Hirdetés
Javuló céges mutatók Háromszéken

Javuló céges mutatók Háromszéken

Kevesebb cég adta le a tavalyi év pénzügyi mérlegét Kovászna megyében, de a forgalomra, nyereségre és munkahelyre vonatkozó adatok alapján többen kerültek be a toplistába, mint egy évvel korábban – közölte csütörtökön Édler András.

2014. augusztus 28., csütörtök

Tiszta az ég a kolozsvári reptér fölött

Fizetőképes marad a kolozsvári nemzetközi repülőtér, a megyei önkormányzat ugyanis végül jóváhagyta a légikikötő 50 millió lejes bankhiteligénylését.

Tiszta az ég a kolozsvári reptér fölött
Tiszta az ég a kolozsvári reptér fölött
2014. augusztus 28., csütörtök

Tiszta az ég a kolozsvári reptér fölött

2014. augusztus 28., csütörtök

A turizmus decentralizálására készül a kormány

A turizmus terén is decentralizációra készül a kormány: 2014–2016 között a helyi önkormányzatokra bíznák a szállodák, panziók  „csillagozását”, a strandok, a sípályák és a hegyi ösvények engedélyezését, a turisztikai információs irodák akkreditálását.

A turizmus decentralizálására készül a kormány
Hirdetés
2014. augusztus 28., csütörtök

Nem tudni, mikor módosul az ingatlanadó

Várhatóan csak 2016-tól lép hatályba az új adótörvénykönyv, amelynek módosításai nyomán egyebek mellett már nem egységes értékek szerint, hanem az ingatlanok rendeltetése és használata alapján határozzák meg az ingatlanadó mértékét. 

Nem tudni, mikor módosul az ingatlanadó
Nem tudni, mikor módosul az ingatlanadó
2014. augusztus 28., csütörtök

Nem tudni, mikor módosul az ingatlanadó

2014. augusztus 27., szerda

Német szigor a külföldi bevándorlókkal szemben

A német kormány szerdán elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette az uniós társállamokból érkező bevándorlókra vonatkozó munkavállalási szabályok szigorításáról szóló javaslatait.

Német szigor a külföldi bevándorlókkal szemben
Hirdetés
2014. augusztus 27., szerda

Hanyagsággal vádolják az IMF-vezért

Hivatalos eljárást indított „hanyagság" miatt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi főigazgatója, volt francia gazdasági és pénzügyminiszter ellen a francia köztársasági bíróság.

Hanyagsággal vádolják az IMF-vezért
Hanyagsággal vádolják az IMF-vezért
2014. augusztus 27., szerda

Hanyagsággal vádolják az IMF-vezért

2014. augusztus 27., szerda

Betiltják a nagy teljesítményű porszívókat

Már a porszívó sem lehet erős: szeptember elsejétől az Európai Unió területén tilos lesz az 1600 watt fölötti motorerővel rendelkező porszívók gyártása és importálása. A készleten lévő termékeket még értékesíthetik.

Betiltják a nagy teljesítményű porszívókat
Hirdetés
2014. augusztus 27., szerda

Online szupermarketet nyitott az eMag

Megnyitotta szerdán online szupermarketjét az – eddig inkább elektronikus cikkeket árusító – eMag internetes áruház, amely a Mega Image áruházlánccal együttműködve hozta létre az egyebek mellett élelmiszert, italokat és cigarettát forgalmazó boltot.

Online szupermarketet nyitott az eMag
Online szupermarketet nyitott az eMag
2014. augusztus 27., szerda

Online szupermarketet nyitott az eMag

2014. augusztus 27., szerda

Kiírták a versenytárgyalást a cernavodai atomerőmű bővítésére

A Nuclearelectrica atomenergetikai állami vállalat versenytárgyalást írt ki a cernavodai atomerőmű (CNE) hármas és négyes blokkjának megépítésére 6,5 milliárd euró értékben – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.

Kiírták a versenytárgyalást a cernavodai atomerőmű bővítésére
2014. augusztus 27., szerda

A bankautomatás kezelési költségek feltüntetését kérik

A bankok ügyfeleinek nyújtana segítséget az országos fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC), amelynek kezdeményezése alapján a kormány kötelezheti a pénzintézeteket, hogy a bankautomaták képernyőjén tüntessék fel a kezelési költségek értékét. 

A bankautomatás kezelési költségek feltüntetését kérik
2014. augusztus 26., kedd

Elmaradhat az október eleji gázáremelés

Az előzetes bejelentésekkel ellentétben mégsem drágul október elsejétől a lakosság által fizetett földgáz ára – derül ki az energetikai ügyosztály keddi közleményéből.

Elmaradhat az október eleji gázáremelés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2014. augusztus 26., kedd

Az Orient Express utódja: luxusvonat indul Budapestről Teheránba

Luxusvonat indul október közepén a Budapest–Teherán útvonalon: a legolcsóbb jegy közel 10 ezer euróba fog kerülni, az illetékesek szerint azonban máris jelentős az érdeklődés, ezért a tervek szerint a szerelvény évente négyszer járja majd be a körutat. 

Az Orient Express utódja: luxusvonat indul Budapestről Teheránba
Hirdetés
2014. augusztus 25., hétfő

Közelebb a tb-csökkentés

Újra elfogadta hétfőn a felsőház a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékponttal történő csökkentéséről szóló jogszabálytervezet.

Közelebb a tb-csökkentés
Közelebb a tb-csökkentés
2014. augusztus 25., hétfő

Közelebb a tb-csökkentés

2014. augusztus 25., hétfő

Egy Rothschild kerülhet az Electrica élére

Az ismert Rothschild bankár család tagja, Arielle Mallard de Rothschild várhatóan tagja lesz az Electrica energiaügyi vállalat új vezetőtanácsának – számolt be több gazdasági portál forrásokra hivatkozva. 

Egy Rothschild kerülhet az Electrica élére
2014. augusztus 25., hétfő

Kedvezményesen nyaralhatunk szeptemberben a tengerparton

Kedvezményes áron nyaralhatnak a turisták szeptemberben a „Tengerpartot mindenkinek” elnevezésű program keretében: a turisztikai ügynökségek tájékoztatása szerint az üdülők már akár 150 lejért is foglalhatnak szállást hat éjszakára. 

Kedvezményesen nyaralhatunk szeptemberben a tengerparton
Hirdetés
2014. augusztus 24., vasárnap

Újra csökken a kőolaj ára

Újra csökken a kőolaj ára, hétfőn este 101,36 dollárba került a Brent kőolaj hordónként a határidős piacon, a hét középén meghaladta a 103 dollárt, ám péntek délelőtt már esett a bőséges kínálat miatt.

Újra csökken a kőolaj ára
Újra csökken a kőolaj ára
2014. augusztus 24., vasárnap

Újra csökken a kőolaj ára

2014. augusztus 24., vasárnap

Kormánypénzek vidéki önkormányzatoknak

További pénzösszegeket irányoz elő a kormány az anyagi nehézségekkel küszködő vidéki önkormányzatoknak – jelentette be Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes.

Kormánypénzek vidéki önkormányzatoknak
Kormánypénzek vidéki önkormányzatoknak
2014. augusztus 24., vasárnap

Kormánypénzek vidéki önkormányzatoknak

Hirdetés
2014. augusztus 21., csütörtök

Várható volt a technikai recesszió

Nem lepte meg különösebben a Krónika által megkeresett gazdasági és pénzügyi elemzőket a tény, hogy Románia technikai recesszióba került, szerintük várható volt a gazdasági visszaesés, ezt a belföldi és a külföldi történések egyaránt előre jelezték.

Várható volt a technikai recesszió
Várható volt a technikai recesszió
2014. augusztus 21., csütörtök

Várható volt a technikai recesszió

Hirdetés
Hirdetés