
Előzetes vizsgálatot indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a bukaresti metróvállalat által lebonyolított közbeszerzési eljárás miatt, amelyet a spanyol CAF cég nyert meg.
2015. április 29., 19:592015. április 29., 19:59
A bilbaói Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles (CAF) cég volt az egyik résztvevője annak a versenytárgyalásnak, amelyet a bukaresti metróvállalat, a Metrorex hirdetett meg csaknem 50 metrókocsi megvásárlására. A szerződés összértéke 440 millió euró.
A közbeszerzési eljárás eredményét korábban megfellebbezte a liciten részt vevő aradi Astra és a francia Alstom, de ezt az eljárást felfüggesztették az ügyészségi vizsgálat lezárásáig. A DNA azt közölte, hogy a közbeszerzési eljárást lebonyolító bizottság három tagja ellen van folyamatban vizsgálat. Őket azzal gyanúsítják, hogy olyan bizalmas információkat szolgáltattak ki a spanyol vállalat képviselőjének, amelyek révén a CAF előnyre tett szert a többi vállalattal szemben, s ezáltal sérült a közbeszerzési eljárás tisztasága.
A vádhatóság szerint a három bizottsági tag a spanyol cég pénzén ellátogatott a vállalat spanyolországi gyárába, majd egyik közülük fordítási díj címen átvett egy pénzösszeget, ami magasabb volt a piaci fordítási díjaknál. Az ügyészek Ovidiu Băncescu ellen is vizsgálódnak, aki a CAF romániai képviselője.
A Metrorex 43-51 szerelvényt akar vásárolni, ugyanis folyamatban van a bukaresti metróhálózat bővítése. Most épül a Drumul Taberei és Pantelimon közötti 5-ös vonal. A bukaresti metróvállalat korábban már vásárolt szerelvényeket a CAF-tól, ezek jelenleg a 2-es vonalon közlekednek. A bukaresti metrón jelenleg zömében Bombardier kocsik közlekednek, a kanadai cég azonban nem vett részt a most vizsgált közbeszerzési eljáráson.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!