Tojásírás: sokan megtanulják, hogyan kell viasszal csillagot, rózsát, ágat, utat vagy napjelet írni a tojásra
Fotó: Orbán Orsolya
Van valami különös varázsa annak, amikor egy kisgyerek először vesz a kezébe tojásírót. Mocorog, kérdez, nevetgél, aztán egyszer csak elhallgat, és minden figyelmével a tenyerében pihenő tojásra összpontosít. Az Erdélyi Hagyományok Háza kolozsvári, húsvét előtti foglalkozásain ezekben a napokban éppen ez történik: kisiskolások tanulják meg, hogyan lesz a viasz, a festék és a türelem találkozásából ünnepi jel, családi emlék, továbbörökített hagyomány. Videós riportunkban mi is jelen voltunk a Hagyományok Háza tojásírást oktató több foglalkozásán.
2026. április 04., 09:022026. április 04., 09:02
A kolozsvári kézműves foglalkozásokon nem csupán egy látványos technikát sajátítanak el a gyerekek, hanem olyasmit is, amit a mai rohanó világban egyre nehezebb megtapasztalni: az elmélyülést, a közös alkotás örömét és az ünnepre való tudatos készülődést. A tojásírás itt nem pusztán díszítés, hanem kapcsolódás – a múlthoz, a családhoz, a közösséghez és a húsvét jelentéséhez.
A magyar nyelvterületen sok helyen ma is ismert a húsvéti tojásfestés levélrátétes, növényi mintás technikája, ám a néprajzkutatók és kézművesek szerint a tojásírás ennél régebbi és gazdagabb hagyományvilágot őriz. A viasszal rajzolt, majd festékbe mártott tojások mintái ugyanis nem csupán esztétikai szerepet töltöttek be.
Sok minta ma is visszaköszön különböző erdélyi tájegységeken: Gyimesben, Moldvában, a hétfalusi csángóknál vagy Háromszéken.
„A tojásírás archaikus mintái sokszor egyetemesek, vagyis régiótól függetlenül ismétlődnek. A régi világban ezeknek a jeleknek nevük és jelentésük volt, és nem véletlenül kerültek a tojásra. A díszítés egyszerre volt szép és beszédes” – magyarázza vendéglátónk, aki éppen a Kolozsvári Református Kollégium másodikos diákjait fogadja délelőtti foglalkozásra Makkay Mária tanítónő vezetésével.
Szabó Kinga egy másik foglalkozás keretében a Báthory István Elméleti Líceum Krécsi Ágnes tanítónővel érkező negyedikes tanulóit fogadja. A tojásírást oktató játszóházvezető szerint is a tojásokra rajzolt minták már nagyon régi korokban fontos üzeneteket hordoztak. Régészeti leletek – például avar kori sírokból előkerült színezett, karcolt tojáshéjak – is azt mutatják, hogy a tojás díszítése nem új keletű szokás, hanem mélyen gyökerező kulturális gyakorlat.
– fogalmazza meg a lényeget Szabó Kinga. Egy lány nem véletlenszerűen adott húsvéti tojást a legénynek, ahogyan a keresztanya sem ok nélkül választott mintát keresztgyermeke ajándékára. A tojás kapcsolatokat, szándékokat, figyelmet és kötődést közvetített.
Cserey Both Zsuzsa néprajzkutató és kézműves szerint a családi foglalkozásoknak különösen nagy jelentőségük van
Fotó: Orbán Orsolya
A tojásírás két oktatója más-más úton érkezett el ehhez a kézműves világhoz, de történeteikben közös, hogy egyiküknél sem „tananyagként”, hanem személyes élményként, belső vonzódásként kezdődött minden.
Cserey Both Zsuzsa mintegy három évtizede foglalkozik tojásírással. Kezdetben még nem a klasszikus viaszos technikával dolgozott: előbb megfestette a tojásokat, majd savval maratta bele a mintát. A fordulatot a gyimesi tapasztalat hozta meg számára. Néptáncosként járt a Gyimesekben, és ott szembesült azzal, hogy a tojásírás nem egyszerű kézműveskedés, hanem a húsvéti készülődés elengedhetetlen része. Látta az ottani asszonyokat, akik számára elképzelhetetlen volt olyan húsvét, hogy ne kerüljön írott tojás az asztalra. Innen tanulta meg a „valódi” tojásírást: a viasszal írt, festett, majd leolvasztott minták technikáját.
A táncban, a dalokban, a szokásokban, a kézművességben ugyanannak a világnak a lenyomata él tovább. A tojásírás tanítása számára ezért nem önmagában fontos, hanem mint közösségformáló tevékenység.
Szabó Kinga játszóházvezető különösen fontosnak tartja a húsvéti locsolás és látogatás szokásvilágát
Fotó: Orbán Orsolya
„A közös alkotás ugyanolyan jelentős lehet egy közösség életében, mint az együtt táncolás. Leülni egy asztal köré, figyelni, egymástól tanulni, időt adni az ünnepre való ráhangolódásnak – ez az a tapasztalat, amelyet a foglalkozásokon szeretnék átadni gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt” – magyarázza vendéglátónk.
Szabó Kinga útja másképp indult. Gyermekkorában még nem találkozott a tojásírással, családjában más módon díszítették a húsvéti tojásokat. Több mint huszonöt évvel ezelőtt vett részt először olyan foglalkozáson Kolozsváron, ahol egy Székelyföldről érkezett egyetemista mutatta meg ezt a díszítési módot gyerekeknek.
A találkozás meghatározó volt: annyira megragadta a technika szépsége és finomsága, hogy attól kezdve tudatosan kereste a tanulási lehetőségeket. Tanfolyamokra járt, később a Kallós Alapítványnál végzett játszóházvezetői képzésen is foglalkozott vele, és azóta „nem volt megállás”. Minden évben ír tojást, és még ma is folyamatosan tanul, kísérletezik, próbálgat.
Mindkét kézműves hangsúlyozza: a tojásírás akkor él tovább igazán, ha nem áll meg a foglalkozás végén, hanem hazamegy a gyerekekkel együtt a családokhoz. Szabó Kinga ezt tanítóként és játszóházvezetőként közvetlenül is megtapasztalta. Amikor először tanulta meg a tojásírást, már tanítónőként dolgozott, és szinte azonnal bevitte az iskolába. Tanítványainak, kollégáinak, később kismamáknak és családoknak is megmutatta, hogyan lehet viasszal mintát írni a tojásra.
Tapasztalata szerint a gyerekek sokszor nemcsak megtanulják, hanem otthon tovább is „követelik” a hagyományt. Volt, hogy az iskolában tojást író gyerek hazament, és arra kérte a szüleit: szerezzenek viaszt, írót, főzzenek tojást, mert ő ezt otthon is szeretné folytatni. Ilyenkor a szerepek is megfordulnak: a gyerek lesz a hagyomány továbbadója, aki megtanítja a szülőt.
A kézművesek szerint a tojásírás technikájának lényege változatlan: méhviasz, melegítés, biztos kéz és türelem kell hozzá
Fotó: Orbán Orsolya
Hasonlót tapasztal Cserey Both Zsuzsa is, aki szerint a családi foglalkozásoknak különösen nagy jelentőségük van.
Ilyenkor nemcsak egy elkészült tojás kerül haza, hanem közösen átélt idő és közös ünnepi emlék is.
„Az elcsendesedés fontosabb bármelyik részénél az ünnepnek” – fogalmaz a néprajzkutató. Szerinte a tojásírás egyik legnagyobb ajándéka éppen az, hogy nem lehet kapkodva csinálni. Nem működik fél figyelemmel, sietségből vagy rutinból. Le kell ülni, rá kell hangolódni, és hagyni kell, hogy a kéz és a figyelem együtt dolgozzon.
A tojásírás jelentőségét mindkét oktató abban látja, hogy a mai, felgyorsult életformában ellenpontot kínál. Miközben a hétköznapokat egyre inkább a rohanás, a képernyők és az állandó ingeráradat határozza meg, az ilyen kézműves tevékenységek lehetőséget adnak arra, hogy az ember megálljon, befelé figyeljen és elmélyüljön.
Cserey Both Zsuzsa úgy fogalmaz: a hagyományok nem feltétlenül tűnnek el, inkább átalakulnak.
Ugyanazt a világot már nem lehet visszahozni, mint amelyben a régi falusi közösségek éltek, de a hagyomány elemei ma is „cseppekben” beépíthetők a gyermekek és a felnőttek életébe.
Szerinte különösen fontos, hogy a mai ember újra felfedezze: a kezünket nemcsak használati, hanem alkotóeszközként is birtokoljuk.
A gyerekek számára ez többnyire természetesebb, mint gondolnánk, csak terelgetni kell őket ebbe az irányba.
Ünnepi tojások a délelőtti foglalkozások után
Fotó: Orbán Orsolya
Szabó Kinga szerint éppen a rohanó életforma miatt nőtt meg az igény az efféle tevékenységekre.
Aki leül hozzá, az kiszakad a napi pörgésből, és egy-két órára olyan tevékenységben mélyülhet el, amely megnyugtatja a lelket. Tapasztalatai szerint ezt nemcsak a húsvéti tojásírásnál látni: más kézműves tevékenységek – a nemezelés, a kézimunkázás, a hímzés – is reneszánszukat élik. Az emberek egyre inkább keresik azokat az alkalmakat, amikor valami valódit, kézzel foghatót hozhatnak létre, miközben elcsendesedni és kapcsolódni is tudnak.
A húsvét elengedhetetlen tartozéka a festett tojás, amely szinte minden erdélyi, székelyföldi, partiumi háztartásban ott díszeleg az ünnepi asztalon. A díszítési technikák, színek, motívumok azonban tájegységenként változóak.
Ahová viasz kerül, ott nem fogja be a festék a tojást: ebből a játékból születnek a minták
Fotó: Orbán Orsolya
A Hagyományok Háza húsvét előtti foglalkozásain részt vevő kolozsvári kisiskolások számára a tojásírás nemcsak ünnepi előkészület, hanem finom pedagógiai eszköz is. A kézművesek szerint a gyerekeket nagyon meg lehet fogni ezzel a tevékenységgel, mert a technika nem elérhetetlenül nehéz, ugyanakkor gyorsan ad sikerélményt. Már egy egyszerűbb minta is látványos, és a gyerekek büszkén viszik haza az elkészült tojásokat.
A foglalkozásokon ráadásul nemcsak a kézügyesség fejlődik, hanem a koncentráció, a türelem, a szabálykövetés és a finommotorika is. Az óvodásokkal is lehet dolgozni – igaz, ott még a szülők jelenlétére is szükség van, hiszen a forró viasz és a melegített eszközök miatt odafigyelést igényel a munka.
A Hagyományok Házában az ünnep előtti hetekben szinte folyamatosan érkeznek a csoportok.
Az idei időszakban például ötalkalmas felnőtt tojásíró műhely is zajlott, ahol a résztvevők heti három órában ismerkedhettek meg az alapoktól kezdve a különféle technikákkal. A nagy érdeklődés azt mutatja, hogy a tojásírás ma már nem csupán „gyerekprogram”, hanem sokak számára valódi belső igényre válaszoló tevékenység.
Cserey Both Zsuzsa az utolsó simításokat végzi a színes tojásokon
Fotó: Orbán Orsolya
A viasz, amely megőrzi a mintát
A tojásírás technikája első hallásra bonyolultnak tűnhet, valójában azonban egyszerre archaikus és meglepően logikus. Az alapelv egyszerű: ahová viasz kerül, ott nem fogja be a festék a tojást. Ebből a játékból születnek a minták.
A hagyományos eszközöket régen többnyire otthon készítették. Egy kis botocskába fémcsövecskét illesztettek, vagy vékony fémlapból hajtogatott hegyet erősítettek a nyélre. Volt olyan változat is, amelyben lószőr vezette a viaszt a csőben. Ezeket az írókákat sokszor a család férfitagjai készítették el az asszonyoknak.
Ma már ugyan lehet kapni hobbiboltokban is tojásíró eszközöket, de a kézművesek szerint a technika lényege változatlan: méhviasz, melegítés, biztos kéz és türelem kell hozzá. A viaszt ma gyakran teamécses vagy kis viaszolvasztó segítségével tartják melegen, a mintát pedig a festés után leolvasztják a tojásról, így bukkan elő a díszítés végső formája.
A minták lehetnek egyszínűek vagy többszínűek, utóbbiak különösen időigényesek, hiszen minden új szín előtt újabb és újabb részeket kell viasszal lefedni. Egy bonyolultabb tojás elkészítése így akár több órát is igénybe vehet. A végeredmény azonban valóban ünnepi remekmű.
A két oktató szerint a húsvéti hagyományok ápolásának jelentősége jóval túlmutat azon, hogy lesz-e díszes tojás az ünnepi asztalon. A kérdés valójában az, hogy milyen világot adunk tovább a gyerekeinknek.
Szabó Kinga különösen fontosnak tartja a húsvéti locsolás és látogatás szokásvilágát, amely szerinte városi környezetben sok helyen kikopóban van. Pedig ezek a hagyományok nem pusztán folklórelemek, hanem az emberi kapcsolatok gyakorlóterei.
Hogyan megyünk be valakihez? Hogyan köszönünk? Hogyan kínálunk, hogyan fogadunk vendéget? Hogyan fejezünk ki megbecsülést vagy kedvességet?
Tojásíró kisfiú a Hagyományok Háza foglalkozásán
Fotó: Orbán Orsolya
A kézműves szerint ezek nélkül a szokások nélkül a világ „elvadul”, mert eltűnnek azok a finom társas gesztusok, amelyek a közösségi együttélés alapját adják. A tojásírás ebben a tágabb összefüggésben válik igazán fontossá: nem önmagában álló kézműves technika, hanem egy ünnepi kultúra része, amely a hitet, a családot, az emberi kapcsolatokat és a közösségi emlékezetet egyszerre táplálja.
Hazaviszik annak élményét, hogy az ünnepre készülni is lehet ünnep. Hogy nemcsak a kész dísz, a csokoládé, a locsolkodás vagy a terített asztal számít, hanem az is, hogy előtte volt idő megállni, figyelni, alkotni és együtt lenni.
És talán ez az, ami miatt a tojásírás ma sem veszítette el jelentőségét. Mert miközben a világ körülöttünk egyre gyorsabb, egy viaszos tojás fölé hajoló gyermek és felnőtt még mindig ugyanazt tanulja: az ünnep nem érkezik meg magától, arra készülni kell – kézzel, szívvel, figyelemmel.
Minden kezdet nehéz, de egy-egy foglalkozás alatt a legtöbb gyerek megbarátkozik a tojásíró eszközökkel
Fotó: Orbán Orsolya
Hagyományos magyar motívumokkal díszíti, méhviasszal rajzolja a tojásokat Tordán Józsa Emese Rozália tanítónő, Józsa István Lajos unitárius lelkész felesége.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Marosvásárhely lakosságának egyharmada buszokkal közlekedik – számolt be a Marosvásárhelyi Rádió.
Elhunyt Fodor József pápai prelátus, általános helynök, nagyprépost – közölte pénteken a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye közösségi oldalán.
Folyamatos az érdeklődés a levélszavazás iránt Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, ahol ezekben a napokban egymást váltják azok az erdélyi magyar választópolgárok, akik személyesen szeretnék leadni voksukat a magyarországi országgyűlési választáson.
Egy rendőr megsérült csütörtökön, amikor egy verekedéshez riasztották a Maros megyei Felsőrépa községben; az incidens során a rendőr kénytelen volt használni a fegyverét, és az agresszort lábon lőtte.
Az úgynevezett székely AI-stratégia kidolgozásában, megvalósításában is segédkezik prof. dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, akinek pályája Temesvárról indult.
Egy modern villamos motorvonat mindössze 81 perc alatt tette meg az Ópiski és Segesvár közötti 169 kilométeres vasúti távot – három megállással együtt.
A Kolozsvár és magyar határ közötti vasútvonal újabb, a Révi-szorost is magába foglaló Kissebes és Élesd közötti szakaszán is elkezdődtek a villamosítási és felújítási munkálatok.
A rák ne „halálos ítélet”, hanem egy kontrollálható, krónikus állapot legyen – ezen dolgozik Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, akinek pályája Temesvárról indult.
A közel-keleti háború sok román állampolgár nyaralási terveit felborította, a feszült helyzet érintette azok utazását, akik például Izraelbe akartak repülni közvetlenül a konfliktus kitörése után.
A román és az európai bűnüldöző szervek közötti együttműködés az elmúlt években látványosan megerősödött.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!