Hirdetés

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

nemes jeles

Állva éljenezte Nemes Jeles László új filmjét a Riviéra közönsége

Fotó: Tóth Gödri Iringó

Újabb magyar sikernek tapsolt állva perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces ováció követte a vetítés után.

Tóth Gödri Iringó

2026. május 19., 14:002026. május 19., 14:00

2026. május 19., 14:102026. május 19., 14:10

Nemes Jeles László, az Oscar-díjas Saul fia rendezője továbbra sem akar elszakadni a történelem traumatikus korszakaitól. A Saul fia után a Napszállta, majd az Árva is azt mutatja, hogy a rendezőt különösen foglalkoztatják azok az időszakok, amikor civilizáció és embertelenség veszélyesen közel kerül egymáshoz. A Moulin ebbe a sorba illeszkedik, még ha ezúttal térben messzebbre is utazunk.

A rendező ezúttal franciául forgatott, a történet pedig a francia ellenállás legendás alakját, Jean Moulint állítja középpontba, mégis van valami különösen ismerős az egészben a magyar néző számára.

Hirdetés

A filmet ugyanis Budapesten forgatták, és bár a vásznon a németek által megszállt Franciaország elevenedik meg, aki számára egy kicsit is ismerős a magyar főváros, hamar ráismer egy-egy utcára, lépcsősorra vagy homlokzatra.

Az egyik lépcsősor például hiába akar Lyon lenni, a budapesti szem pontosan tudja: az az út a Budai Vár felé vezet. És ez valahol jóleső érzés. Budapest egyébként sem először „alakít” nyugat-európai várost a filmvásznon, az elmúlt években számtalanszor bizonyította már, milyen természetesen tud második világháborús díszletté válni a kamerák előtt.

A film főhőse, Jean Moulin Franciaország egyik legismertebb ellenállója volt: Charles de Gaulle megbízásából próbálta egységesíteni a szétszabdalt ellenállási mozgalmakat a náci megszállás idején. 1943-ban azonban elfogta a Gestapo, és a hírhedt Klaus Barbie brutális kínzásainak vetették alá. Moulin végül belehalt a sérüléseibe, de társait soha nem árulta el, ezért Franciaországban máig nemzeti hősként tekintenek rá.

Talán ez is magyarázza, miért működött ennyire jól a film Cannes-ban. A fesztivál persze a világ filmművészetének egyik legfontosabb nemzetközi eseménye, közben azonban nagyon francia közeg is.

A francia közönség különösen érzékeny azokra az alkotásokra, amelyek saját történelmi emlékezetükhöz kapcsolódnak, Jean Moulin alakja pedig valóban több egyszerű történelmi figuránál: a nemzeti ellenállás egyik legfontosabb szimbóluma.

Nemes Jeles viszont szerencsére nem emlékműfilmet készített. A Moulin nem heroikus pátosszal dolgozik, hanem feszültséggel, csendekkel és fullasztó közelséggel.

Ehhez persze nagyban hozzájárul a rendező megszokott alkotótársi köre is. A képi világért ismét Erdély Mátyás felelt, a vágó Politzer Péter volt, a hang pedig Zányi Tamás munkáját dicséri. Ugyanakkor ez most nem kizárólag Nemes Jeles univerzuma: a forgatókönyv alapját Olivier Demangel francia író munkája adta, így a film mögött érezhetően ott van egy erős francia alkotói háttér is. Talán éppen ettől működik ennyire természetesen ez a világ: nem kívülről szemléli Franciaország történelmét, hanem belülről próbálja megérteni.

A látványra ezúttal sem lehet panasz. A filmet 35 milliméteres nyersanyagra forgatták, Cannes-ban pedig eredeti celluloidkópiáról vetítették – ami ma már lassan külön eseményszámba megy.

És valóban van valami egészen más súlya ezeknek a képeknek. A szemcsézettség, a fények textúrája, a sötét jelenetek mélysége olyan történelmi atmoszférát ad a filmnek, amit digitális képpel nehéz lenne megteremteni. A Magyar Filmlabor munkája ebből a szempontból külön említést érdemel: a Moulin újra bebizonyította, hogy történelmi filmek esetében a celluloidnak továbbra is utánozhatatlan ereje van.

Nemes Jeles László Cannes-ban Galéria

Nemes Jeles László Cannes-ban

Fotó: Facebook/festivaldecannes

A közel két és fél órás játékidő ellenére a film szinte végig feszes marad. Nemes Jeles ezúttal is rendkívül pontos ritmusérzékkel dolgozik, a nézőt gyakorlatilag egy pillanatra sem engedi ki a klausztrofób történetből.

Igaz, olyan kritikát is lehetett olvasni Cannes után, hogy a film túl sok kegyetlen jelenetet mutat meg, de a Moulin lényegét mégsem a brutalitás adja. A kínzásjelenetek nem öncélúak, hanem annak a kérdésnek a súlyát érzékeltetik, meddig képes kitartani egy ember akkor, amikor mindent el akarnak venni tőle.

Nemes Jeles László új filmjének stábja Cannes-ban Galéria

Nemes Jeles László új filmjének stábja Cannes-ban

Fotó: Facebook/festivaldecannes

Ebben óriási szerepe van a Klaus Barbie-t alakító Lars Eidinger játékának. A német színész félelmetesen hideg és intelligens gonosz karaktert formál, nem harsány szörnyeteget, hanem olyan figurát, akinek nyugalma talán még ijesztőbb. Mellette a Jean Moulint alakító Gilles Lellouche szinte rezzenéstelen arccal viszi végig a filmet. Kevés eszközzel dolgozik, mégis végig érezni rajta azt a belső tartást és feszültséget, amely miatt a karakter egyszer sem válik puszta mártírrá.

Valószínűleg a Moulin nem fog akkora nemzetközi utat bejárni, mint a Saul fia, és talán nem is lesz akkora filmes fordulópont, mint az Oscar-díjas előd. De erre nincs is szüksége. Nemes Jeles László ezzel az alkotásával is bizonyította, hogy továbbra is az európai filmművészet egyik legegyedibb hangú rendezője.

Olyan alkotó, aki képes úgy hozzányúlni a történelemhez, hogy közben a néző egyetlen pillanatra sem múzeumi tablót lát, hanem hús-vér embereket.

És nekünk, erdélyi magyar nézőknek külön apró öröm, hogy a filmben egy rövid jelenet erejéig feltűnik Orbán Levente csíkszeredai színész is,

aki korábban már a Saul fiában is dolgozott Nemes Jelessel. Kis szerep, de jó érzés látni, hogy egy újabb nemzetközi figyelemmel kísért magyar filmben ismét ott van egy erdélyi magyar színész is.

korábban írtuk

Állva tapsolták az életműdíjjal kitüntetett Szabó István filmrendezőt Cannes-ban
Állva tapsolták az életműdíjjal kitüntetett Szabó István filmrendezőt Cannes-ban

Életműdíjjal tüntette ki a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 19., kedd

Magyar festőnőről mintázott szobrával döntött rekordot a román művész a New York-i Christie’s aukcióján

Nicole Kidman is részt vett Constantin Brâncuși Danaida című szobrának népszerűsítésében, amely végül csillagászati összegért kelt el New York-i Christie’s aukcióján. A neves román szobrászművész múzsája Pogány Margit magyar festőművész volt.

Magyar festőnőről mintázott szobrával döntött rekordot a román művész a New York-i Christie’s aukcióján
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Nadia Comăneci lesz a 25. TIFF díszvendége: exkluzív vetítéssel nyit a jubileumi filmszemle

Nadia Comăneci lesz a jubileumi 25. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál nyitógálájának díszvendége: a legendás román tornásznő jelenlétében exkluzív részletet vetítenek a róla készülő dokumentumfilmből a Kolozsvár Főterén szervezett eseményen.

Nadia Comăneci lesz a 25. TIFF díszvendége: exkluzív vetítéssel nyit a jubileumi filmszemle
2026. május 18., hétfő

Ősbemutatóval tiszteleg a Kolozsvári Magyar Opera a 90 éves Bodor Ádám előtt

Ősbemutatót tart a Kolozsvári Magyar Opera a 90. születésnapját ünneplő Bodor Ádám író tiszteletére, a Nikita című darabot opera-performansz formájában láthatja a közönség.

Ősbemutatóval tiszteleg a Kolozsvári Magyar Opera a 90 éves Bodor Ádám előtt
2026. május 18., hétfő

Körhinta után Az ötödik pecsét: Fábri Zoltán Kossuth-díjas rendező előtt tisztelegnek

Restaurált klasszikusokkal idézik meg Fábri Zoltán életművét Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron. A magyar filmtörténet egyik legnagyobb rendezőjének három emblematikus alkotását vetítik május és június során.

Körhinta után Az ötödik pecsét: Fábri Zoltán Kossuth-díjas rendező előtt tisztelegnek
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Ismét a nemzetközi színházi élet találkozási pontjává válik Temesvár

A Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a ProTeszt Egyesület május 23. és 31. között ismét a nemzetközi színházi élet találkozási pontjává alakítja Temesvárt.

Ismét a nemzetközi színházi élet találkozási pontjává válik Temesvár
2026. május 17., vasárnap

Szülővárosában ünneplik a kilencvenéves Bodor Ádám írót

A Helikon folyóirat a kilencvenéves Bodor Ádám előtt tiszteleg tematikus lapszámának bemutatójával – közölte az irodalmi folyóirat szerkesztősége.

Szülővárosában ünneplik a kilencvenéves Bodor Ádám írót
2026. május 17., vasárnap

Bulgária nyerte a 2026-os Eurovíziós Dalfesztivált, Románia a harmadik helyen végzett

A bolgár DARA nyerte meg szombat este az Eurovíziós Dalfesztivált a Bangaranga című dallal. Románia képviselője a harmadik helyen végzett.

Bulgária nyerte a 2026-os Eurovíziós Dalfesztivált, Románia a harmadik helyen végzett
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Megnyitották kiállítását, felköszöntötték a 95 éves nagybányai festőművészt

Megnyílt Véső Ágoston 95 éves nagybányai festőművész kiállítása a Teleki Napok keretében.

Megnyitották kiállítását, felköszöntötték a 95 éves nagybányai festőművészt
2026. május 15., péntek

Magyar zeneművészet és román közönség: átadták a Magyar Zene Fesztivál díjait Bukarestben

A Bukaresti Liszt Intézet idén immár 22. alkalommal rendezte meg a Magyar Zene Fesztivált, amely különleges találkozási pont a magyar zeneművészet és a román közönség számára.

Magyar zeneművészet és román közönség: átadták a Magyar Zene Fesztivál díjait Bukarestben
2026. május 15., péntek

Nemcsak díjakat adtak át: az erdélyi irodalom jövőjéről és múltjáról beszéltek Kolozsváron

A magyar irodalom közösségformáló szerepéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a múltfeltárás fontosságáról is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány kolozsvári díjátadó gáláján.

Nemcsak díjakat adtak át: az erdélyi irodalom jövőjéről és múltjáról beszéltek Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés