VEZÉRCIKK – Megdöbbentő, hogy a mi kis világunkban is hány meg hány megfontolandó vélemény és számtalan eszement komment látott napvilágot a franciaországi terrorcselekmények kapcsán, de ebből is látszik, hogy a véres események valóban megrázták a világot.
2015. január 13., 19:532015. január 13., 19:53
A drámai események rendszerint kíméletlen módon adják tudtunkra, hogy valami nincs rendben, vagy valaminek vége van. Ugyanakkor a szívszorító történések eleve magukban hordozzák a hogyan tovább, a megoldás, a túlélés felcsillanó lehetőségét is, hiszen a lesújtó hírek megemésztése, a magyarázatok, miértek keresése gondolkodásra, mérlegelésre, értékelésre, önvizsgálatra sarkallnak, ami végeredményben jóval előbbre vihet annál, mint ahol a tragédia előtt tartottunk.
Ez az írás azonban nem a miértekre keres választ, nem megoldásokat javasol. A gyászos események tükrében csupán arra akar emlékeztetni, mennyire hálásak lehetünk azért, hogy hová születtünk.
Köszönjük meg, hogy nem akarunk világuralomra törni. Hogy nem kell ellenségeinket mészárolnunk sem öngyilkos merényletekkel, sem lopakodó vadászgépekkel. Hogy ugyanúgy ismerjük az alultápláltság és a túlsúlyosság szerencsétlenségét. Hogy két irányba nézhetünk: arrafelé, amihez képest előbbre tartunk, és arra is, amelytől évtizedekkel vagyunk lemaradva.
A relativitás bölcs megélése is egyfajta szabadság, amely nem mindenkinek adatik meg. Közép-Európában, a Kárpát-medencében, itthon még van viszonyítási alapunk. Még emlékszünk, milyen egy embertelen, gyilkos diktatúra, de negyedszázad elég volt ahhoz, hogy kiismerjük a kapitalizmus álságos, pénzhajhász oldalát is.
Azért természetesen nekünk is megvan a helyünk a világ politikai térképén: szövetségeseinket hűségesen ellátjuk koldussal és értelmiségivel. Aki pedig itthon marad, és mindennapi bosszúságait feledve most a nagyvilág történésein szörnyülködik, legalább ilyenkor elrebeghet egy halk köszönetet azért, hogy vérzivataros időket is megélt szülőföldjén szabadon megismerheti a viszonylagos nyugalmat, a békét. Főleg akkor, ha eddig fel sem tűnt neki, hogy ez mekkora érték.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.
Egy nemzet jövője a gyermekeken, a szülőanyákon-édesanyákon múlik. És az édesapákon.
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.
Traian Băsescu után szabadon Nicușor Dan is a „játékos” államfők útjára lépett – az más kérdés, hogy ha minden rosszul megy, a szélsőjobboldali erők jelentőségét növeli azzal, hogy a királycsinálói szerep közelébe juttatja őket.
szóljon hozzá!