Sajtó, rémhír. Könczey Elemér karikatúrája
Fotó: Könczey Elemér
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
2026. március 15., 12:122026. március 15., 12:12
A pesti forradalom a tizenkét pont közül elsőként fogalmazta meg sajtószabadság, a cenzúra eltörlésének igényét, amit a szabadságharc a zászlajára tűzött. Az 1848. áprilisi törvények elismerték a sajtó szabadságát, de a szabadságharc leverése után rögvest visszaállt a cenzúra, hogy aztán az 1867-es kiegyezés szabaddá tegye a magyar sajtó útját. A sajtószabadság a polgárjogok egyik alapvető megnyilvánulása, a demokrácia egyik kiemelten fontos vívmánya.
Manapság abszolutista, avagy kommunista cenzúra nincsen ugyan, az egykori intézményes kereteket megszüntették, de jogosan tehető fel a kérdés: mennyire lehetünk elégedettek a sajtószabadság helyzetével a szabad sajtó napján? És mennyire fogadható el az, hogy a közösségi média elburjánzottan ellenőrizetlen véleménynyilvánításai, az álhír-terjesztések túlkapásai közepette a hivatásos, szakmai alapokra helyezett sajtó egyes munkatársai – cenzúra helyett – célzott és tényeket mellőző híreket terjesszenek, megalapozatlan állításokat tegyenek? Mennyire erkölcsös és szabad, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott közszolgálati médiában az adófizetők morális tűréshatárát semmibe vegye egy – amúgy tehetséges – újságíró? Mennyire szerezhet társadalmi tőkét és szimpátiát magának, ha nem mond igazat?
A szójárás szerint az igazság több megközelítéséről beszélhetünk ugyan, de a tények azok tények maradnak akkor is, ha egyesek az elferdítésükön munkálkodnak. Közel hat év után újra nyilvánosság elé terjesztetett az a már-már szimbolikus véraláfutásos kép, amit egy állítólagos fizikai erőszak bizonyítékának szánt a magát bántalmazottnak tartó sajtómunkatárs. Persze, az alaptalan vádat nem sikerült bizonyítani, a fiktív tanúk nem tanúskodtak mellette, és aki közelről ismeri a történéseket, az tudja, hogy az áldozatként feltüntetett véraláfutást nem a megvádolt személy okozta. Ráadásul a verbális agressziót az „áldozat” követte el, sőt korábban egy fizikai bántalmazás is a számlájára írható, nyilvánosan a nyílt utcán, amit lehetetlen volt nem beismerni.
Sikerült azonban a sajtó szabadságáért és a szabad sajtót képviselő újságíró bántalmazásáért aggódó szimpatizánsok táborát növelni. Másrészt a heccelés miatt magasra csaptak a gyűlölet hullámai is, amire bármikor aggódva lehet hivatkozni. A szabad sajtógyakorlat mártíromságával, áldozati szerepével együtt. Persze, a manipulatív füllentéseket sokan tudatosan vagy tudattalanul elhiszik. Maga az igazságszolgáltatás sem óhajt igazságot szolgáltatni.
A szabad sajtó napja előtti időszakban újabb adalékkal bővült az újságírás tekintélyét és a sajtó szabadságát alaposan megtépázó történet. A magát áldozatként feltüntető, ám azt bizonyítani képtelen újságíró állítólagos „győzelmi mámorában” teljesen elvetette a sulykot. Ugyanis hirtelenjében a szabad sajtó által egyre gyakrabban hangoztatott, egyre divatosabb #metoo jelenségként tüntette fel a vele el sem követett erőszakot. Szóval, közel hat esztendő után előkerült a sufniból „Erdély egyetlen, ám annál nagyobb port kavart #metoo ügye”.
Eddig csupán verbális és fizikai agresszió volt a vád az időközben csendesen és méltóságteljesen idejekorán nyugdíjba vonult újságírókolléga ellen, most hirtelen újabb vádpont jelent meg. Kétezerhúsz áprilisában az állítólagos fizikai agresszió vádjának felállításához, az ominózus hematóma publikussá tételéhez jónéhány nap, egy hét kellett. A szexuális zaklatás véraláfutásának ismertetéséhez már szinte hat esztendő. Eddig csak szóbeli és tettleges agresszióról szólt a fáma, most már a napjainkban egyre népszerűbb nemi diszkrimináció (zaklatás, erőszak?) is szóba került.
A romániai magyar sajtót képviselő szakmai szervezet becsületbírósága immár másodszorra marasztalta el a sztárújságírót, de ez mit sem számít. A sajtószabadság elleni diverziónak következménye úgysem lesz, a szimpatizánsok tábora pedig nőttön nő. Az erkölcs fogalmát nem ismerőknek mit sem számít, hogy a szabad sajtó napjához közeledve éppen a sajtó szabadságát, a szabad sajtó hitelességét kérdőjelezte meg az, akire ráférne egy adag „erkölcsi cenzúra”.
Nos, március idusán, a szabad sajtó napján a cenzúra eltörlésére gondolunk, és azért aggódunk, hogy helyette még az öncenzúra is eltűnt egyesek erkölcsi repertoárjából. Mindenek felett mégis éljen a sajtó szabadsága!
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!