Hirdetés

Ami a fizikai erőszakon túl van: a lelki erőszak

erőszak

Hiánypótlás – Könczey Elemér karikatúrája agresszióról, erőszakról

Fotó: Könczey Elemér

Sokat, egyre többet foglalkozik a média és a közvélemény a családon belüli erőszakkal, no meg a távoltartás lehetőségével és gyakorlatával. Elítélendő, kerülendő, megelőzendő, büntetendő.

Ábrám Zoltán

2026. április 03., 16:022026. április 03., 16:02

Az agresszivitást, az esetleges fizikai sérüléseket többnyire – kevés kivétellel – a férfi követi el, aki visszaél hormonjai által meghatározott erőfölényével. Igen, általában a férfi fizikailag erősebb, és az is lesz mindenféle kierőszakolt egyenlősdi ellenére. És nem fog szülni gyermeket, de gyakrabban megy haza iszákosan, könnyebben kiverheti a biztosítékot, és bizony fizikai erőszakot követhet el családtagjain. Meg azzal járó lelki sérüléseket.

A napokban a parlament elfogadta, hogy Romániában is külön jogi tényállásnak számít a nőgyilkosság, amit nyilvánvalóan a férfi követ el.

Hirdetés

Sajnos nagyon megrázó történeteket tudunk. A fővárosban olyan jelképes civil kezdeményezésre került sor, amely során a lépcsőkre kihelyezett piros cipők mindegyike egy-egy bántalmazott és meggyilkolt nő életét jelképezte, és ezáltal érzékenyíteni próbálta a társadalmat a nők elleni erőszak problémájára. A kezdeményezők hangsúlyozták a társadalom felelősségét az áldozatok időben való támogatása, az esetleges tragédia megelőzése terén.

A fentiekkel teljes mértékben egyetértek, örvendek az előrelépéseknek a bántalmazott nők védelmében, elítélem az erőszakot. Messzemenően tisztelem a nőket, mégis úgy vélem, hogy a feminista, majd a gendermozgalom után érdemes lesz a férfiak jogait is előtérbe hozni, és felvenni a harcot a női visszaélések ellen is. Azaz nemcsak a többnyire férfiak által elkövetett fizikai erőszak ellen, hanem a leginkább nők által kiváltott lelki erőszak ellen is fel kell emelnünk a szavunkat.

Lassacskán érik egy új mozgalom, ezúttal a férfiak egyenjogúságáért a női visszaélések ellen.

Az alábbiakban általánosságokban, statisztikailag alátámasztott következtetések alapján teszek néhány megállapítást. A nő az esetleges fizikai csatározásokban könnyebben alulmarad, az ösztrogének nehezen vehetik fel a versenyt a tesztoszteronnal, annál tehetségesebb a lelki kitörések (érzelmi instabilitás), egyúttal a lelki hadviselés (értsd: lelki erőszak), a manipulálás terén. A fizikai csatározások ringjébe hátránnyal, a pszichés csatatérre viszont már előnnyel tekinthet természete, adottságai tudatában. Pszichésen ingatagabb ugyan, annál következetesebben követhet el lelki agressziót.

Ráadásul váláskor előnyösebb helyzetbe kerül, amennyiben az esetek abszolút többségében nála marad a kiskorú gyermek, gyermekek, és ezzel a helyzettel nemcsak élni, hanem visszaélni is lehet. Gyakran meg is teszi: befolyásolja, hangolja, félrevezeti, célirányosan kedveskedik neki, netán tiltja, rászervez egyéb programokra. Mondhatni családon belüli erőszakot, azaz immár családon kívüli erőszakot követ el volt férje irányába.

Ismertem nőt, aki csak azért képelte fel magát, fejelte le az ajtót, és okozott véraláfutást saját karján, hogy az erőszakot válófélben levő férjére kenje. Aki sorozatosan rendőrt hívott megcsalt és válásra kényszerített férjére, azzal az indokkal, hogy amaz szinte fizikai agressziót követett el ellene, és ideje lenne a távoltartással (vissza)élni. Olyanról is tudok, aki válása után szisztematikus bosszút forralt, terrorizálta volt férjét. Aki mindent megtett, hogy elidegenítse gyermekét.

Aki végrehajtóhoz fordult, hogy a minimálbért meghaladó gyermekpénzt az apa pótjövedelmei okán megnövelje.

Aki lelki hadviselésként omladozó víkendházat vett férjének megmaradt egykori hétvégi házuk közelében, hogy előtte kelljen elhaladnia, amikor pihenni vágyna. Aki pontosan olyan márkájú autóban furikázott, mint exférje, csak pirossal, tudomást sem véve arról, hogy a jog szerint a kiskorú szabadidejét meg kellene osztania a szülők között. Folytassam a sort, a példákat, amelyek véget sem érnek? Inkább az olvasóra bízom, hiszen ő is sok, nagyon sok esetet felhozhat saját információi, tapasztalatai alapján.

Két különböző, kétféle erőszak. Az egyikről beszélünk, a másikról mélységesen hallgatunk. A fizikai agresszivitás látható, tapintható nyomokkal jár, nyilvánvalóvá teszi az áldozat fájdalmát, szenvedését. A lelki agresszivitás

  • nem látható,
  • a kívülálló számára nincs nyoma,
  • az okozott szenvedést sokan önsajnálatként értékelik.

Fizikai erőszak esetén a társadalom megbélyegzi az agresszort, lelki erőszak esetén az agresszor cselekedetei láthatatlanokká válnak, már-már megértést is elnyerhetnek, miközben az áldozat nem kap elégtételt a fájdalmaira.

Persze, a két erőszak nem szigorúan elkülönített, egyik kiválthatja a másikat. A nyomkövetős rendszer igyekszik megfékezni a fizikai erőszakot, a törvény szigora igyekszik csökkenteni a nőgyilkosságot. De képes-e a lelki nyomkövetés, a jog, az erkölcs vagy bármi más megfékezni a lelki erőszakot? Amely nemcsak egészségkárosító, hanem akár halálos is lehet. Láthatatlanul, hiszen a feldúlt férj halálos autóbalesete, vagy alkoholhoz menekülése hátterében aligha ítéljük el az igazi kiváltó okot, személyt.

Nagypéntek szenvedéstörténete és a harmadnapra feltámadás jegyében kihangsúlyozhatom, hogy Jézus szeretetre felszólító szavai, példabeszédei, tettei és legfőképpen ártatlan áldozatvállalása a mérce. A legnagyobb elképzelhető fizikai erőszakot, a kereszthalált szenvedte el azért, hogy áldozata, fizikai megsemmisítése és lelki megalázása hasznára legyen az emberiségnek. Ehhez képest bármely családon belüli vagy kívüli erőszak eltörpül, és arra biztat, hogy „az út, az igazság és az élet” követése az áldozat számára igazságtételt és életet jelent. Az elkövető számára pedig a bűn valódi büntetése az egyik legfájdalmasabb és legbénítóbb érzés, a bűntudat, amivel előbb-utóbb szembesülhet.

„Én elmegyek, de ne bánkódjatok, ne szomorkodjatok, mert elküldöm nektek a vigasztalót, a Szent Szellemet, aki majd megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében.” (János 16:8)

Dr. Ábrám Zoltán

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?

Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?

Ha valaki úgy érezné, hogy Donald Trump amerikai elnök éppen a moszkvai gyors elé lökte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és európai szövetségeseit, az azért lehet, mert a jelek szerint tényleg ez történt.

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?
2026. október 12., hétfő

Egy korszak lezárult. Ábrám Sámuel református lelkész halálára

Édesapám, Ábrám Sámuel nyugdíjas református lelkész életének 93. évében eltávozott közülünk.

Egy korszak lezárult. Ábrám Sámuel református lelkész halálára
2026. október 09., péntek

Patthelyzet: Niculescu a megoldás, vagy fokozódik a káosz?

Reméljük, nem jutunk oda, hogy bár elvileg könnyebb, észszerűbb és az ország számára kevésbé megrázó kormányt alakítani, mint előre hozott választásokat tartani vagy az államfőt felfüggeszteni, mégis utóbbiak valamelyike valósul meg hamarabb.

Patthelyzet: Niculescu a megoldás, vagy fokozódik a káosz?
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Köszönöm, kürtős, Gyökeres

Bármely idegen nyelvet bármilyen szinten beszélők esetén a legismertebb szavak közé tartozik a köszönöm. A magyar nyelvet idegen nyelvként használók körében nem könnyű kiejteni a három – többnyire – ismeretlen ö hangot.

Köszönöm, kürtős, Gyökeres
Köszönöm, kürtős, Gyökeres
2026. október 07., szerda

Köszönöm, kürtős, Gyökeres

2026. október 05., hétfő

MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket

A magyarországi kormányváltás egyik „járulékos áldozatává” vált Erdélyben az MCC tevékenysége, amit az anyaországi alapítvány megszüntetésével takaréklángra csavartak. Sajnos a sorozatos politikai döntéseknek elsősorban gyerekek isszák a levét.

MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket
MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket
2026. október 05., hétfő

MCC Erdélyben: fürdővízzel a gyereket

2026. szeptember 25., péntek

Visszafelé is elsülhet az „Iktassuk ki Georgescut” akció

Talán a múlt heti gazdatüntetés szélsőjobb általi eltérítése is hozzájárult, de most úgy tűnik, a román hatóságok úgy döntöttek, végleg megpróbálnak leszámolni a kortárs romániai szélsőjobboldal ikonjával, Călin Georgescuval.

Visszafelé is elsülhet az „Iktassuk ki Georgescut” akció
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Kormányalakítás, előre hozott választás vagy a népharag általi elsöpörtetés?

Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.

Kormányalakítás, előre hozott választás vagy a népharag általi elsöpörtetés?
2026. szeptember 16., szerda

Tűzoltás helyett megoldást várnak a gazdák

Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.

Tűzoltás helyett megoldást várnak a gazdák
2026. szeptember 11., péntek

Ukrajna, a magyar közösség jogai és a továbbra is homályba vesző béke

Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.

Ukrajna, a magyar közösség jogai és a továbbra is homályba vesző béke
Hirdetés
Hirdetés