Pecsét a homlokon

A médiában a hónap elején robbant a bomba: 1961-ben Kiss Lászlót, a Ferencváros akkori úszóját, nemrég lemondott úszókapitányt másik két társával együtt csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntettében találták bűnösnek. A bíróság elítélte, az elsőfokú ítélet után másodfokon három évet kapott. Szabadulása után – mint mindegyik bűnöző – még egy esélyt kapott az élettől és a társadalomtól. Úgy tűnik, ezzel nagyszerűen élt is, világhírű úszóedző lett belőle.

Kiss sportolói, majd edzői karrierje és elért eredményei miatt exponált figura. Ha esztergályos, könyvelő, bányász vagy ki tudja mi lett volna, a kutya sem törődne ötvenöt évvel ezelőtt elkövetett tettével. De ő élsportolókat nevelt az elkövetkező évtizedekben, így fokozottan a reflektorok fényében élte és éli életét.

Hogy miért pont most, a Hosszú Katinka–Kiss László nézeteltérés után elevenedtek meg az egykor történtek – ezzel az üggyel Kisst az utóbbi fél évszázadban bármikor ki lehetett volna nyírni –, és kinek állt érdekében mindezt felemlegetni, csak spekulálni lehet. Tény, hogy egy nő ellen elkövetett nemi erőszak – méghozzá csoportosan – az egyik legocsmányabb tett, amit férfi elkövethet. Erre nincs mentség. Ám azzal, hogy az egyesek számára kényelmetlenné vált Kissnek és az őt körülvevőknek, támogatóknak ettől kezdve bármikor be lehet fogni a száját, pusztán azzal, hogy felemlegetik, mit tett egykoron – ez is világos.

Ne ítélj, hogy ne ítéltess – jutott eszembe, amikor Kiss László több mint fél évszázaddal ezelőtti tette terítékre került. Kívülállóként ezt figyelembe kellene venni. Internetes fórumokon volt olyan hozzászóló, aki Kiss ügye miatt még a halálbüntetés visszaállítását is követeli. Mások a pokolba kívánják. Védői a mennyországban látják. Kisst a bíróság bűnösnek találta, „méltó jutalmát” elnyerte. Ő sem tagadta soha, hogy fiatalon megjárta a börtönt, de egész életében állította, a dolgok nem úgy történtek, ahogyan az a sajtóban megjelent. Kinek higgy? Időjárónak kellene lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, hol az igazság. Mi pedig, röghöz ragadt pórnépek, manapság inkább botrányokból táplálkozunk, mint eredményekből. Az elkövetők hallgatnak, az áldozat sajnos már nem él. Kiss saját igazsága a vádak ellenében – ennyi maradt sok-sok évtized után. És olimpiai, világbajnoki címek, rekordok, örömkönnynek – no meg a kísértő bűn, amit senki sem fog lemosni Kiss Lászlóról.

Lehet azon vitatkozni, hogyha valakit bizonyos cselekedetéért elítélnek, majd büntetését kifizeti, leüli, ezt követő éveiben, életében meddig kell homlokán virítani a szégyenpecsétnek. Jóváteheti valaha is hibáját? Egyáltalán: meddig és hogyan kell bűnhődnie egy embernek valamikor elkövetett tettéért? Amit Kiss akkor véghezvitt, egy gyalázatos bűncselekmény, amit viszont az azt követő fél évszázadban edzőként elért, becsületére válik. Életműve azt bizonyítja, hogy szakmai szempontból megérdemelte a bizalmat.

Hogy mire fog emlékezni az utókor Kiss Lászlóval kapcsolatban, azt az idő eldönti majd.