Hatalmas reklámkampányok vagy épp ellenkezőleg, fű alatti, különleges marketingeszközként alkalmazott belterjes rendszerek hirdetik a gyógynövények mindenek felettiségét. Üzleti piramisrendszerek, milliomos egzisztenciák épülnek erre.
Én nem tudom, hogy az etológusok szerint mennyire értelmes lények a halak, illetve vannak-e ösztöneiken túlmutató érzelmeik. Az biztos, a hentes akváriumában nyüzsgő pontyokról nem a relativitáselmélet, hanem a halászlé jut az eszünkbe.
Veszélyt érzékelnek a kisantant utódállamainak sovinisztái a magyar szimbólumokban, nagyon is felfogva azok jelentőségét a nemzeti önazonosság megőrzésében. Épp azért üldözik azokat. Nekik csak a saját szimbólumok szentek.
A zászlótörvény körül minimum kétfélét állítanak a közéleti szereplők, két, egymásnak mondhatni homlokegyenest ellentmondó helyzetábrázolás feszül egymásnak. A közember arra kíváncsi: használhatja-e szabadon a szívének kedves szimbólumokat?
Kampánybűz vegyül a levegőbe. Az állam rávetette magát a Szent Baksis tetemére, friss vér csöppen az ikonosztázra, hiszen pár napja közel egymillió romániai alkalmazottnak kell reggelente kifordítania a zsebét, melltartóját, gatya- vagy szoknya korcát.
Szabályos médiahack zajlik a szemünk előtt egy múlt csütörtöki rendezvényről szóló híradás kapcsán, amely Orbán Viktor és Tőkés László eddig harmonikusnak látszó viszonyának megromlásáról szól.
Elkötelezett erdő- és természetbarátok tiltakozó rigmusaitól volt hangos az ország az elmúlt hét végén. A tüntetések apropóját ugyan a Schweighofer Holzindustrie üzemegysége elleni fellépés jelentette, az ügy azonban jóval szélesebb és mélyebb.
Úgy tűnik, a csíkszeredai városvezetők ellen foganatosított ügyészségi eljárás elért egyfajta közösségi ingerküszöböt, amelyre politikusok esetében eddig nemigen akadt példa az erdélyi magyar közéletben.
Aligha tagadható, hogy megalakuláskor az RMDSZ soraiban felülreprezentáltak voltak a korábbi „hivatalos” magyarok, akik csak úgy kerülhettek jó pozíciókba, ha megkötötték a maguk kompromisszumát a kommunista rendszerrel.
Ha létezne egy országos lefedettségű panaszkönyv, az állampolgárok többsége valószínűleg az egészségügyről írna bele cifra megjegyzéseket. Aki járt kórházban, az többnyire keserű szájízzel távozik a gyógyítani hivatott intézményből.
A Jobbik nagy próbatétel előtt áll. A „cukiságkampánynak” nevezett imázsváltás épp azokat idegenítheti el a párttól, akik a vezetés legmotiváltabb bázisát képezték. Nehéz megjósolni, miként fogadja az új retorikát az árnyalatokra kevésbé érzékeny tagság.
Miközben képtelenek vagyunk feldolgozni az évszázados jubileumhoz közeledő trianoni traumát, a világ most egy másik tragédia évfordulójára figyel. A tisztogatás tényét ugyan a törökök is elismerik, ám a tudatos népirtás bélyegét elutasítják.
Egy politikai alakulat életében számtalan ok szolgáltathat alapot a korrekcióra, ezek közül talán a legfontosabb, ha megcsappan az illető pártba vetett választói bizalom. A 25. éves évfordulóját ünneplő RMDSZ elsősorban ezzel a kihívással szembesül.
Az „újratervezés” jelszó volt az RMDSZ-kongresszus fő PR-üzenete, amit a szervezők és résztvevők sulykolással próbáltak mélyen elültetni a köztudatban, miközben mindössze politikai szemfényvesztésről, egy hiteltelen politika újracsomagolásáról volt szó.
Kétségtelenül kettős béklyóban vergődik az RMDSZ. Miután vállalhatatlannak tekintette az államelnök-választás során kialakult helyzetet, lemondott a kormányzati szerepről, ezzel azonban önmaga számára is ismeretlen terepre lépett.
Az „előválasztás” szerves részét képezte az RMDSZ korábbi, valójában csak 1993 és 1996 között úgy, ahogy működő belső demokráciájának, amelynek fő kérdése az volt, miként lehet intézményesen biztosítani befelé a politikai sokszínűséget?
A sok megemésztésre váró gombóc közül néhányat sikerült lenyelhetőbb állapotba hoznia az RMDSZ-kongresszunak. Nem látszik akkutnak a Székelyföld kontra központi irányítás, és a politikai alelnöki tisztség felszámolása is újabb részgyőzelem.
Az átülőket a maradók renegátoknak tartották, de nagy hiba lenne egy kalap alá venni a magyarországi pártjukat elhagyókat. Az is hiba lenne, ha pejoratív jelzőkkel illetnénk őket, hiszen eszmei meggyőződésüktől vezérelve adták fel a biztos pozíciót.