Belföldön nyaral az interneten helyet foglaló romániai turisták többsége: a hegyvidéki üdülőhelyekre az ország minden régiójából érkeznek, míg a tengerpartot főként a bukarestiek látogatják – derült ki a HotelGuru.ro foglalási platform felméréséből.
Derűlátóbb Románia lakossága a gazdasági-pénzügyi helyzet és munkaerőpiac várható alakulásával kapcsolatban: az állampolgárok optimizmusa április–júniusban immár a harmadik egymást követő negyedévben emelkedett, megközelítve az uniós átlagot.
Argentína Buenos Airesben létrehozandó számlákon keresztül akarja törleszteni adósságát hitelezőinek, hogy megkerülje az ország New York-i kifizetéseit zároló és ezáltal technikai államcsődöt előidéző amerikai bírói ítéletet.
A szabadfoglalkozást folytató személyek is részt vehetnek ezentúl a roncsautóprogramban, miután a kormány az érintettek kérésére módosította a hazai gépkocsipark megújítását célzó akciót.
Ismét bevezetné a kormány a különleges nyugdíjakat a pilóták, diplomaták, valamint az igazságügyi intézményekben és a parlamentben dolgozó személyzet esetében, a pluszköltséget pedig már a jövő évi költségvetésbe belefoglalnák.
Három éve nem volt olyan magas a cigarettacsempészet aránya, mint idén júliusban, amikor a piac 17 százalékát tette ki az illegálisan árusított dohányáru – derült ki a Novel Research kutatási vállalat felméréséből.
Hosszas betegség után kedden elhunyt Dinu Patriciu, az egyik legismertebb és leggazdagabb román üzletember, aki korábban a politikai életnek is aktív szereplője volt.
Adóamnesztiát ad a kormány azoknak a nyugdíjasoknak és kismamáknak, akik önhibájukon kívül részesültek a jogosultnál magasabb juttatásban – jelentette be tegnap a kabinet ülését követően Rovana Plumb munkaügyi miniszter.
Egyre népszerűbb az internetes bankolás a kelet-közép-európai országokban – derül ki az Erste Group legfrissebb régiós felméréséből.
A második negyedévben újabb mérföldkőhöz érkezett az okostelefonok világpiaci értékesítése: az eladási szám átlépte a 300 milliós küszöböt – közölte az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat.
Törvényileg szabályozná Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója, hogy Románia 2019. január elsejétől bevezeti az eurót.
A nyár legmozgalmasabb hétvégéjét zárták vasárnap este Románia legtöbb üdülőtelepén: sok helyen telt házat hozott a Nagyboldogasszony napi háromnapos vakáció. A hagyományosan is nagy népszerűségnek örvendő települések mellé régi-újak is felzárkóznak.
Összesen 4,5 millió eurót fektetett be a Siemens Kolozsváron egy kutatási-fejlesztési központ létrehozásába, ami Evosoft brand alatt fog majd működni a Liberty Technology Parkban.
Sorban sültek fel baljós előrejelzéseikkel a világ legnépszerűbb, a médiában gyakran szerepeltetett gazdasági szakemberei – írja a német WirtschaftsWoche Online hírportál.
Béremelésre és egy sor további lépésre van szükség Németország részéről az Európai Unió gazdaságának beindításához – jelentette ki Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős európai uniós biztos.
A bankkártyás fizetések arányának növekedése ellenére Románia lakosságának többsége továbbra is a készpénzzel történő vásárlást részesíti előnyben – derült ki a Román Nemzeti Bank (BNR) adataiból.
A korábbi előrejelzésekre és az elemzők várakozásaira egyaránt rácáfolva technikai recesszióba került a román gazdaság azt követően, hogy a bukaresti statisztikai intézet (INS) negatívra korrigálta a hazai össztermék (GDP) első negyedévi alakulását.
Két tucat európai fővárossal összevetve Budapest áram- és gázár szerinti helyezése egy év alatt jelentősen javult – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) friss havi jelentéséből.