Maguknak valók

Megmagyarázhatatlan, hogy az RMDSZ helyi és országos vezetése miért nem állt ki idén sem teljes mellszélességgel a marosvásárhelyi megemlékezés, tiltakozó felvonulás mellett, miért nem vetette be teljes, irigylésre méltó apparátusát a szervezésbe, mozgósításba, hangadói pedig miért nem akarnak felszólalni a Postaréten. Főleg annak tudatában, hogy az elmúlt időszakban megsokszorozódtak a magyarellenes intézkedések, az RMDSZ keze nincs kormányhoz kötve, ráadásul választási évben vagyunk, a szövetség egyik legfőbb célkitűzése pedig éppen a marosvásárhelyi elöljárói szék visszaszerzése.

A szónoknak felkért közös magyar polgármesterjelölt egy interjúban közölte: ott lesz, ám nem mond beszédet, mert „a közvélemény egy része az eseményt pártrendezvénynek tekinti”. (Ehhez képest korábban a megyei RMDSZ-elnök és az alpolgármester éppen azzal érvelt a „magánemberkedés” mellett, hogy nem pártrendezvényről van szó.) Mégis, hogy akarjuk legyőzni a közönyt, ha még azoktól is elzárkózunk, akik csütörtökön jelenlétükkel bizonyítják, hogy mozgósíthatók? Így akarunk elöl járni, élre állni, képviselni?

Az RMDSZ a közelmúltban sorra gyártotta a hírleveleket, közleményeket, beszámolókat, jelentéseket, politikai nyilatkozatokat a magyarságot ért sérelmekről, Románia semmibe vett kisebbségügyi kötelezettségvállalásairól. Azonban az íróasztal, a tanácsterem, a bársonyszék nyújtotta biztonság rabjai jelen állás szerint nem mernek tízezrek elé kiállni a székely szabadság napján, és csupán annyit mondani: ti vagytok a mi választóink, és tudjuk, hogy mi bánt, miért kell közösen küzdenünk.

Miféle félelem vagy titkos paktum nem engedi ki az utcára a mindenben „leg-leg” érdekvédelmet? Kifütyülnék? Lehet, de a meghunyászkodás akkor sem segít – az okokat kellene megszüntetni. Vagy csupán ezt diktálja a politikai matematika? Akkor ez a képlet régen rossz. Mert közönnyel nem lehet legyőzni a közönyt.