Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Az egyik lépcsősor például hiába akar Lyon lenni, a budapesti szem pontosan tudja: az az út a Budai Vár felé vezet. És ez valahol jóleső érzés. Budapest egyébként sem először „alakít” nyugat-európai várost a filmvásznon, az elmúlt években számtalanszor bizonyította már, milyen természetesen tud második világháborús díszletté válni a kamerák előtt.

A film főhőse, Jean Moulin Franciaország egyik legismertebb ellenállója volt: Charles de Gaulle megbízásából próbálta egységesíteni a szétszabdalt ellenállási mozgalmakat a náci megszállás idején. 1943-ban azonban elfogta a Gestapo, és a hírhedt Klaus Barbie brutális kínzásainak vetették alá. Moulin végül belehalt a sérüléseibe, de társait soha nem árulta el, ezért Franciaországban máig nemzeti hősként tekintenek rá.

Talán ez is magyarázza, miért működött ennyire jól a film Cannes-ban. A fesztivál persze a világ filmművészetének egyik legfontosabb nemzetközi eseménye, közben azonban nagyon francia közeg is.

Nemes Jeles viszont szerencsére nem emlékműfilmet készített. A Moulin nem heroikus pátosszal dolgozik, hanem feszültséggel, csendekkel és fullasztó közelséggel.

Ehhez persze nagyban hozzájárul a rendező megszokott alkotótársi köre is. A képi világért ismét Erdély Mátyás felelt, a vágó Politzer Péter volt, a hang pedig Zányi Tamás munkáját dicséri. Ugyanakkor ez most nem kizárólag Nemes Jeles univerzuma: a forgatókönyv alapját Olivier Demangel francia író munkája adta, így a film mögött érezhetően ott van egy erős francia alkotói háttér is. Talán éppen ettől működik ennyire természetesen ez a világ: nem kívülről szemléli Franciaország történelmét, hanem belülről próbálja megérteni.

És valóban van valami egészen más súlya ezeknek a képeknek. A szemcsézettség, a fények textúrája, a sötét jelenetek mélysége olyan történelmi atmoszférát ad a filmnek, amit digitális képpel nehéz lenne megteremteni. A Magyar Filmlabor munkája ebből a szempontból külön említést érdemel: a Moulin újra bebizonyította, hogy történelmi filmek esetében a celluloidnak továbbra is utánozhatatlan ereje van.

Igaz, olyan kritikát is lehetett olvasni Cannes után, hogy a film túl sok kegyetlen jelenetet mutat meg, de a Moulin lényegét mégsem a brutalitás adja. A kínzásjelenetek nem öncélúak, hanem annak a kérdésnek a súlyát érzékeltetik, meddig képes kitartani egy ember akkor, amikor mindent el akarnak venni tőle.

Olyan alkotó, aki képes úgy hozzányúlni a történelemhez, hogy közben a néző egyetlen pillanatra sem múzeumi tablót lát, hanem hús-vér embereket.

aki korábban már a Saul fiában is dolgozott Nemes Jelessel. Kis szerep, de jó érzés látni, hogy egy újabb nemzetközi figyelemmel kísért magyar filmben ismét ott van egy erdélyi magyar színész is.

korábban írtuk

Állva tapsolták az életműdíjjal kitüntetett Szabó István filmrendezőt Cannes-ban

Életműdíjjal tüntette ki a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.