Napi hír, hogy a megyei rendőr-főkapitányságok egyenruhásai egy-egy települést, vagy kistérséget szállnak meg, és a közlekedésrendészettől a közbiztonságon át az élelmiszerboltokig mindent ellenőriznek. Nagyon kell a pénz az államkasszába.
Ilyenkor tudatosítom magamban, mennyire igaz, hogy a felnőttek megjelenésükkel, viselkedésükkel, cselekedetükkel példaképek tudnak lenni a gyermekek, fiatalok számára. Számomra keresztapám az volt.
,,Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete” – ki ne ismerné ezt a mondatot, mely a kommunista kiáltványban szerepelt. Bár 1989-ben a kommunizmust hirdető államok jelentős része zátonyra futott, Marx és Engels eszméi nem tűntek el.
Tűnődni kezdtem, vajon mi lehet az oka annak, hogy a párizsi ötkarikás játékok megnyitójának szervezői irányába írott LMBTQ- és woke-ellenes véleményem nem tetszett a Facebook-oldalakat folyamatosan ellenőrző szemeknek-füleknek.
Az erdélyi magyar temetőkről soha nem készült részletes értékleltár. Nem tudni pontosan, hol vannak és melyek azok a hagyatékok, amelyek a magyar kulturális örökség számára fontosak. Egy dolog biztos: ezek jelentős része gyorsuló ütemben pusztul.
A sürgősségi ellátáson mérheti fel a beteg az egészségügy lesújtó helyzetét. A hosszú várólisták és a drága magánrendelők miatt egyre többen fordulnak a kórházak sürgősségi osztályához, ahol szerencsés esetben soron kívüli ellátásban részesülhetnek.
Csak nehogy megbetegedj, és kórházba kerülj! – hallottam gyermekkoromban nagyszüleimtől, idős emberektől. Akkor nem tudtam, mit jelent, de majd’ egy fél évszázad után bizony saját bőrömön érzékelem, mennyire igaz és valós a félelem.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ugyanakkor ellentétes, sőt sokszor gyűlölködő. Jóformán ugyanazt a színű tárgyat is képesek egyik térfélen zöldnek, másikon sárgának beállítani.
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető tette. Nem Fico múltjának, hanem sokkal inkább jelenének szól. Az pedig rendkívül sajnálatos, hogy a 21. század Európai Uniójában ilyesmi megtörténhet.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
Uniós rendszerhibáról beszélhetünk, amely minden tagország gazdatársadalmát sújtja, de sokan még nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora a baj. Az viszont jelzésértékű, hogy az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig mindenhol megmozdultak a gazdák.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.