Lélekben mindenki krónikás. 2023 januárjától új időszámítás kezdődik az 1999-ben alapított Krónika, de a lap volt és jelenlegi munkatársai életében egyaránt
Fotó: Haáz Sándor
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Amikor 23 évvel ezelőtt, 1999 őszén az akkor még a Fellegváron álló kolozsvári szerkesztőségben még csak „szimuláltuk” a Krónika számainak napi elkészítését, majd ezt követően élesben a legelső számokon dolgoztunk, sokunkban felvetődött a kérdés: vajon meddig maradhat meg az erdélyi és partiumi olvasási szokásokat, az itteni emberek vásárlóerejét ismerve egy zöldmezős beruházásként induló, az akkori szakmai, technikai és dizájnkövetelmények szerint is professzionális napilap?
2022. december 31., 08:582022. december 31., 08:58
Nos az idő megadta a választ: jó 23 év adatott meg a Krónikának hagyományos, nyomtatott napilapként.
Ami miatt az ember egyik szeme sír, a másik pedig ha nem is nevet, de mosolyog, hiszen a print változat megjelenésének felfüggesztése nem jelenti azt, hogy maga a Krónika is megszűnik, elvégre az eddig is létező Krónika online portálon továbbra is folytatjuk, amit jó két évtizede elkezdtünk: az olvasók tárgyilagos, a lehető legnagyobb szakmaiságra törekvő tájékoztatását. Hogy miért nem tud jelen körülmények között megmaradni a nyomtatott lap, azt talán a világpolitikai történések és a belőlük közvetlenül fakadó gazdasági válsághelyzet ismeretében nem kell hosszasan ecsetelni.
De persze nem csupán a gazdasági problémák nehezítik meg a nyomtatott lapok életét: az elmúlt két évtizedekben az online sajtó elképesztő mértékben felfutott, márpedig a híreket gyakorlatilag ingyen kínáló híroldalakkal nehezen tud versenyezni egy olyan országos kiadvány, amelynek a nyomdaköltségek mellett még azt is meg kell oldania, hogy a kész termék eljusson az olvasóhoz.
Az mindenképpen kijelenthető: a Krónika az elmúlt 23 évben nehezen megkerülhető eleme volt az erdélyi és a Kárpát-medencei sajtóprérinek, és szándékaink szerint a továbbiakban is az marad. A szerkesztőség nem csupán szürke munkaközösség volt, hanem egyszerre műhely, klub és – nem túlzás kijelenteni – család.
Klub, hiszen gyakran fordult elő, hogy lapzárta után vagy hétvégén – még munkaszüneti napon is – a kollégákkal valamelyik vendéglátóhely helyett a szerkesztőségben ültünk össze – akár online számítógépes játékot játszani, akár filmet nézni, akár csak beszélgetni. Természetesen – ki-ki habitusa szerint – egy két üveg alkoholos vagy alkoholmentes itallal felfegyverkezve.
Ezen alkalmakkor pedig nemegyszer történtek olyan események, amelyek még évtizedek múltán újra mesélve sem unalmasak, hiszen a krónikás „legendáriumot” erősítik, és hallatukkor egyszerre tör ki harsány röhögésben az, aki átélte őket, és az is, aki már csak hallomás után tudja betéve a sztorit.
És persze nem egy itt megkötött ismeretségből lett komoly kapcsolat, majd házasság. (E kategóriánál jelen sorok szerzője is felteszi a kezét érintettként). Mint ahogy olyan egykori kolléga is van, akit ma már közösen gyászolunk.
Természetesen nem elégíthetjük ki mindenki igényeit, elvégre az erdélyi magyar társadalom akkor is plurális, ha amúgy zömében a Krónikához hasonlóan konzervatív, illetve konzervatív liberális.
Ezért aztán biztosíthatunk mindenkit, hogy továbbra is egy dolgot tartunk vezérelvnek: az olvasók legpontosabb, legátfogóbb tájékoztatását. A hisztérikus, ideológiai alapú vagdalkozást és az öncélú botránykeltést pedig ahogy eddig, úgy ezután sem tekintjük legitim sajtóműfajnak.
Hiszen azokkal, akik eddig is zömmel a Krónika honlapjáról tájékozódtak, továbbra is rendszeresen „találkozunk” majd. Akik pedig inkább a nyomtatott Krónikát szeretik, azoktól – javíthatatlan naivsággal és a jobb időkbe vetett töretlen reménnyel – úgy köszönök el: viszontlátásra!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!