Az erdélyi magyarok egy részét nem akarjuk lecserélni, ugye?

A várhatóan május elején megalakuló új budapesti kormány programját még nem ismerjük, az viszont a leendő miniszterelnök választást követő nyilatkozatai alapján leszűrhető: Magyar Péter abban folytatni kívánja elődje gyakorlatát, hogy az államapparátus élén teljes váltást kíván végrehajtani. Erre utal, hogy a köztársasági elnökkel az élen jóformán valamennyi állami vezetőt távozásra szólított már a választás éjszakáján elhangzott győzelmi beszédében. Ez valahol érthető is, hiszen a politikára különösen érvényes, hogy a győztes mindent visz – különösen, ha ez a győzelem olyan mértékű, mint most a Tiszáé.

A magyarországi választással kapcsolatos kormány- és rendszerváltó hangulat közepette ugyanakkor markánsan kitapintható az is, hogy a váltás szorgalmazása kiszélesedett, és máshol is lecsapódik. Lám, egyesek máris pedzegetni kezdték (román politológus nyíltan, Markó Béla volt elnök burkoltan), hogy Kelemen Hunornak távoznia kellene az RMDSZ éléről amiatt, hogy a választást megelőzően nyíltan a Fidesz pártjára állt.

Nehéz megjósolni, hogy ezek a törekvések mennyire szélesednek ki, egyáltalán mekkora támogatottságuk van az RMDSZ-en belül. Annak ismeretében nem sok, hogy a szövetségen belül eddig nemigen akadt különvélemény Orbán Viktor és a Fidesz támogatásával kapcsolatban, még nem tudjuk azonban, egészen pontosan mit gondol erről Magyar Péter. Vagyis Magyarország leendő miniszterelnökeként megpróbál-e beleszólni abba, ki irányítsa az erdélyi magyar közösség legerősebb politikai alakulatát, ahogy tette azt a Fidesz tizenöt évvel ezelőtt, a nagyváradi tisztújító kongresszuson – sikertelenül.

Egyesek Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert látják az egyik potenciális utódként azok után, hogy tavaly megkapta a stratégiai igazgatói tisztséget. Függetlenül attól, lesz-e váltás az alakulat élén, annak a veszélye nemigen áll fenn, hogy az RMDSZ ne találja meg a közös nevezőt a leendő magyar kormánnyal, még ha viszonya enyhén szólva sem felhőtlen a Tisza Párttal. Miért éppen a Magyarországon regnáló hatalommal ne lenne képes megtalálni az együttműködés formáit, ha az elmúlt 30 évben számos jobb- és baloldali román párttal együtt tudott kormányozni? Efelől egészen nyugodtak lehetünk.

Mindazonáltal tetten érhető egy olyan tendencia is, hogy nem csak az RMDSZ került célkeresztbe a Fidesz melletti kiállás miatt. Egyesek bűnbakként, áldozatként, páriaként, meg- vagy félrevezetett tömegként láttatják azokat az erdélyi magyarokat, akik a mostani választáson a budapesti kormánypártokra ikszeltek a levélszavazatukon. Nem mellékesen több mint 200 ezer szavazópolgárról van szó. Akikkel kapcsolatban persze régóta megoszlanak a vélemények, hogy a többséget vagy a kisebbséget képviselik, hiszen

• az 1,1 milliós erdélyi magyarság mintegy harmadáról beszélünk,
• akiknek mintegy 90 százaléka voksolt a Fideszre.

Az okok nem a mostani kampányra, és nem is az elmúlt évek anyaországi politikájára vezethetők vissza, hanem évtizedekkel kell visszamenni, sőt történelmi dimenziókat kell figyelembe venni, hogy megértsük, miért viszonozták a külhoni magyarok szavazattal a nemzetpolitikát. Mármost az lenne kívánatos, ha ők – általuk pedig a teljes romániai magyar közösség – nem válnának senki céltáblájává, és nem próbálnák őket megbélyegezni.

Ami természetesen fordítva is érvényes: a fideszes erdélyi magyarok se kérjék számon április 12-ei politikai opciójukat tiszás honfitársaikon, éljenek Erdélyben vagy az anyaországban. Hiszen a politikai véleménynyilvánítás szabadsága – köztük az is, amellyel a szavazófülkében élnek a választópolgárok – éppen ama szabadságjogok közé tartozik, amelyekért az 1956-os magyarországi és az 1989-es romániai forradalom idején egyaránt sokan az életüket adták.

A mostani országgyűlési választáson pedig milliók a szavazatukat.