Mivel etetnek?

Kevesebb mint egy évtized is elegendő volt az ország uniós csatlakozása óta ahhoz, hogy Románia rádöbbenjen: jobbára csak gyarmatként kezelik az európai gazdasági és politikai közösségben. A politikai alárendeltséget különösebben nem kell magyarázni: a mindenkori bukaresti kormányok a rendszerváltás óta többnyire csak akkor mondtak ellent Brüsszelnek, ha onnan – nagy ritkán – a nemzeti kisebbségek védelmében fogalmazódtak meg javaslatok. Minden más esetben a vazallusszerep jutott Romániának; sokak számára bizonyult árulkodó jelnek, hogy a Ponta-kormány tavaly novemberi bukása után az unió döntéshozói hamarabb ismerték a leendő román miniszterelnök nevét, mint ahogy azt Bukarestben bejelentették volna.

De itt egy frissebb példa: a román adóhatóság februárban menesztett vezetője a napokban arra panaszkodott, hogy mandátuma idején egy nyugati diplomata (mint kiderült, Hollandia bukaresti nagykövete) arról győzködte, hagyja jóvá hazája egyik vállalkozója mintegy húszmillió eurós áfa-visszaigénylési kérelmét. Olyan üzletemberről van szó, akit nálunk notórius adócsalóként tartottak nyilván…

Bár a közéletben nem esik ennyi szó róla, a politikainál is hangsúlyosabb az ország gazdasági kiszolgáltatottsága. A napokban óriási visszhangot kapott Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter kijelentése, miszerint az országot elárasztják a lejárt szavatosságú import élelmiszerek, amelyeket a kereskedők némi átmosás után dobnak piacra. A Dacian Cioloş vezette szakértői kabinet tárcavezetője elismerte, hogy Románia „tucatrangú” piacnak számít az importőrök szemében, a hazai hatóságok pedig nem ellenőrzik megfelelőképpen az országba beérkező árut, emiatt előfordul, hogy a kereskedők ecettel megmossák a szalámit, lecserélik a sós lét a túróról, majd újra eladásra kínálják.

Az agrárminiszter kijelentését tűnik alátámasztani egy francia tulajdonú áruházlánc egyik volt romániai boltvezetője is, aki szerint felettesei arra utasították, hogy lejárt szavatosságú, vegyszerrel megtisztogatott húst árusítson. Mármost Irimescu szavainak hitelességét számos kérdőjel övezi, amióta a székely–magyar édesség uniós levédését övező vitában azt merte mondani, hogy a kürtőskalács első írásos receptje egy magyar állampolgárságú „erdélyi román asszonytól” származik a 18. századból. (Dániel Istvánné, gróf Mikes Mária lenne ez a „román” asszony). Higgyük el neki mégis, hogy ez esetben tudja, mit beszél, elvégre tavaly decemberi kinevezése előtt Románia brüsszeli állandó képviselete mezőgazdasági osztályát vezette, tehát szélesebb rálátással bír az európai élelmiszer-kereskedelemre.

Márpedig ha igaz, amit a többi EU-s országból behozott élelmiszerekről mondott, akkor az rendkívül súlyos aggályokat vet fel az uniós piac mechanizmusaival, a közösségi élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban. Akkor mindjárt választ kapunk arra, miként fordulhat elő, hogy miközben például Belgiumban nyolc és tíz euró között mozog az ottani sertéshús kilogrammonkénti ára, ugyanezt az élelmiszert Romániában már feleáron értékesítik, holott a szállítási költségek sem elhanyagolandók. És ne feledjük, nem kis tételről van szó: Románia tavaly 408 ezer tonna szarvasmarha-, sertés-, juh- és baromfihúst importált, ami lefedte a belföldi fogyasztás 35 százalékát.

Persze nem állítható, hogy ez a mennyiség mind veszélyt jelent a hazai fogyasztók egészségére. Joggal merül fel viszont a kérdés, hogy a lejárt szavatosságú tételek importja ügyében miért nem kattant még a bilincs a felelősök csuklóján. És ugyan mit csinálnak a romániai vámügyi, élelmiszer-biztonsági és fogyasztóvédelmi szervek? Miközben évtizedekkel ezelőtt Románia még abban a hitben ringatta magát, hogy agráriuma egy nyolcvan milliós piacot is képes ellátni, az ország mára odajutott, hogy a téli hónapokban forgalmazott alapélelmiszerek mindössze harminc százaléka hazai termék. Még akkor is, ha tudjuk, hogy Kelet-Európa elsősorban felvevőpiac a többi tagállam számára, jó lenne odafigyelni, mit engedünk be, és mit eszünk meg mindabból, ami nyugatról érkezik hozzánk.