Másfél millió üzenete

Miközben képtelenek vagyunk feldolgozni saját sors- és nemzettragédiánkat, az évszázados jubileumhoz közeledő trianoni traumát, sőt, egyelőre empátiát is csak elvétve sikerül keltenünk, a világ ezekben a napokban egy másik, máig vitatott tartalmú tragédia évfordulójára figyel. A másfél millió örmény halálát okozó törökországi tisztogatás tényét ugyan a törökök is elismerik, ám a tudatos népirtás bélyegét elutasítják. A genocídium vádjának újabb lendületet kölcsönzött a pápai állásfoglalás is, amely – bár nem támaszkodik újabb kutatásokra – a megszólaló személyének súlyából fakadóan alapvetően meghatározta a százéves évforduló hangulatát.

Emlékezni természetesen szükséges és kötelező, hiszen ha nem létezik emlékezet, a múlt okozta seb nyitva marad és vérzik, amint az a pápai homíliában is áll. Csakhogy a gyászos események évfordulója újra felveti a különböző történelemszemléletek összefésülésének egyre égetőbb szükségességét. Hiszen immár egy egész évszázad telt el a világot teljes egészében feje tetejére állító első világháború és „csatolt” történései óta, ám a számtalan országhatárt ténylegesen, még több nemzethatárt pedig metaforikusan átrajzoló békediktátumok szavatossága azóta is makacsul tartja magát. Pedig ennyi évnek elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy az objektív felülnézethez megfelelő távolságba kerüljön a nagy háború és következményei.

A közép-kelet-európai történelmi panorámát persze több mint fél évszázadon át belengte a vörös köd, amelynek ideológiai egységerőszaka nemcsak lehetetlenné tette a tisztánlátást, de gyakorlatilag az arra irányuló igényt is jó mélyre süllyesztette. És az örmény–török kérdésben esedékes konszenzushoz sem vitt közelebb, mintegy azt üzenve, hogy a német–francia kiegyezés példáját ne tekintsük követendő, általános gyakorlatba ültetendő példának.

Az első világháború „párlataként” létrejövő országoknak a rengeteg hamis réteggel burkolt mai történelemszemlélethez való ragaszkodását akár megértéssel is kezelhetnénk, ha nem a bőrünkre menne a játék, ha nem a mi jövőnket veszélyeztetné. Csakhogy igencsak fenyegeti, az uniós fórumok „témaérzéstelenítésétől” a helyi visszaélésekig vezető kálvária megszámlálhatatlan stációján át.

Ha nem létezik emlékezet, a múlt okozta seb nyitva marad és vérzik – mondta a pápa. Az elhanyagolt, esetenként gondosan sózott sebek azonban még inkább. Mert az emlékezet csak akkor lehet gyógyító hatású, ha nemcsak helyi horzsolásokat céloz, hanem egész kontinensen át rezonáló fájdalmakat is. Ellenkező esetben öt év múlva, Trianon évfordulóján is a süketek párbeszéde vár ránk. Akárcsak most, amikor másfél millió örményt gyászol a világ. Ki így, ki úgy.