Húsvéti locsolás – Hogyan változott és örökíthető tovább az Erdély-szerte élő hagyomány?

– Mennyire élő hagyomány ma a húsvéti locsolás Erdélyben? Megfigyelhető-e visszaszorulás, átalakulás, vagy éppen újraéledés bizonyos közösségekben?

– A teljes emberi élet egy folyamat, s ez igaz a közösségek életére is, rengeteg külső hatás ér minket, amelyekre receptívek vagyunk, bizonyos elemeket befogadunk, saját világnézeteink szerint átalakítva teszünk magunkévá, másokat elutasítunk vagy éppen elszenvedünk. Ilyen értelemben a szokáselemek változása is egy természetes folyamatként értelmezendő, függetlenül attól, hogy azt értékvesztésként éljük meg. A húsvéti locsolás hagyománya is átalakulóban van, csak az egyes (városi vagy zártabb falusi) közösségek épp más-más mértékben és intenzitással érintettek.

– A tojásírás hagyománya vidékenként eltérő, a díszítési technikák, színek, motívumok változóak. A locsolkodási szokásokban vannak-e markáns különbségek az egyes tájegységek között?

– A locsolás hagyománya alapvetően egységesnek minősíthető az erdélyi magyar közösségekben, s a felekezeti hovatartozás sem generált eltéréseket. Az etnikailag vegyes közösségek szokásai hatással voltak egymásra, s bár ritkán kapcsolódtak be a román vagy szász lakosok a locsolásba, de tiszteletben tartották a falustárs szokását, s vegyes családokban/közösségekben gyakori volt az ünnep alkalmi látogatás, csak épp a kölnivíz hiányzott a készletükből.

Tájegységi vagy településekre jellemző sajátosságokról azért beszélhetünk, hiszen a Nyárád mente és a Sóvidék bizonyos falvaiban hagyománya van a szalagokkal díszített fenyőfaág állításának.

– Hogyan változott a locsolás formája az idők során? Mit jelentett régen a vödör víz, és hogyan alakult át a szokás a kölnivel való locsolásig?

– A vízzel, de főként a vödörrel történő locsolásnak megvolt a maga varázsa. Amennyiben ezt a gesztust egy szokáselemként nézzük, akkor értéket társítunk hozzá, s bár az elszenvedő lányok számára nem kellemes élmény, sokan nosztalgiával tekintenek rá. Az eredeti funkció nem változik meg azáltal, hogy a vizet lecserélték kölnire, hiszen továbbra is a közösség nőtagjainak frissítése, éltetése a deklarált cél, csak éppen humánusabbá vált a kivitelezés. Bár meggyőződésem, hogy a legkülönfélébb kölnik használatából eredő pacsuliillat miatt alakult ki a hölgyek részéről az ellenszenv, emiatt nem szívesen fogadnak már nagyobb számú locsolót.

A vödör vízzel való locsolás még feltűnik, de ezek már reprezentációs alkalmak, akár hagyományápoló csoportok tagja körében. A külső szemlélő nosztalgiával tekint rá, mint hagyományos elemre, de valójában ez már folklorizmus.

– Mit gondol, milyen jövője van a locsolás hagyományának? Van-e esély arra, hogy a fiatalabb generációk is továbbvigyék, és ha igen, milyen formában?

– A család, a közösség és tanintézetek jelentőségét hangsúlyoznám a hagyományos elemek örökítési folyamatában. Identitásmodellálóak azok a mintázatok, melyeket közvetlen környezetükben megtapasztalunk. S ha a fiatal korosztály képviselője a közvetlen családi körből nem tapasztalja meg a locsolás élményét, de a pedagógus irányításával részesévé válhat ezen kulturális tudásnak, amely kíváncsivá teheti és igényt formálhat a szokáselem iránt. Meggyőződésem, hogy mindannyiunk felelőssége a húsvéti élmény minősége!

korábban írtuk

Tojásírás: viaszba írt ünnep az Erdélyi Hagyományok Háza foglalkozásain

Van valami különös varázsa annak, amikor egy kisgyerek először vesz a kezébe tojásírót. Videós riportunkban mi is jelen voltunk a Hagyományok Háza tojásírást oktató több foglalkozásán Kolozsváron.