Ismeretlen arcok: egy vérből valók vagyunk?

A szakadékot nem egyedül Magyarország okozta, nem kizárólag a magyarországi történések felelősek érte, hanem mi is.

Talán legutóbb 1994 és 1998 között került ennyire távol tőlünk – ismét hangsúlyozzuk: politikai értelemben – az anyaország, amikor az MSZP és az SZDSZ alkotta budapesti kormány kétharmados többséggel irányított. Akkoriban természetesen még nem volt levélszavazás, könnyített honosítás, így voksban nem volt mérhető a határon túliak pártpreferenciája.

A Fidesz ebben az időszakban még kis pártként kapott helyet az Országgyűlésben, viszont nemzetpolitikai kiállása, a határon túli magyarok felkarolása okán az 1998-as választási győzelmekor mi, erdélyi magyarok is lélekben együtt ünnepeltünk a „rendszerváltó” Orbán Viktorral.

Hiszen a most leváltott Orbán Viktor – aki a 2002-es veresége után 2010-ben tért vissza a miniszterelnöki székbe – 16 évig megszakítatlan kormányzása során szinte mindent megadott, teljesített, amit bőkezűen megígért nekünk, határon túli, erdélyi magyaroknak. Az erdélyi, székely ember pedig hálás annak, aki segít neki, aki felkarolja, annak, aki

• templomot és iskolát épít,
• újít fel neki,
• aki mindenben támogatja a magyar szó óvását,
• szabad felcsendülését.

Ezt pedig – a 2014-es választásoktól kezdődően, azaz idén immár negyedszer – szavazatával is kifejezhette külhoni magyar állampolgárként.

A vasárnap tartott idei országgyűlési választásokon a szavazatok csaknem 100 százalékos feldolgozottságánál 275 706 levélvoksot számoltak a Fidesznek, ami jóval több, mint amennyit 2022-ben kapott a vasárnapig hatalmon lévő párt: 2022-ben 251 468-an szavaztak levélben Orbán Viktorékra.

(a csütörtöki állás szerint, végleges adatok a napokban várhatók).

A „csak” természetesen idézőjelben, hiszen a Fidesz fölénye így is elsöprő. Azonban talán érdemes kicsit elmerengeni a visszaesés fölött – és talán a kicsinél egy kevéssel többet.

Miközben 2022-ben az érvényes szavazatok közül mintegy 16 ezer ment más pártra, idén eddig több mint 44 ezret számoltak csak a Tisza Pártnak, és további csaknem 7000-et a másik három indulónak.

Akik valami oknál fogva, erőteljes indíttatásból félretették, letudták, meghaladták a hálát és köszönetet, szembementek környezetük elsöprő többségének véleményével, sőt paradox módon még választási opciójuk számtalan – anyaországi és erdélyi – szimpatizánsával, képviselőjével is, akik jogtalannak tartják a levélben szavazás jelenlegi rendszerét, ezért a voksolás ellen ágáltak.

Bizonyára sokan vannak köztünk olyanok, akik az elmúlt évek folyamán egyre több, Magyarországon élő rokontól, baráttól, ismerőstől hallotta: nem mennek jól a dolgok az anyaországban. Ezt a legtöbbünk sajnos nem tudta, nem tudja felfogni. Egyrészt azért, mert a Fidesz az itteni hétköznapi emberek számára mindig is a jó, a legszebb arcát mutatta, láttatta (talán a tihanyi beszéd hírhedt mondatát leszámítva). Mindig is az ősi, rendszerváltó, felemelő, nemzetegyesítő erő megtestesítője volt, és lehet, hogy még jó ideig az is marad a hangzatos szavakra, jelképes tettekre, szívdobbantó mannákra áhítozó szemekben.

Másrészt azt se feledjük, hogy a romániai viszonyok, életkörülmények ismeretében, a romániai hétköznapok káoszában élve minden elpanaszolt nehézség, drágulás, kényes ügy eltörpül, vagy legalábbis tájba simul.

Nem arra, amit itt, Erdélyben ismernek, ismerünk, amit nekünk mutatott – volt ott sok más arc is. Talán ezzel vigasztalódhatnak mindazok, akik az örök hála és köszönet jegyében Erdélyben is rendíthetetlenül, szenvedélyesen követték miniszterelnöküket, és most felfoghatatlannak tartják a saját politikai „buborékukban” mindvégig nem létezőként kezelt vereség bekövetkeztét.

A Tiszára szavazó több mint 44 ezer határon túli magyar, illetve a több mint 3,1 millió anyaországi választópolgár – köztük további számos erdélyi magyar is – az örömmámor megélte után abban reménykedhet, hogy valóban jobb lesz Magyarországnak.

Köztük számos innen kivándorolt, ott élő erdélyi magyar.

Egyben talán mindenki egyetért: ők is, mindannyian azt szeretnék, hogy valóban jobb legyen Magyarországnak. És ha a most diadalmaskodó oldal ezt eléri, akkor automatikusan a most legyőzötteknek is jobb lesz. De közben nekünk, külhoniak számára – akik szintén mindig egy jobb Magyarországért szorítunk – az a másik nagy kérdés, hogy vajon a határon túli magyaroknak is jobb lesz-e.

Magyar Péter leendő kormánya készen kap egy teljesen kiépített támogatási hálózatot, nagy kérdés azonban, hogy mit kezd vele. A legegyszerűbb természetesen az lenne, ha nem nyúl alapjaiban hozzá, nem söpri el, csak – mint a kampányban is elhangzott – átláthatóbbá teszi. Ezzel simán kiegyeznénk.

Az örök hűség fogadalma maradjon a házastársak dolga, vagy maximum a kedvenc csapata mellett minden körülmények között kitartó futballszurkolóé.

Ezt már jó ideje tudja, műveli az RMDSZ is – Bukarestben. Emlékezetes, mennyire rühelltük az elmúlt évtizedekben, ha a magyar érdekképviselet mondjuk a Szociáldemokrata Párttal állt össze – de közben a pragmatikus politizálás eredményeként talán a legtöbb kisebbségi jogot éppen a PSD balos kormányzásainak ideje alatt sikerült kivívni. Persze a romániai politikai bohózatban szinte követhetetlen, éppen ki kivel áll össze, majd fordít hátat neki, de az RMDSZ lavírozása, szinte állandó kormánypártisága vitathatatlanul rengeteg hasznot hoz a romániai magyar közösségnek.

Amelynek egyes tagjait – az anyaországiak mintájára – mára annyira átitatta a politikai hovatartozás felsőbbrendűsége, hogy immár Erdélyben is rokoni, baráti, munkatársi kapcsolatok isszák meg a levét az elvakult vagdalkozásnak, gyűlöletkeltésnek.

tegyük már félre a politikát, szálljunk le a Facebookról, menjünk futni, kirándulni, kertészkedni, csókolózni, nézzünk szét közvetlen környezetünkben, van baj, valós baj elég körülöttünk, ha tenni akarunk valamit, kezdjük el otthon, szálljunk már alá a fröcsögő világpolitikai komment adok-kapokból, üvöltsük ki magunkat egy focimeccsen, és térjünk észhez már valahogy.

Most politikai szinten mindenekelőtt az RMDSZ feladata, hogy csúcsképviseleti magasságokban rendezze rideg, alaposan félreindított viszonyát a Tisza Párttal. Ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy a határon túli, erdélyi magyarok közül is egyre többen elhiggyék: nekünk elsősorban és mindenekfelett a mindenkori magyar kormány kell legyen a partnerünk.

Az elmúlt 16 évben a Fidesz megalapozta és kiteljesítette ezt az együttműködést, ennek pedig nemes egyszerűséggel nem lehet véget vetni egy választási eredménnyel. Magyar Péter ígéretet tett arra, hogy minden magyar miniszterelnöke lesz.

Akiről hamarosan ki fog derülni, melyik arcát fordítja felénk, mennyire érdekelt a hidak visszaépítésében, a köztünk tátongó szakadék betemetésében. De közben mi is fogjunk neki valahogy, kezdjük el a lapátolást az innenső oldalon. Amott most ismeretlen arcok sorakoznak, ismeretlen, rendszerváltó arcok. Akikkel mégiscsak, ugyanúgy egy vérből valók vagyunk. Csak éppen hídemberek kerestetnek.