
Hétfőtől teszi lehetővé a Volksbank svájcifrank-alapú hitellel rendelkező ügyfelei számára a pénzintézetet felvásároló Transilvania Bank a kölcsön lejre való átváltását: a klienseket telefonon értesítik a lehetőségről, és személyes megbeszélésre hívják őket.
2015. május 04., 20:002015. május 04., 20:00
A Transilvania Bank közleményben tájékoztatott, hogy az átváltás július végéig lesz érvényben, a károsult ügyfelek pedig a kockázati illetékeket is visszakapják. A pénzintézet becslése szerint az ajánlatnak több mint 18 ezer kedvezményezettje lehet.
Az átváltást igénylő ügyfeleket hétfőn, szerdán és pénteken 9 és 17 óra között, kedden és csütörtökön pedig 19 óráig várják a Volksbank székhelyein, ahol részletesen elmagyarázzák számukra az intézkedés menetét, illetve azt is, hogy a Volksbank kliensei hogyan kerülnek át a Transilvania Bankhoz. Az érintetteknek legalább 15 nap áll rendelkezésükre, hogy döntsenek: elfogadják-e az átváltásra vonatkozó ajánlatot.
A Transilvania Bank közleménye szerint prioritást élveznek azok az ügyfelek, akik eddig viszonylag pontosan fizették törlesztőrészleteiket. A lejre való átváltást a Román Nemzeti Bank (BNR) által a szerződéskötés napján megadott árfolyam alapján valósítják meg, közjegyző előtt.
A közleményből az is kiderült, hogy azok az ügyfelek, akik más valutában vettek fel hitelt, a svájcifrank-alapú kölcsönökre vonatkozó kedvezményes időszak – július vége – után, de legkésőbb év végéig visszakapják a kockázati illeték értékét, ez mintegy 15 ezer magánszemélyt érint. A Volksbank április 8-a óta nem számol fel kockázati költséget ügyfelei számára, egy korábbi döntés alapján pedig május 14-éig a kliensek befagyasztott árfolyamon fizetik a törlesztőrészleteket.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!