Egy választási kudarc anatómiája, avagy mi lesz a magyar–magyar és magyar–román kapcsolatokkal?

Az már az elmúlt években is észlelhető volt, hogy a kormányoldal kommunikációja az állandó belföldi témák – a rezsicsökkentés vagy az ársapka, esetleg az anyák adócsökkentése – mellett hangsúlyosan a külföldi témákra fókuszált, legyen az az EU brüsszeli vezetésével való elégedetlenség, vagy Ukrajna ügye. Részben a komolyan vehető hazai ellenfelek hiányában a kormányzati kommunikáció egyéb, külső ellenfelekkel szemben határozta meg a saját pozícióját, és folyamatosan a velük fennálló konfliktusokra fókuszált. Ez kezdetben Soros György volt, majd az EU, és végül az EU mellé felsorakozott Ukrajna is.

– föderatív szuperállam, Európai Egyesült Államok helyett szuverén országok kölcsönös gazdasági és néha politikai előnyökön alapuló, laza szövetsége, amelyben a lényeges ügyekben a tagállami kormányoké a döntés a központ helyett – és abban Magyarország és a magyarok helyét.

Az is tény, hogy Magyarország geopolitikai súlya méretéhez képest nagyobb volt az elmúlt időszakban. Hiszen igaz ugyan, hogy az EU vezető intézményei – nem egyszer inkább politikai, ideológiai okokból, mint indokolt alapon – egyre keményebb szankciókkal, forrásmegvonásokkal sújtották az országot a fősodorétól eltérő álláspontok miatt, de a környező és távolabbi közép- és nagyhatalmakkal képes volt pragmatikus alapon álló viszonyt kialakítani. Hogy ezt jobban szemléltessük:

Az EU saját víziói szerinti átalakításához aztán szövetségeseket is gyűjtött, akikkel létrehozták a harmadik legnagyobb EP-frakcióval rendelkező Patrióták mozgalmat, kesztyűt dobva ezzel a hagyományos, fősodratú pártcsaládok és egyes, a közép-európai régió befolyásának növekedését saját hegemón szerepüket veszélyeztető tényezőként tekintő nyugat-európai országok arcába, amelyek aztán bele is álltak a harcba, és mindent bevetettek – a legenyhébb még a putyinozás és a szélsőjobbozás volt.

Csakhogy miközben a mostani választási kampányra minden korábbinál magasabb fordulatszámra pörgött a külső témákról, konfliktusokról szóló kommunikáció (lásd ha az ellenzék nyer, akkor Zelenszkij alakít kormányt, ami azért már jókora túlzás volt), a jelek szerint egyre többen érezték úgy, hogy

Emellett vélhetően számos választópolgár megunta már, hogy jó egy évtizede minden a konfliktusokról szól. És egyre többen gondolták úgy, hogy ebből elég volt, és hiába a központosított, a kisebb, periférikus országokat másodrangú pozícióba taszító szuperállam kialakulásának veszélye, most próbáljuk ki, milyen az, ha nem állunk mindig harcban Brüsszellel: lehet, hogy nem lesz sokkal jobb, de más lesz.

Ehhez járultak hozzá bizonyos, kormányhoz kapcsolódó körök korrupciós ügyeiről, egyes kormányközeli személyek furcsa, gyors vagyonosodásáról szóló, egyes esetekben vélhetően nem teljesen alaptalan hírek, valamint az, hogy

Erre rátevődött a fiatalok viszonyulása a politikához és a kormányzáshoz. A mai első választóknak alig lehet emlékük arról az időszakról, amikor nem Orbán Viktor volt a miniszterelnök, és a néhány évvel idősebbek életének jó részében is ő állt a kormány élén.

A fiatalok fennálló rend elleni lázadásra való hajlama, a változás akarása, az, hogy Orbán Viktorral a fiatalabb Magyar Péter szállt szembe, na meg az, hogy számukra az EU nem annyira a központosítás és a tagállami ügyekbe való egyre szélesebb körű beavatkozás fenyegetését, hanem elsősorban a szabad mozgás helyszínét jelenti, egyesek esetében azzal megspékelve, hogy a felsőoktatásban terjedőben vannak a baloldali, sőt szélsőbaloldali ideológiák, amelyek számára egy jobboldali, szuverenista kormány a főellenség,

Mint ahogy a jelek szerint a fentebb említett jelenségeket, közhangulatot sem érzékelte. Azt, hogy annyian gondolják úgy, hogy az elmúlt tizenhat évben érdeksérelem érte őket a kormány tevékenysége miatt, hogy összegyűlt egy, a leváltásához bőven elegendő kritikus tömeg.

Nem szabad elhallgatni a külföldi beavatkozás gyanúját sem, a kormánytagok lehallgatása és a beszélgetések nyilvánosságra hozatala nagy mértékben felveti a külföldi hírszerzési szervek bevetésének esélyét, ami igencsak súlyos, bár vélhetően nem ezen múlt az eredmény.

A választási eredmény kapcsán érdemes kitérni a közvélemény-kutató cégek szerepére is.

Ez több szempontból is káros, hiszen a felmérések manipulatív alkalmazása nem csupán az azt elkövető cég hitelességét rontja, hanem az egész szakmáét, ráadásul, mint kiderült kontraproduktív is. Ezért aztán az érintetteknek sürgősen át kell értékelniük a szakmai hozzáállásukat és a szerepüket.

Felvetődött az is, hogy a magyar választás eredménye kudarc a szuverenista erők és Donald Trump számára, hiszen Orbán Viktor előbbi mozgalom emblematikus arca és az amerikai elnök közeli szövetségese.

Ez a megállapítás is helytálló,

Amúgy az sem kizárt, hogy a Trump és Orbán közötti szoros szövetség most nem volt annyira hasznos a kormányoldal számára: könnyen megtörténhet, hogy a venezuelai, különösen pedig az iráni katonai akció nyomán, amely óriási felfordulást okozott a világ kőolajpiacán, a washingtoni támogatás inkább káros volt, mint hasznos.

Most annyi bizonyos, hogy a Fidesz-KDNP szövetség ellenzékbe szorul, ami nem lesz könnyű tizenhat év folyamatos kormányzás után. Viszont

Ugyanakkor bárki bárhogy is vélekedjen az eredményről, a győztes párt vezetőjéről vagy egyes politikusai európai parlamenti tevékenységéről, tény: nem kis teljesítmény két év alatt olyan politikai mozgalmat felépíteni, amely aztán ilyen arányú győzelmet képes aratni. Az elismerés tehát megilleti a győztest – de hogy a popkultúra nagy klasszikusát idézzük: a nagy hatalom nagy felelősséggel is jár, amivel tudni kell jól sáfárkodni.

Persze a kétharmados felhatalmazás kellőképpen erős ahhoz, hogy alapjaiban változtassa meg az ország berendezkedését, és vélhetően ugyanúgy élni is fog vele, mint az előző kormányzat.

Ezért aztán a választások lecsengésével üdvös kilépni a kampányhangulatból- és retorikából, és lassan felvenni a miniszterelnöki tisztséghez méltó attitűdöt, hogy a győzelmi beszédben bejelentett módon valóban minden magyar miniszterelnökeként tevékenykedhessen.

Mindemellett, miközben természetesen kulcsfontosságú, hogyan alakul az anyaország sorsa, minket azért kiemelten érdekel az, hogyan kíván a leendő kormány a külhoni magyar nemzetrészekhez viszonyulni. Bár eddig nem hallottunk sok konkrétumot, annak nincs jele, hogy a Tisza Párt csökkenteni kívánná a könnyített honosítással járó jogokat, ami pozitívum. Kérdéses ugyanakkor, hogyan viszonyulnak a külhoni magyarok ügyéhez azok az eddigi ellenzéki körök, amelyek enyhén szólva sem értettek egyet a kormány nemzetpolitikájával, és most csak azért soroltak be Magyar mögé, mert benne látták az esélyt a kormányoldal legyőzésére, és az is, mennyire lesz erős a befolyásuk az új kormányfő fölött.

Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy Magyar Péter első nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette:

Szintén jó, hogy megemlítette Szlovákiát is, mint olyan országot, ahol problémás a magyar közösség helyzete – ha már úgyis közelebb áll az EU vezetőihez, mint a leköszönő kormány, jó esély lenne európai üggyé tenni a kollektív jogfosztást kimondó, hatásukat a mai napig kifejtő Benes-dekrétumok kérdését, amelyeknek nincs keresnivalójuk egy európai országban.

(Meg úgy általában napirendre tűzhetné az összes külhoni magyar közösség helyzetét a kisebbségi jogkövetelések és jogsérelmek ügyét rendszerint az asztalról lesöprő uniós fórumokon).

Erdély viszonylatában nem indultak a legjobban a kapcsolatok, hiszen tavalyi nagyváradi kampányútja során Magyar Péter a Fidesz kémpártjának nevezte az RMDSZ-t, amire akkor a szervezet illetékese hasonlóan pikírt hangnemben válaszolt.

A jelek szerint van esély a helyzet normalizálására, a kapcsolatfelvétel Magyar és Kelemen Hunor között megtörtént, gesztusokat tettek: Kelemen gratulált a győzelemhez, Magyar Péter pedig találkozóra hívta őt, így várhatóan hamarosan az első személyes egyeztetést is megejtik.

(Apropó, gratuláció: egyesek azonnali pálfordulásként értékelik, hogy az RMDSZ elnöke gratulált a győzelemhez. Holott ez az elemi udvariasság megnyilvánulása és politikai kultúra része kell hogy legyen, függetlenül attól, hogy szimpatizálunk-e az érintettel vagy sem. Éppen ezért nehezen érthető az SZNT elnökének gesztusa, aki szankcionálta szervezete azon tagjait, akik gratuláltak Magyar Péternek).

Ehhez nem kell feltétlenül politikailag azonosulni vele – bár nem kizárt, hogy lesz olyan, akiről kiderül, hogy mostantól mindig is tiszás volt –, azonban ha az új kormány is azon az állásponton van, hogy egységesnek tekinti a határokkal szétszabdalt magyar nemzetet, és fontosnak tartja a külhoni nemzetrészek anyaország általi támogatását kultúrája, anyanyelvi oktatási hálózata és egyéb intézményei megőrzésében, illetve fejlesztésében, akkor valamilyen formájú együttműködés szükséges.

Most persze még meglehetősen kényelmetlen a helyzet, hiszen az RMDSZ a Tisza legfőbb ellenfelének kampányolt, de ezzel nem csupán a saját érdekében járt el – bár persze abban is –, hanem, ahogy az az erdélyi szavazatokból is látszik, a szavazati jogukkal élő erdélyi magyar választópolgárok elsöprő többségének preferenciáival összhangban is. Éppen ezért ha van is olyan ok, ami miatt az erdélyi magyarok tekintélyes része Kelemen lemondását szeretné, az biztosan nem a Fidesz melletti kiállás, úgyhogy ezt a fejezetet le lehet zárni.

Az egyébként, hogy miért ennyire népszerű a Fidesz, nem annak tudható be, hogy az erdélyiek tájékozatlanok, vagy mert megvásárolták vagy bármiféle „propagandával” félrevezették őket. Hanem egyszerűen azért, mert

Valamint az, hogy úgy érezzék: az anyaország ezt azáltal erősíti meg, hogy számon tartja és a magyar nemzet részének tekinti őket, és ezt különféle gesztusokkal ki is nyilvánítsa.

Ennek legolcsóbb, de lélektanilag fontos formája a nemzeti összetartozás deklarálása, de a skála az intézményes szintű kapcsolatépítésen, az összetartozás közjogi megfogalmazásán át a különböző magyar vonatkozású intézmények, projektek, vállalkozások támogatásáig terjed. Eddig a Fidesz volt az, amely ezt a gyakorlatot a legintenzívebben folytatta. Amihez hozzájárult, hogy a rendszerváltás óta összesen húsz évig volt kormányon, így állami háttere és forrásai is voltak ahhoz, hogy kiépüljön a külhoni közösségek önazonosságának megőrzését szolgáló intézményrendszer, így ez a párt lett az etalon ebben a műfajban, ami kiemelkedően népszerűvé tette a körükben.

Magyarán:

Ha a hamarosan hivatalba lépő kormányzat is folytatja ezt a gyakorlatot, akkor ha a többség körében meg is marad a leköszönő kormánypárt iránti szimpátia, hozzá sem viszonyulnak majd ellenségesen.

Persze kérdés, mit akarnak kezdeni a kiépült intézményrendszerrel, a Sapientia és a Partiumi egyetemmel, a művelődési intézményekkel, az egészséges életmódra való nevelés mellett a nemzeti identitás megélését és erősítését is segítő sporttámogatásokkal, a gazdaságfejlesztő programokkal, megőriznék-e a meglévő intézményeket, és együttműködnek-e velük, vagy újakat akarnak, és új, saját klientúrarendszert kívánnak kiépíteni, ami magában hordozza a végtelen konfliktusok és a magyar–magyar hidegháború kockázatát.

Az ügy kezelésekor egy dolgot nem szabad figyelmen kívül hagyni: attól, hogy a Fidesz irányította magyar kormányzat támogatta az intézményrendszer kiépítését, az nem a Fideszé, hanem az erdélyi magyar közösség boldogulását és megmaradását szolgálja.

(Persze az ideális az lenne, ha mindezt sikerülne saját forrásokból fenntartani és üzemeltetni. De mivel a román állam nem biztosítja a szükséges összeget, és nincsenek olyan, tehetős erdélyi üzletemberek által működtetett alapítványok, amelyek finanszírozhatnák őket, mint ahogy erdélyi magyar bank sincs a különböző, magyar szempontból jelentős beruházások, a magyar vállalkozók meghitelezésére,

De nem csupán a magyar–magyar, hanem a magyar–román viszony is fontos az erdélyi, partiumi és bánsági magyar közösség számára.

Az látható volt, hogy Bukarestben kiemelt figyelmet szentelnek a magyarországi választásoknak, és a bukaresti kormánypártok nem csupán a szokásos udvariasság miatt fejezték ki örömüket az eredmény ismeretében. Hanem azért is, mert

Miközben természetesen az az érdekünk, hogy Budapest és Bukarest között jó legyen a viszony, hiszen a gazdasági kapcsolatoktól az energetikai ügyeken át a biztonságpolitikáig számos fontos közös érdek és téma van, azért remélhetőleg ebben csalódni fognak.