Kártyát vagy életet!

Ha létezne egy országos lefedettségű panaszkönyv, az állampolgárok nagy többsége valószínűleg az egészségügyről írna bele cifra megjegyzéseket.

Aki egyszer is járt orvosi rendelőben, kórházban, az többnyire keserű szájízzel távozik a gyógyítani hivatott intézményből. Ha szerencséje van, megússza anélkül, hogy a kötelezően fizetett betegbiztosítás mellett saját pénzéből vásároljon gyógyszereket, kötszereket és egyebeket. A plusz költség, amit rásóznak a biztosítottra, önmagában egy arculcsapás, a problémákból kilábalni képtelen, elszegényedett egészségügy bajainak a levét mindig a páciens issza meg. A hónap elején újabb őrület vette kezdetét: az egészségügyi kártyák kötelező használata. Eltekintve attól, hogy néhány vallási hóbortban szenvedő egyén magát a sátánt látja megjelenni bennük, bevezetésükkel az egészségügyi intézményekben pillanatok alatt kitört a káosz. Ahelyett, hogy a kártyák könnyebbé és gyorsabbá tennék az ügyintézést, a kártyahasználat orvosnak, betegnek egyaránt megnehezítette az életét. A túlterhelt országos informatikai rendszer percek alatt összeomlott, a páciensek órákig szobroztak a rendelők előtt. Voltak olyan orvosok is, akik a kártyaleolvasót nem tudták beszerezni, így a beteg kártyája feleslegessé vált. Másrészt több mint félmillió állampolgár nem kapta kézhez az egészségügyi kártyáját, ami végeláthatatlan sorokat okozott az egészségügyi biztosítók folyosóin. Újabb időveszteség, újabb macera a hivatalnokok és polgárok számára. Nem beszélve arról, hogy a kártya használatára vonatkozó hatályos törvénykezéssel sem a páciensek, sem az orvosok nincsenek teljesen tisztában.

A fejetlenség, a hozzá nem értés és az átgondolatlanság rányomta bélyegét erre a jobb sorsa érdemes kezdeményezésre. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy a mostani botrányra nem volt precedens: ugyanezt a kapkodást tapasztalhattuk az elektronikusreceptek bevezetésekor is. A gyógyszerész háromszor annyi időt tölt egy vásárlóval, mint a „nagy újítás” előtt, az embernek angyali türelemmel kell rendelkeznie, hogy megvásároljon egy akármilyen dilibogyót. Úgy tűnik, az illetékesek elébe mentek az időnek, az állampolgárok és a szakma egy része pedig még nincs felkészülve a változásokra. Nevetséges és elgondolkodtató – de nagyon is jellemző egy elszegényedett társadalom polgáraira –, hogy az egészségügyi kártyák kézhezvétele után sokan rohantak pénzt kivenni velük a bankautomatákból!

A haladásnak megvan az ára – ha nem tapasztalnánk minduntalan, hogy bármilyen úgymond újítás a mi zsebünkre és idegeinkre megy. A negyed évszázad alatt ezerszer „megreformált”, egészségügy millió és egy gyermekbetegségben szenved, és félő, hogy erre még a kötelezően használatos egészségügyi kártya sem hoz gyógyulást.