
Lélekben mindenki krónikás. 2023 januárjától új időszámítás kezdődik az 1999-ben alapított Krónika, de a lap volt és jelenlegi munkatársai életében egyaránt
Fotó: Haáz Sándor
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Amikor 23 évvel ezelőtt, 1999 őszén az akkor még a Fellegváron álló kolozsvári szerkesztőségben még csak „szimuláltuk” a Krónika számainak napi elkészítését, majd ezt követően élesben a legelső számokon dolgoztunk, sokunkban felvetődött a kérdés: vajon meddig maradhat meg az erdélyi és partiumi olvasási szokásokat, az itteni emberek vásárlóerejét ismerve egy zöldmezős beruházásként induló, az akkori szakmai, technikai és dizájnkövetelmények szerint is professzionális napilap?
2022. december 31., 08:582022. december 31., 08:58
Nos az idő megadta a választ: jó 23 év adatott meg a Krónikának hagyományos, nyomtatott napilapként.
Ami miatt az ember egyik szeme sír, a másik pedig ha nem is nevet, de mosolyog, hiszen a print változat megjelenésének felfüggesztése nem jelenti azt, hogy maga a Krónika is megszűnik, elvégre az eddig is létező Krónika online portálon továbbra is folytatjuk, amit jó két évtizede elkezdtünk: az olvasók tárgyilagos, a lehető legnagyobb szakmaiságra törekvő tájékoztatását. Hogy miért nem tud jelen körülmények között megmaradni a nyomtatott lap, azt talán a világpolitikai történések és a belőlük közvetlenül fakadó gazdasági válsághelyzet ismeretében nem kell hosszasan ecsetelni.
De persze nem csupán a gazdasági problémák nehezítik meg a nyomtatott lapok életét: az elmúlt két évtizedekben az online sajtó elképesztő mértékben felfutott, márpedig a híreket gyakorlatilag ingyen kínáló híroldalakkal nehezen tud versenyezni egy olyan országos kiadvány, amelynek a nyomdaköltségek mellett még azt is meg kell oldania, hogy a kész termék eljusson az olvasóhoz.
Az mindenképpen kijelenthető: a Krónika az elmúlt 23 évben nehezen megkerülhető eleme volt az erdélyi és a Kárpát-medencei sajtóprérinek, és szándékaink szerint a továbbiakban is az marad. A szerkesztőség nem csupán szürke munkaközösség volt, hanem egyszerre műhely, klub és – nem túlzás kijelenteni – család.
Klub, hiszen gyakran fordult elő, hogy lapzárta után vagy hétvégén – még munkaszüneti napon is – a kollégákkal valamelyik vendéglátóhely helyett a szerkesztőségben ültünk össze – akár online számítógépes játékot játszani, akár filmet nézni, akár csak beszélgetni. Természetesen – ki-ki habitusa szerint – egy két üveg alkoholos vagy alkoholmentes itallal felfegyverkezve.
Ezen alkalmakkor pedig nemegyszer történtek olyan események, amelyek még évtizedek múltán újra mesélve sem unalmasak, hiszen a krónikás „legendáriumot” erősítik, és hallatukkor egyszerre tör ki harsány röhögésben az, aki átélte őket, és az is, aki már csak hallomás után tudja betéve a sztorit.
És persze nem egy itt megkötött ismeretségből lett komoly kapcsolat, majd házasság. (E kategóriánál jelen sorok szerzője is felteszi a kezét érintettként). Mint ahogy olyan egykori kolléga is van, akit ma már közösen gyászolunk.
Természetesen nem elégíthetjük ki mindenki igényeit, elvégre az erdélyi magyar társadalom akkor is plurális, ha amúgy zömében a Krónikához hasonlóan konzervatív, illetve konzervatív liberális.
Ezért aztán biztosíthatunk mindenkit, hogy továbbra is egy dolgot tartunk vezérelvnek: az olvasók legpontosabb, legátfogóbb tájékoztatását. A hisztérikus, ideológiai alapú vagdalkozást és az öncélú botránykeltést pedig ahogy eddig, úgy ezután sem tekintjük legitim sajtóműfajnak.
Hiszen azokkal, akik eddig is zömmel a Krónika honlapjáról tájékozódtak, továbbra is rendszeresen „találkozunk” majd. Akik pedig inkább a nyomtatott Krónikát szeretik, azoktól – javíthatatlan naivsággal és a jobb időkbe vetett töretlen reménnyel – úgy köszönök el: viszontlátásra!
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
A híradót hallgatom. Beszámolnak arról, hogy egy német város karácsonyi vásárában késeltek, egy másikban, valahol Bajorországban pedig minél több személy halálra gázolását tervezte öt migráns.
Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.
szóljon hozzá!