Ki főz ma Erdélyben? Láthatatlan konyhai munka a számok tükrében

A trendek ugyan változást mutatnak – a férfiak valamivel több időt töltenek konyhában, mint húsz éve –, de a mindennapi főzés döntő része továbbra is a nőkre hárul.

A férfiak főznek – de másképp

Ez az ellentmondás látható a konyhában és a statisztikákban is:

a napi menütervezést, bevásárlást, időzítést, maradékok kezelését, családtagok igényeinek összehangolását.

A férfiak főzése sokszor szabadidős tevékenység, míg a nők főzése továbbra is szükségletet kielégítő, felelősségen alapuló tevékenység.

A kutatások szerint a főzőműsorok valóban növelik a főzési kedvet, de leginkább ott, ahol a főzés már eleve önkifejezés – és ez a réteg nagyobb arányban férfi.

korábban írtuk

Főzni vagy nem főzni – ez itt a kérdés

Kollégám egy délután megkérdezte, hogy napi rendszerességgel főző háziasszonynak lenne-e kedvem arról írni, mennyi időt emészt fel a főzés, vagy mennyire életszerű azt helyettesíteni ételrendeléssel. Ezzel kapcsolatban foglaltam össze tapasztalataimat.

Divat nem főzni?

Igen, de még rétegjelenség. De tény, hogy a városi középosztály egy része ma már inkább rendel, mint főz. Kolozsvári multis körökben a fiatal nők szívesen büszkélkednek azzal, hogy még egy tojásrántottát sem tudnak elkészíteni. Van egy olyan új identitás, amelyik büszkén vállalja:

• „Mi nem főzünk, nekünk erre nincs szükségünk.”
• „Inkább megvesszük, mert megtehetjük.”

De ez még mindig egy szűk, urbánus, jövedelmi és szemléleti értelemben is speciális réteg.

Az ország – és különösen Erdély – nagyobb részén a rendszeres ételrendelés:

• vagy elérhetetlen az magas ár miatt,
• vagy kulturális elutasítás miatt,
• vagy egyszerűen a hagyományos értékrend miatt
• esetleg nem tekinthető valós alternatívának.

Akik viszont rendszeresen rendelnek, azok valóban gyakran szembesülnek a kinézéssel, lenézéssel, hisz a közvélemény ma is úgy tartja, hogy a „rendes család” meleg ételt főz. Ezt sokszor nem verbalizáljuk, de a társadalmi normákban erősen jelen van.

Ez az a láthatatlan teher, amit a statisztikák „időfelhasználásnak” neveznek, de a valóságban inkább mentális logisztika:

• mi van otthon,
• ki mit szeret,
• ki mikor ér haza,
• mennyi pénz van a hét vagy hónap végéig,
• mi romlana meg,
• mit lehet gyorsan elkészíteni,
• mit lehet két napra főzni (ez külön izgalmas azt figyelembe véve, hogy megannyi kultúrában elképzelhetetlen, hogy az előző napi ételt megegyék)

És ezt a fajta gondoskodási tervezést a számok szerint továbbra is nagyrészt a nők viszik. Nem a főzés cselekménye hordozza a nagy terhet, hanem a felelősség, amely mögötte áll.

korábban írtuk

Hull a szilva a fáról, mi készül belőle? – Gombóc, lekvár, poékaleves Jánossy Alíz tanácsaival

Nagyon sokféleképpen felhasználható, elkészíthető a szilva, amely hagyományos lekvárként, sütemények töltelékeként és savanyúságként is sokak kedvence. Jánossy Alíz gasztronómiai szakírót arra kértük, ossza meg olvasóinkkal tanácsait.

Az a bizonyos batyu

Másfelől a főzés körüli munkamegosztást nemcsak a jelen adatai magyarázzák, hanem az a mélyebb réteg is, amelyet a családok generációról generációra visznek tovább. Sok nő nem pusztán megtanul főzni, hanem magával hoz egy belső rendet, amely meghatározza, hogyan áll neki bizonyos ételeknek.

Gyakori élmény, hogy például az almástészta vagy szilvásgombóc receptje nincs leírva: elég volt látni, ahogyan édesanya vagy nagymama készítette, és a mozdulatok valahogy berögzültek. Ugyanígy természetes sok családban, hogy a töltött káposztát ünnepekkor a nő készíti, ahogy a hétköznapi levesek nagy részét is ő főzi meg.

Nem arról van szó, hogy a férfiak ne tudnák elsajátítani ugyanezeket az ételeket, hanem arról, hogy a kötődés más. A klasszikus, otthonízű fogások – levesek, sütemények, a hagyományos erdélyi ételek – többnyire azokhoz kerülnek, akik ezt a mintát gyerekkoruk óta látják és követik. A férfiak konyhai szerepvállalása gyakran inkább az alkalmi, látványos vagy különleges fogásokra korlátozódik, míg a nők viszik a mindennapok ritmusát, a rutint, a gyors döntéseket. A férfiak sütik a húst majálisozáskor, illetve a bogrács is az ő feladatuk, de ezekhez az előkészítés még mindig női munka marad.

Mit hoz a jövő?

A statisztikák óvatosan, de határozott irányba mutatnak: a romániai időfelhasználási adatok szerint a fiatalabb férfiak már több időt töltenek a konyhában, mint a náluk idősebb generációk, és a városi, diplomás családokban valamivel kiegyenlítettebb a házimunka megoszlása, mint az országos átlagban. Mindez arra utal, hogy valamiféle változás valóban elindult, mintha a konyha kapuja lassan megnyílna a férfiak előtt. Ám ez a változás inkább finom elmozdulás, mintsem radikális fordulat: a mindennapi étel előteremtése, a menü kitalálása, a bevásárlás és az időzítés felelőssége továbbra is szinte teljes egészében a nőkre nehezedik.

Ez a kettősség – a látványos férfiszakácsok növekvő médiabéli jelenléte és a láthatatlan női munka makacs fennmaradása – jól mutatja, hogyan tükrözi a konyha a társadalom belső szerkezetét. A főzőműsorok felszabadult, kreatív világa arról mesél, milyennek szeretnénk látni magunkat: szárnyaló alkotókként, akiknek a főzés élmény és önkifejezés.

Persze ez nem feltétlenül gond. Van, olyan nő, aki nem érzi magát kötelesnek minden nap főzni (és nem is várják el tőle), van, aki örömét leli a főzésben, hisz elmerül az ismert mozdulatokban, van, aki új ételeket próbál ki, van, aki számára a konyha nem teher, hanem egy olyan tér, ahol önmagára talál.

korábban írtuk

Gasztronómiai értelemben a drága húsnak is lehet híg a leve, de az olcsó is lehet jó

Gasztronómiai értelemben a drága húsnak is lehet híg a leve, de az olcsó is lehet jó, ugyanakkor jó tudni, hogy csak az utóbbi néhány évtized kiváltsága, hogy mindig mindent lehet kapni, régebb szezonok voltak, és ahhoz kellett alkalmazkodni.