk, hogy továbbhaladjunk. Minden nehézség, per vagy benyújtott panasz ellenére mindent megteszünk, ami rajtunk múlik, hogy ez a jelentős beruházás valósággá váljon Nagybánya és a nagybányaiak számára” – hangsúlyozta Ioan Doru Dăncuș polgármester.
A több mint 3,2 hektáros területen 1500 fő befogadására alkalmas akvapark épülne
Fotó: Baiamare.ro
Az új perben, amelyben Nagybánya polgármesteri hivatala és a munkálatok már kijelölt nyertese-kivitelezője alperesi minőségben szerepel, és amelyben az MBS valójában a szerződés megsemmisítését kéri, a helyi közigazgatás első lépésben ellenezte a keresetet – írja a 2mnews.ro helyi portál.
Ezt követően azonban az önkormányzat – annak érdekében, hogy kiküszöbölje a helyi költségvetést terhelő esetleges pénzügyi korrekciók kockázatát – beleegyezését adta a szerződés, valamint az eljárás megsemmisítéséhez és egy új eljárás elindításához is.
A polgármesteri hivatal ellenezte ezt a stratégiát, arra hivatkozva, hogy egy új odaítélési jelentés elkészítése újabb óvásokat eredményezne – előbb a CNSC-nél, majd a kolozsvári ítélőtáblán –, ami értelemszerűen ismét jelentősen elhúzná a tényleges munkálatokat.
A szerződés eközben él, a nyertesnek kijelölt társulás a tervezési részen dolgozik, számlát még nem fizettek ki. Ha azonban a bíróság megváltoztatja a versenytárgyalás eredményét, a polgármesteri hivatalnak ki kell fizetnie a szerződés felbontásáig elvégzett munkálatokat, és – nagy valószínűséggel –
Utóbbi cég ajánlata ugyanis több mint 7 millió lejjel magasabb a nyertesnek nyilvánított ajánlatnál. A legsúlyosabb következmény az eljárás újraindítása lenne: a jelenleg hatályban lévő kivitelezési szerződés aláírásának alapjául szolgáló eljárás is másfél évig tartott – emlékeztet a 2mnews.ro portál.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
szóljon hozzá!