A háború árnyékában

Egy másik cikk arról szól, hogy egy esetleges atomháború esetén csupán Ausztrália és Új-Zéland menekülne meg a teljes megsemmisüléstől. A Közel-Keleten az Egyesült Államok által kirobbantott újabb háború miatt Szerbiában üzemanyag-exporttilalom lépett életbe, Horvátországban árstop, Montenegróban pedig kígyózó sorok alakultak a benzinkutaknál, míg Hollandiában (is) az egekbe szökött a benzin ára.

Az Európai Unió vezetői folyamatosan csak arról beszélnek, hogy fel kell készülni a háborúra, és le lehet (le kell?!) győzni Oroszországot. Holott a józanul gondolkozó ember tudja: ha Napóleonnak és Hitlernek nem sikerült, akkor Ursuláéknak sem igazán fog.

S ha már szóba került Hitler és Von der Leyen asszonyság, meg a németek: a második világháború óta Németország még soha nem állomásoztatott csapatokat más ország területén. Most erre is sor került, hiszen már több mint 500 katonát telepítettek Litvániába. A szám 2027-ig a tervek szerint 5000-re nő úgy, hogy a kontingens egy év múlva már harcképes lesz – az oroszok ellen.

Ha ezt 10–15 évvel ezelőtt valaki akár csak viccből elsüti, micsoda megbotránkozás lett volna...

Hát nem ezért fegyverezték le a németeket egyszer s mindenkorra? Most pedig ismét ők akarják (persze sok mindenki mással) lángba borítani Európát és egyúttal a világot? Hát nincs észszerűen gondolkodó ember a világon?

Sajnos itthon, Romániában sem rózsás a helyzet. Nemrég a román parlament jóváhagyta az Egyesült Államok kérését, hogy bizonyos katonai eszközöket és erőket Romániába telepítsenek. Légi utántöltő repülőgépekről és műholdas kommunikációs berendezésekről van szó (egyelőre). Az ellenzék nem támogatta a döntést, mert szerinte ez háborús kockázatot jelenthet Románia számára. Kolozsváron már kisebb háborúellenes tüntetést is szerveztek egyesek.

Az az érzése támad az embernek, hogy lassan fel akarnak készíteni minket a háborúra. Annak idején – a békebeli időkben – sem gondolta senki komolyan, hogy Európára egy nagy háború vár. Mármint a kávéházakban nyugodtan csevegő polgárok, a gyárakban dolgozó munkások vagy a mezőkön szántó-vető parasztok. A vezetők mégis háborúba vitték a világot. Mert a legjobb biznisz egyeseknek a háború.

Nyolcvan vagy száz évvel ezelőtt a kezdetleges sajtón keresztül könnyen tudták befolyásolni az embereket, a közvéleményt, könnyen egymásnak tudták ugrasztani a nemzeteket. Reméljük, a határok légiesítésével, az internet és a mobiltelefonok világában nem tudják velünk még egyszer megtenni azt, amit 1914-ben és 1939-ben.

Mit tehetünk, hogy ne ismétlődjék meg a múlt? Meddig hagyjuk, hogy a történelem ismételje önmagát? Talán az egyetlen fegyverünk a múlt tanulságainak tudatosítása és a béke melletti kiállás.