Túl sokat foglalkoznak a migránsokkal a jobboldali médiában – fanyalgott nemrég valaki a világhálón. Szemet szúrt neki, hogy jó néhány jobboldali sajtótermékben helyet kaptak a bevándorlókkal kapcsolatos hírek, beszámolók, elemzések.
Mennyivel jobban hangzik a korrupció ellen harcoló igazságszolgáltatás visszaéléseire kenni Székelyföld rendszerváltás utáni gazdasági kiúttalanságát, az országos átlagbér felét kitevő keresetek mizériáját vagy a magyar kiskirályok vizsgálati fogságát.
Az nem okozott gondot honatyáinknak, hogy saját jólétük bebiztosításáról gondoskodjanak. Saját fizetéseiket akkora buzgalommal emelgetik, hogy a halandó meg van győződve, ezek a kőből is vizet fakasztanak.
A magyar úszócsapat szövetségi kapitánya, Kiss László, lemondott. Idén immár másodszor. Először a Hosszú Katinka-ügy miatt. Most azért, mert 55 évvel ezelőtt nemi erőszakért elítélték.
A médiában a hónap elején robbant a bomba: 1961-ben Kiss Lászlót, a Ferencváros akkori úszóját, nemrég lemondott úszókapitányt másik két társával együtt csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntettében találták bűnösnek.
Nem véletlen, hogy az ellenzéki pártok hajójából menekülnek az emberek, hiszen az erdélyi magyar politizálás nem párbeszédről, nem közös tervek kidolgozásáról és nem közösségszolgálatról szól, hanem a gyengébb könyörtelen eltiprásáról.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel jelent meg interjú az Erdélyi Napló múlt heti számában. Az RMDSZ-politikus kincstári optimizmusa kapcsán egy történet jut eszembe.
Az egyik meghívott megvédte Angela Merkel migránspolitikáját, a szegény bevándorlókat, hogy nekik semmi közük a robbantásokhoz. Az erdélyi internetes portál főszerkesztője olyan vehemenciával mondta mindezt, mintha Merkel külügyi szóvivője lett volna.
Kevesebb mint egy évtized is elegendő volt az ország uniós csatlakozása óta ahhoz, hogy Románia rádöbbenjen: jobbára csak gyarmatként kezelik az európai gazdasági és politikai közösségben.
Jó ideje nincs már olyan nap, hogy ne tartóztassanak le egy közéleti szereplőt. A sajtó érthetően a nagy nevekre fókuszál, akiket tömegek ismernek. Évek óta hálás téma ez nemcsak a tv-híradók, hanem a vezető napilapok számára is.
A magyarok elleni őrjöngése immár klinikai eset méreteit öltötte. Nem elég, hogy kollektíven terroristáknak nevezte az erdélyi magyarságot, és ezért jó nagy összegre megbüntették munkaadóját, de kapkodásában a nyilvánvaló hazugságtól sem riad vissza.
Ma még csak sejtjük, de igazából nem tudjuk, hogy hányadán állunk Székelyföldön és Erdélyben közös dolgainkat illetően? Egy pókháló vékonyságú közösségi háló állapotáról sincs tudomásunk.
Davith Hicks, az Európai Nyelvek Egyenlőségi Hálózatának főtitkára az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának ülésén úgy fogalmazott: a nyelvi diszkrimináció a rasszizmus egyik formája, amely járványszerűen terjed Európába.
Március tizenhatodikán reggel előadást tartottam a harmadév ötödik szériájának. Az előadást azzal kezdtem, hogy megemlékeztem a szabadság fontosságáról, és két idézet által üzentem az orvostanhallgatóknak.
Amikor kislányom akkora lett, hogy megértette a Jeruzsálembe bevonuló Jézus ünneplését, megütközve kérdezte tőlem: ha az emberek ennyire szerették, akkor miért feszítették meg?
Kolozsvár volt polgármestere – aki a legsötétebb időket hozta egy viszonylag civilizált városra – ismét felbukkant. Nem is akárhogyan. Amilyen ostobaságokat nyilatkozott nemrégiben, azzal legjobb korábbi formáján is túltett.
A román társadalom néhány éve ébredezik és eljutott arra a gondolatra, hogy szét kell tépnie azt az íratlan társadalmi szerződést, melynek értelmében a többséget adózó igásállatnak tekintik, akiket néhány kiválasztottnak kell féken és félelemben tartania.
Kós Károly szavai szerint: haélni akarunk, elengedhetetlen az újrakezdés. Újra meg kell tanulnunk bízni és hinni egymásban, ne csak a politika szűrőjén keresztül ítéljünk meg embereket és a vélt vagy valós szekértáborokat.