
A kormány kötelessége, hogy az élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa/TVA) csökkentésének hatását ne semlegesítsék az előzetes áremelések, a hasonló helyzeteket jelenteni kell a pénzügyminisztériumnál, az adóhatóságnál, a Versenytanácsnál, illetve a fogyasztóvédelemnél – jelentette ki Eugen Teodorovici.
2015. május 05., 18:572015. május 05., 18:57
A pénzügyminiszter kijelentésével hétfő késő délután újságírói kérdésre reagált, miután előzetesen a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőivel egyeztetett a témában. Mint rámutatott, a mezőgazdasági minisztérium is figyelemmel követi a piacot.
Bejelentését kedden Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter is megerősítette, aki a nagyobb üzletláncok képviselőivel folytatott megbeszélése után – a B1 televízió beszámolója szerint – úgy nyilatkozott, a kereskedők az árak befagyasztását tartják a legjobb intézkedésnek. Ezt egyébként egy, a hírcsatorna által meg nem nevezett üzletlánc már meg is tette. A mezőgazdasági miniszter egyúttal arról is beszélt, hogy jelentést készít a kormánynak az árak jelenlegi állásáról, majd egy újabb jelentésben számol be az áfacsökkentés utáni helyzetről.
Eközben a Profi üzletlánc kedden közleményben jelentette be, hogy számos élelmiszer esetében máris csökkentette az általános forgalmi adót.
„Már április utolsó napján meghoztuk az intézkedést, mivel meggyőződésünk, hogy a kereskedelem számára az áfacsökkentés igen jó, s nemcsak hozzájárul majd ahhoz, hogy az emberek jobb minőségű termékeket vásároljanak, hanem öszszességében is növelni fogja a forgalmat” – nyilatkozta Daniel Cîrstea, a Profi üzletlánc vezérigazgatója. A közleményből kiderül, sárga színű címkék jelzik, mely termékek esetében csökkentették máris az áfát. A Profi üzletek száma egyébként az idei év végére a bejelentések értelmében eléri majd a 350-et.
Mint ismeretes, az élelmiszerek és nem szeszes italok áfája júniustól 9 százalékra csökken a jelenlegi 24 százalékról. A bejelentést követően viszont több viszszajelzés is érkezett, miszerint egyes élelmiszerek esetében akár a 30 százalékot is elérte a drágítás.
Victor Ponta miniszterelnök ezt követően bejelentette, a kormány nem tudja a jelenlegi szinten befagyasztani az árakat, azonban be tud vezetni olyan alkotmányos és európai intézkedéseket, mint például a nagyon magas különadók, amelyeket azokra a kereskedőkre vethet ki, akik nem csökkentik áraikat júniustól. A kormányfő egyúttal felkérte a fogyasztóvédelmi hatóságot és a Versenytanácsot, hogy kövessék figyelemmel az árak alakulását.
A szupermarketek képviselői egyébként – amint arról korábban beszámoltunk – cáfolták, hogy árat emeltek volna. Florin Căpăţână, a kereskedelmi láncokat tömörítő egyesület alelnöke, a Carrefour képviselője kifejtette: az árbeli eltérések azzal magyarázhatók, hogy a kedvezményes akciók ideje alatt olcsóbban kínálnak bizonyos élelmiszereket, vagy több terméket árulnak kisebb áron, az akció lejárta után azonban ezek a javak eredeti áron kerülnek ismét a polcokra.
Căpăţână arról biztosította a fogyasztókat, hogy az áfa 15 százalékpontos csökkentése „egyértelműen érződni fog a zsebekben”, az árcsökkentés becslése szerint körülbelül 12 százalékos lesz.
Hasonlóan nyilatkoztak az Auchan, a Cora és a Kaufland illetékesei is, akik hangsúlyozták: nem spekuláltak az árakkal, a vásárlók azonban júniustól „ne számítsanak azonnali árcsökkentésre, hiszen az üzleteknek több százezer árcímkét kell kicserélniük, és ez nem megy egyik napról a másikra”.
Korlátoznák a nyitva tartást
Ismét napirendre tűzi a szuper- és hipermarketek hétvégi nyitva tartását korlátozó törvénytervezetét Marin Anton, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának kormánypárti képviselője. A Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) politikusa szerint az áfaemelés előtti áremelés is bizonyítja, hogy az áruházláncok visszaélnek piaci előnyükkel, emiatt helyre kell billenteni a túlnyomórészt külföldi tulajdonban lévő nagy kereskedelmi egységek, illetve a hazai termelők, kiskereskedők, családi vállalkozások közötti egyensúlyt.
Anton azt javasolja, hogy szombaton 14 órától hétfő reggelig tartsanak zárva az 1500 négyzetméternél nagyobb alapterületű hiper- és szupermarketek, a belföldi termelők előnyben részesítése érdekében ugyanakkor törvényben szabná meg azt is, hogy az áruházláncok kínálata jelentős mértékben Romániában előállított termék legyen. Az elsősorban francia és német tulajdonú romániai nagyáruházak képviselői által hevesen ellenzett kezdeményezést egy évvel ezelőtt már tárgysorba vette az alsóház szakbizottsága, ám azóta sem bocsátották szavazásra. (R. SZ.)
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!