A magyar válogatott vitathatatlanul megérdemelte volna a második helyet, a rájátszást, a vébészereplés esélyét és reményét
Fotó: Magyar Labdarúgó-válogatott/Facebook
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
2025. november 18., 18:002025. november 18., 18:00
A nemzeti tizenegyért szurkolás, a kezekben vagy csupán szívekben lobogtatott piros-fehér-zöld zászlók, a Himnusz – és újabban a Nélküled – közös, katartikus eléneklése és a „Ria, ria, Hungária!” csujjogtatása nemzeti identitásunk megkerülhetetlen elemei. Nem hagy, nem hagyhat közömbösen az Aranycsapat öröksége, és tudom, érzem: a sportsikerek a magyar nemzet örökkévaló értékei.
Már a hosszabbítás öt perce is lejárt, amikor a kilencvenhatodik percben a magyar kapuba becsúszott az a fránya gól. Innen már csak elhallgatni, lemerevedni, keseregni volt idő. Magyar focifájdalom.
A mohácsi csata, félezer éves nemzeti tragédiánk gyászévében sem szerepel labdarúgó-világbajnokságon Marco Rossi és Szoboszlai Dominik csapata, nemzeti tizenegyünk. Pedig vitathatatlanul megérdemeltük volna a második helyet, a rájátszást, a vébészereplés esélyét és reményét.
Érzelmi szempontból már-már rövid távú letargiába esett a focidrukkerek és a tágabban értelmezett szurkolók népes csapata. Nagyon sok megnyilatkozás jelent meg a világhálón, az őszinte megnyilvánulásoktól, a kesergő köszönettől és kiállástól egészen a kíméletlenül pimasz kommentekig. Nem célom elemezni őket, reagálni rájuk, megválaszolni a kérdést: miért kaptunk ki, mit mulasztottunk el, kik a felelősök? Csupán szeretném „tudományos” oldalról megközelíteni a helyzetet.
Amennyiben a második helyet eldöntő magyar–ír meccs száz percét nézem (hiszen az első félidőben is hosszabbított a bíró), akkor mindjárt jöhet az első statisztika: az írek kevesebb mint egy percen át voltak „továbbjutó” helyzetben, azaz a magyar csapat a magyar–ír meccs időtartamának kilencvenkilenc százalékában (lekerekítve!) „nyerő” helyzetben volt. Sőt, ennek a nagyobbik részében nem egy, hanem két gólnyi különbséggel. Ami némi szerencsével, pontosabb rúgással és pontatlanabb védéssel akár három gólnyira is növekedhetett volna.
Emlékeztetni szeretnék továbbá, hogy másfél évvel korábban, 2024-ben barátságos mérkőzésen a hosszabbítás második percében lőtt góllal – egyúttal második kapuralövéssel – kaptunk ki kettő-egyre az írektől. Idén szeptemberben pedig a hosszabbítás harmadik percében egyenlítettek Dublinban. Nos, ha így folytatódik, legközelebb a mérkőzés századik percében várható a győztes találatuk. Amire legfeljebb az lehet gyógyír, hogy a bíró egy-két perccel hamarabb lefújja a meccset.
Feltehetjük a kérdést: hogyan lehet háromszor is a hosszabbítás végén megszerezni a döntő gólt? Ez a legjobb csapatoktól sem várható el előre megszervezett módon, a focizni tudás alapos különbsége esetén sem. Szerencse nélkül szinte lehetetlen. Csakhogy ami egyeseknek szerencse, az másoknak szerencsétlenség.
Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el engemet?
A Puskás Arénában már szinte kézzel fogható volt a világbajnoki selejtezőt érő döntetlen, ám az írek a 96. percben kegyetlenül büntettek, megszerezték a győzelmet, és ezzel szertefoszlott a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki részvételének reménye.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
Kedvenc és gyűlölt politikusaink egyaránt hősiesen megvédték a nagyi lekvárját: rettenthetetlenül, még az adócsalóknak járó hivatali megbélyegzést is bátran felvállalva, jól kifotózkodták magukat a család ízléses éléskamrájában.
A magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony szoros, kölcsönös előnyökön alapul, míg a magyar és a román kapcsolatok normalizálása még várat magára – ez vonható le tanulságként az RMDSZ múlt pénteki kongresszusán történtekből.
Sok mindent elárul a romániai és magyarországi nyilvánosság „témaérzékenységéről”, hogy milyen irányba tolódott el az RMDSZ 17. kongresszusával kapcsolatos közbeszéd, kommentáradat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!