
A Qatar Airways légitársasággal tárgyal a kormány a bukaresti Otopeni repülőtér korszerűsítése, valamint a Tarom hazai állami légitársaság átszervezése és „megmentése” érdekében – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök.
2015. május 04., 16:152015. május 04., 16:15
Hozzátette: a kabinet a törökországi Turkish Airlines, a dubaji Emirates és az Abu Dhabi-i székhellyel rendelkező Etihad nemzetközi vállalatokkal is megbeszélést kezdeményezett az ügyben, de „ez még csak kezdeti fázisban van”. A katari látogatáson tartozkodó miniszterelnök rámutatott: a Qatar Airwaysszel folytatott tárgyalások terén konkrét lépések történtek, a beszélgetésekbe már bevonták a légitársaság vezérigazgatóját.
„A bukaresti repülőtér a térség azon légikikötői közé tartozik, amely az egyik legjelentősebb fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban. Azonban további beruházásokra van szükség, a létesítmény ugyanis kezdi elérni infrastrukturális határait, így magántőkére lenne szüksége. Ennek nyomán nemcsak a repülőteret korszerűsítené, hanem a szolgáltatásokat is bővítené a magánbefektető, ez pedig a többi itt működő légitársaságnak is kedvezne” – magyarázta Ponta.
A kormányfő azt is elmondta: a Tarom esetében azért lenne előnyös egy közel-keleti partner, mert „az európai vállalatoknak megvannak a saját problémáik, emiatt sajnos nem terveznek beruházást a román légitársaságnál”.
Ponta közölte: a Katar fővárosa, Doha és Bukarest között közlekedő heti járatok számát a mostani egyről hamarosan kettőre emelik. A kormányfő ugyanakkor úgy vélte: „a romániai hatóságok ismét bizonyították hozzá nem értésüket saját érdekeik népszerűsítése terén, hiszen Románia még csak egy kereskedelmi attaséval sem rendelkezik Dohában”.
A miniszterelnök közel-keleti látogatása április 30-án kezdődött és május 5-éig tart: Ponta az Egyesült Arab Emirátusok és Katar mellett Kuvaitba és Szaúd-Arábiába is ellátogat.
A Tarom légitársaság évek óta veszteséges, igaz, az elmúlt években sikerült valamennyit lefaragnia a hiányból. A tavalyi évet 119 millió lejes mínusszal zárta, ez 8 százalékkal kevesebb a 2013-as adatokhoz képest, a kormány becslései szerint ugyanakkor idén 8 millió lejes lesz a veszteség.
Ioan Rus közlekedésügyi miniszter márciusban beszélt arról, hogy a vállalat az egyetlen az általa vezetett tárca hatáskörébe tartozó társaságok közül, amely „hatalmas pénzügyi gondokkal küzd”, de a minisztérium keresi azokat a szakértőket, akik hatékony átszervezési stratégiát valósítanak meg. Rus tavaly novemberben úgy fogalmazott: a Tarom eredményei pozitív irányt mutatnak, de sajnos „nem a legszerencsésebb menedzsment irányítja a légitársaságot”.
A vállalatot egyébként a versenyszférából érkezett menedzser – a belga Christian Heinzmann – vezeti, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt kérte a kormánytól, hogy az állami vállalatok vezetői tisztségeinek betöltésére hirdessen nyílt pályázatot. Az IMF ebben látja a garanciáját annak, hogy a veszteséges vállalatok működése egészséges üzleti alapokra helyezhető.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!