
A magyar válogatott vitathatatlanul megérdemelte volna a második helyet, a rájátszást, a vébészereplés esélyét és reményét
Fotó: Magyar Labdarúgó-válogatott/Facebook
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
2025. november 18., 18:002025. november 18., 18:00
A nemzeti tizenegyért szurkolás, a kezekben vagy csupán szívekben lobogtatott piros-fehér-zöld zászlók, a Himnusz – és újabban a Nélküled – közös, katartikus eléneklése és a „Ria, ria, Hungária!” csujjogtatása nemzeti identitásunk megkerülhetetlen elemei. Nem hagy, nem hagyhat közömbösen az Aranycsapat öröksége, és tudom, érzem: a sportsikerek a magyar nemzet örökkévaló értékei.
Már a hosszabbítás öt perce is lejárt, amikor a kilencvenhatodik percben a magyar kapuba becsúszott az a fránya gól. Innen már csak elhallgatni, lemerevedni, keseregni volt idő. Magyar focifájdalom.
A mohácsi csata, félezer éves nemzeti tragédiánk gyászévében sem szerepel labdarúgó-világbajnokságon Marco Rossi és Szoboszlai Dominik csapata, nemzeti tizenegyünk. Pedig vitathatatlanul megérdemeltük volna a második helyet, a rájátszást, a vébészereplés esélyét és reményét.
Érzelmi szempontból már-már rövid távú letargiába esett a focidrukkerek és a tágabban értelmezett szurkolók népes csapata. Nagyon sok megnyilatkozás jelent meg a világhálón, az őszinte megnyilvánulásoktól, a kesergő köszönettől és kiállástól egészen a kíméletlenül pimasz kommentekig. Nem célom elemezni őket, reagálni rájuk, megválaszolni a kérdést: miért kaptunk ki, mit mulasztottunk el, kik a felelősök? Csupán szeretném „tudományos” oldalról megközelíteni a helyzetet.
Amennyiben a második helyet eldöntő magyar–ír meccs száz percét nézem (hiszen az első félidőben is hosszabbított a bíró), akkor mindjárt jöhet az első statisztika: az írek kevesebb mint egy percen át voltak „továbbjutó” helyzetben, azaz a magyar csapat a magyar–ír meccs időtartamának kilencvenkilenc százalékában (lekerekítve!) „nyerő” helyzetben volt. Sőt, ennek a nagyobbik részében nem egy, hanem két gólnyi különbséggel. Ami némi szerencsével, pontosabb rúgással és pontatlanabb védéssel akár három gólnyira is növekedhetett volna.
Emlékeztetni szeretnék továbbá, hogy másfél évvel korábban, 2024-ben barátságos mérkőzésen a hosszabbítás második percében lőtt góllal – egyúttal második kapuralövéssel – kaptunk ki kettő-egyre az írektől. Idén szeptemberben pedig a hosszabbítás harmadik percében egyenlítettek Dublinban. Nos, ha így folytatódik, legközelebb a mérkőzés századik percében várható a győztes találatuk. Amire legfeljebb az lehet gyógyír, hogy a bíró egy-két perccel hamarabb lefújja a meccset.
Feltehetjük a kérdést: hogyan lehet háromszor is a hosszabbítás végén megszerezni a döntő gólt? Ez a legjobb csapatoktól sem várható el előre megszervezett módon, a focizni tudás alapos különbsége esetén sem. Szerencse nélkül szinte lehetetlen. Csakhogy ami egyeseknek szerencse, az másoknak szerencsétlenség.
Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el engemet?

A Puskás Arénában már szinte kézzel fogható volt a világbajnoki selejtezőt érő döntetlen, ám az írek a 96. percben kegyetlenül büntettek, megszerezték a győzelmet, és ezzel szertefoszlott a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki részvételének reménye.
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”
Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
szóljon hozzá!