Nagy Ildikó a Norvégiai mindennapok szerzője
Fotó: Facebook/Novegiaimindennapok
Nagy Ildikó Marosvásárhelyről költözött Norvégiába, ahol nemcsak új életet kezdett, hanem írásra is adta a fejét: Norvégiai mindennapok című oldalán a norvég hétköznapokat mutatja be erdélyi szemmel. Nem panaszkodik és nem dicsekszik, nem méricskél és nem hasonlítgat – inkább betekintést enged abba, hogyan működik egy skandináv ország, egy másik társadalom, és milyen mindennapi tapasztalatok rajzolódnak ki akkor, amikor az ember belülről kezdi el érteni a norvégiai rendszert. Az oldalt ma már tízezrek olvassák.
2026. január 30., 13:582026. január 30., 13:58
Amikor 2021-ben először Norvégiába érkezett, Nagy Ildikó pontosan tudta, hogy ez még nem végleges költözés. Két hónapot adott magának arra, hogy megnézze, el tud-e képzelni egy olyan életet, amely minden szempontból eltér attól, amit addig Marosvásárhelyen megszokott.
A döntést azonban nem a munka határozta meg: új kapcsolat formálódott az életében – a mostani férjével. Ő Norvégiában dolgozik, egy négycsillagos szállodában, séfként, és nagyon hamar kiderült, hogy már megtalálta a helyét ebben az országban. A visszaköltözés nem volt opció, az együttélés viszont igen.
Ezért döntöttek úgy, hogy Ildikó kipróbálja magát a szállodai konyhán, akár kisinasként is. Nem romantikus elképzelések vezették, hanem egy nagyon is józan kíváncsiság: bírná-e ezt a munkát, és milyen a mindennapi valósága ennek a szakmának. Mint mondta, őt mindig arra nevelték, hogy a munka nem szégyen – bármit el lehet vállalni, ha tisztességgel csinálja az ember.
Norvégiai mindennapok
Fotó: Facebook/Novegiaimindennapok
A két hónapos próba végül nem elvette a kedvét, hanem épp ellenkezőleg, megszerette a munkát és a skandináv országot. Visszatért ugyan még Erdélybe, de már egy olyan tapasztalattal, amelyre lehetett építeni. Amikor a következő év februárjában a szállodában új emberre volt szükség, a férje jelezte: van valaki, aki szívesen jönne. 2022 tavaszán Ildikó már Norvégiában dolgozott.
A munkát azért sem volt nehéz megszeretni, mert az otthoni stresszhez és túlórákhoz képest Nagy Ildikó az északi országban egészen mást tapasztalt.
A korábbi, Romániában megszokott tíz–tizennégy órás pörgés után ez eleinte szinte szokatlan volt. Olyannyira, hogy még hónapokkal később is gyakran érezte úgy: mintha folyamatosan szabadságon lenne. Nem unatkozott, de annyi szabadideje lett, hogy valahogyan tartalommal akarta megtölteni.
Ildikó 2025 nyarán indította el a Norvégiai mindennapok nevű Facebook-oldalt. Nem tudatos projektként, nem előre megírt tematikával. Hármas motiváció vezette. Az első ok egészen prózai volt: a hirtelen felszabaduló idő.
A második ok a folyamatos meséléskényszer volt. Sok időt töltött azzal, hogy otthoni barátokkal, családtagokkal beszélgetett, újra és újra elmondta, mi történt vele, milyen egy nap Norvégiában, miben más, miben meglepő. Mindig maradt még valami, amit hozzá kellett tenni, amit nem mondott el előzőleg. Egy idő után megfogalmazódott benne a kérdés: ha ez ennyire érdekli azokat, akik közel állnak hozzá, talán másokat is érdekelhet. Érdemes lenne nem csak egyenként továbbadni ezeket a történeteket.
A harmadik okot ő maga egy mosollyal „fertőzési viszketegségnek” nevezi. Annak a belső késztetésnek, ami sok emberben ott van: egy kicsit többet adjon magából, hogy láthatóvá váljon, hogy jelezze, ő is ott van valahol a világban. Nem szereplési vágyból, inkább kapcsolódásból. Így született meg végül a Norvégiai mindennapok – nem panaszkodásként és nem dicsekvésként, hanem megosztásként.
Az oldal növekedése meglepően gyors volt, aminek titka talán az, hogy
Ma már több mint 22 ezren követik Ildikót, írásait néha többen is olvassák. A gyors növekedés őt is meglepte. Decemberben írt egy bejegyzést arról, hogy Norvégiában az apáknak is jár gyermeknevelési szabadság. Akkor körülbelül tizenkétezren követték az oldalt, a posztot viszont ennél is többen, mintegy tizenhétezren kedvelték. Másnapra az oldal követőinek száma is hasonló ütemben ugrott meg: egyetlen éjszaka alatt nagyjából ötezer új olvasó érkezett.
Nem olyan hideg a norvég tél, mint ahogyan sokan képzelik
Fotó: Facebook/Novegiaimindennapok
Ildikó szerint ez nem tudatos építkezés vagy „algoritmusbarát” tartalom eredménye volt, egyszerűen egy olyan téma, amely sok emberhez eljutott, és amelyet sokan továbbadtak egymásnak. Azóta a növekedés jóval lassúbb, kiegyensúlyozottabb, de ez számára nem is mérce. A Facebook statisztikái szerint az oldalt követők jelentős része nem is állandó követőként érkezik, hanem egy-egy poszt révén talál rá az írásokra. Vagyis a tartalmak rendszeresen kilépnek a szűk követői körből, és olyanokhoz is eljutnak, akik egyébként nem ismerik az oldalt. Ildikó ezt inkább közösségi jelenségként értelmezi: nem az ő „teljesítménye”, hanem azoké, akik fontosnak érzik továbbadni, amit olvasnak.
A növekvő olvasottsággal együtt azonban megjelent egyfajta felelősség is. Nem minden bejegyzés születik azonos könnyedséggel.
A férjével is gyakran konzultál: ő kifejezetten érdeklődik a norvég – és közép-európai – történelem iránt, sokszor mélyebb háttértudással, mint az itteniek többsége. Ezek a beszélgetések segítenek abban, hogy az oldal ne egyetlen nézőpontot közvetítsen, hanem árnyaltabb képet adjon Norvégiáról.
A követők, olvasók többsége magyarországi, de sok az erdélyi olvasó is, és a Facebook-statisztikái szerint több mint tíz százalékuk a világ más részein él. Ildikó rendszeresen kap hozzászólásokat és személyes üzeneteket olyan helyekről, mint Hawaii, Ausztrália, Argentína, Japán, Kanada vagy Tunézia. Ildikó azt mondja, jó érzés tudni, hogy a világ különböző pontjain élő magyarok olvassák. És hízelgő is.
Munkaközvetítésben nem vállal szerepet (nincsenek ilyen jellegű kapcsolatai), de a turistáknak szívesen segít: volt már, hogy teljes útitervet állított össze, vagy részletesen elmagyarázta, mit érdemes magukkal hozniuk az adott évszakban és térségbe. Ezek a válaszok sok időt visznek el, de igyekszik mindenkinek reagálni.
Fotó: Gálovits Rózsa
Az oldal témái gyakran az ilyen megkeresésekből születnek. Amikor például az óvodai rendszerről írt, nemcsak ismerősök tapasztalataira támaszkodott, hanem saját tanulási folyamatára is. Egy három hónapos, ingyenes online nyelvkurzuson vett részt, amely óvodai asszisztensi munkára készít fel.
A képzés elsősorban a nyelvtanulás miatt érdekelte, de közben rengeteg módszertani és intézményi ismeretet szerzett, amelyeket később az írásaiban is hasznosított. Bár jelenlegi munkahelyét nem szeretné elhagyni, elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben heti néhány délelőttöt gyerekekkel dolgozzon.
Az első norvégiai hónapok egyik legnagyobb meglepetése Nagy Ildikó számára a bizalom volt, az a magától értetődő természetesség, ahogyan a rendszer abból indul ki, hogy az emberek betartják a szabályokat.
A bizalom másutt is kézzelfogható: léteznek eladó nélküli üzletek, például egy kisebb szuvenírbolt, ahol az ember kiválasztja az árut, kártyával vagy egy helyi online fizetési rendszeren keresztül fizet, és egyszerűen távozik. Kamerát sem látott – nem azért, mert nincs, hanem mert nem ez a kiindulópont.
Az utcán ismeretlenek mosolyognak és köszönnek egymásnak – nem amerikai, túlzó gesztusokkal, hanem egyszerűen, természetesen, ahogyan egy faluban otthon is megszokott lehet.
Fotó: illusztráció: Freepik
Erdélyből leginkább a színház hiányzik neki. Nem emberek vagy kapcsolatok, hanem egy kulturális közeg. Emellett ott vannak az apró, de sokatmondó hiányok is: a töpörtyű, a szalonna, a csirkebelsőség. Utóbbiért rendszeresen átjárnak Svédországba vásárolni. Más dolgokat viszont megoldanak: savanyú káposztát például maguk készítenek, még ha tudják is, hogy nélküle is lehetne élni. Inkább egyfajta kötődés ez, mint valódi szükséglet. Az étkezésük időközben vegyessé vált: a lazacrendszeres főszereplő az asztalon, de tudatosan próbálják megőrizni a hazai ízeket is, például tesznek el savanyú káposztát.
A munkahelyük is jól mutatja Norvégia sokszínűségét. A nagy szálloda konyhája nem nemzeti konyhára épül: néhány norvég recept mellett alapvetően nemzetközi ételek készülnek. A csapat pedig kifejezetten multikulturális. Ildikó maga is vendégmunkásként dolgozik, litván, lengyel, román, szír, ausztrál, angol és részben norvég hátterű kollégákkal együtt. Ez a sokféleség nem kivétel, hanem a mindennapok része egy olyan közegben, ahol a közös munka fontosabb, mint az, ki honnan érkezett.
Számukra természetes, hogy kevesebb munkával is kiszámítható életet tudnak fenntartani: házat vásárolnak, egy-két autót tartanak fenn, kedvező hitelkonstrukciók mellett. Sokaknak elég heti három-négy munkanap vagy napi hat óra. A kelet-európaiak ezzel szemben más munkamorált hoznak magukkal: nem félelemből dolgoznak többet, hanem megszokásból és felelősségérzetből. Ezt a norvég munkaadók is érzékelik – nem feltétlenül magasabb fizetéssel, hanem azzal, hogy tudják: számíthatnak rájuk.
Ugyanakkor a városok kisebbek, szellősebbek, kevés a szennyező forgalom, a mellékutcákat nem takarítják le teljesen, így megmarad a „szűzfehér” havas táj. A sötétség sem annyira drámai, mint amilyennek az ország északabbi részaiben: Kongsberg környékén a legrövidebb nappalok is mindössze néhány órával rövidebbek a közép-európaiaknál. A hosszú sötét időszakra a norvégok fénnyel válaszolnak: már ősszel megjelennek az egységes, melegfehér karácsonyi fények a kerítéseken és az ablakokban, amelyek február–márciusig is kint maradnak. Ildikó szerint ez olyan, mintha három hónapig tartana a karácsony.
Ildikó ezt a helyzetet a romániai kilencvenes évekhez hasonlítja. Az alkohol valóban drága, de fizetésarányosan nem sokkal elérhetetlenebb, mint máshol. Az édességek ára viszont – különösen akciósan – korántsem olyan magas, mint ahogyan azt sokan elképzelik.
Norvégia EU-n kívüli státuszát részben előnyként is látja. Az illegális migráció kezelése jóval kontrolláltabb, mint több nyugat-európai országban, és bár Oslóban vannak problémásabb negyedek, a kisebb városokban ez alig érzékelhető. A saját környezetében sok bevándorló dolgozik – afrikai, arab származású emberek is –, de a mindennapokban ez nem konfliktusforrás. A korábbi, nagy visszhangot kapott erőszakos esetek sem migráns hátterűek voltak, hanem helyi tragédiák.
A norvég nyelv elsajátítása számára lassú, de tudatos folyamat. Mivel a munkahelyén az angol a munkanyelv, kevés az alkalom a gyakorlásra. Tudatosan keresi ezeket a helyzeteket: az uszodában idős norvégokkal beszélget, híreket hallgat lassított tempóban, olvas. A nyelv szerkezete nem nehéz, a beszéd tempója viszont kihívás – „összefolynak a szavak, mintha énekelnék”.
Tapasztalatai szerint a románok gyorsabban mozdulnak, segítenek egymásnak, kapcsolatokat építenek.
Erdélyből indulva még fagyos levegő kísért, Svájcban viszont magnóliák, pálmák és havas hegycsúcsok fogadtak. Genf, Bern és Montreux bebizonyította: az alpesi ország tele van meglepetésekkel – még januárban is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A konyha ma már nem csak a hagyományos női szerepek terepe – legalábbis a felszínen. Csakhogy a statisztikák azt mutatják, hogy a valós mindennapi főzés továbbra is elsöprő többségben női feladat. Ez nem vélemény, nem empirikus tapasztalat: ez adat.
Hogyan lesz a hobbiból jól jövedelmező kreatív vállalkozás? Erre ad praktikus, őszinte és motiváló választ Tóth Balázs, Magyarország egyik legismertebb portréfotósa, aki több mint tíz év tapasztalatát sűrítette új könyvébe.
A klasszikus rock magyar gyöngyszemeit szólaltatja meg a KalotaRock zenekar, amely nemrég elnyerte az idei Legszebb Erdélyi Magyar Dal közönségdíját. Az elismerés jelzi számukra, hogy jó úton járnak, hogy még mindig van igény az élő rockzenére.
Az elmúlt hetekben újra és újra ugyanannál a témánál kötöttem ki, pedig nem foglalkoztam vele, csak az események sodortak bele. Az egyik esemény a Taste of Transylvania gasztrofesztivál, a másik egy kürtőskalácsfesztivál. Közös bennük az erdélyi konyha.
A Mérában gazdálkodó Horváth Csaba juhtartó gazda úgy kényszerült gyors váltásra, hogy a négyszáz fős juhállományát őrző pásztor faképnél hagyta. Az állattelepén tett látogatás révén egy olyan újítást sikerül bemutatni, amire sok juhtartó vevő.
A föld kopárságát gyümölcstermesztéssel pótolták, és bár az egykori híres piros páris almafajtát még nem sikerült visszatelepíteni, egyre többen oltanak és foglalkoznak almatermesztéssel a marosszéki zsákfaluban. Az almafáiról híres Gegesben jártunk.
Évente 13–14 ezer magzatot veszítenek el szüleik a várandósság idején. A perinatális veszteség ma már nem tabutéma, de sok esetben még a szakembereknek sincsenek meg az eszközeik ahhoz, hogy valódi támaszt nyújthassanak a gyászoló szülőknek.
„Örömteli közösség, elmélyült hit, épülő egyházmegye” – akár ez is lehetne a mottója az idei, immár harmadik alkalommal megszervezett Hitvalló Napnak, amely az Erdélyi Református Egyházkerület egyik kiemelkedő egyházmegyei rendezvényévé nőtte ki magát.
Az Állatok Világnapját minden évben október 4-én tartják, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet valamennyi állat – legyen az gazdás vagy gazdátlan, vad vagy háziasított – jogaira és jólétére.
A belvárosi nyüzsgés közepén, a kolozsvári egykori Bocskai téren (ma Avram Iancu) működik a Refo Café, amely egy különleges tér a város vendéglátóhelyei között.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!