Csak nehogy megbetegedj!

Legalább rendes volt – könyveltük el magunkban. (Később hallottam egy munkatársamtól, hogy egy másik betegségre ugyanaz az orrfülgégész ugyanazt mondta.)

Létezik ugyanis, aki nem ilyen őszinte. A közelmúltban szomszédomat megműtötték. Az orvos szerint a műtét sikerült, csakhogy ő utána sem érezte jól magát. Miután többször panaszkodott, ellenőrzésre jelentkezett, s a doktor elismerte, hogy márpedig szomszédomnak sokkal jobban kellene éreznie magát. Ő viszont nem tud mit kezdeni vele, elvégez néhány vizsgálatot, azokat elküldi egy országos központba, és az eredményekkel, tanácsokkal majd jelentkezni fog – két nap múlva. Nos hetek, hónapok teltek el azt követően. S a műtőorvos sem a telefonhívásra, sem a közösségi médián keresztül küldött üzenetekre nem válaszolt, sem az asszisztensnője által közvetített kérésekre nem volt hajlandó szóba állni szomszédommal. Pedig ő már ott tart, hogy annak is örvendene, ha az orvos bevallaná, ismerősöm hiába fizette ki a több ezer lejt, a műtét rosszul sikerült, és ezzel kell tovább együtt élni.

Van azonban más is. A közelmúltban egyik idős rokonom szorult gyors műtétre. Az állami kórházban a várólista majdnem háromnegyed évet jelentett. Így hát a bácsi magánklinikán jelentkezett, amely éppen az állami kórházzal szemben volt – egy földszintes házban.

onnan az asszisztens felhívta őt telefonon, mondván, a pénz megérkezett X bácsi részére. A kórházban így soron (azaz várólistán) kívül az állam pénzén (gyógyszerek, műszerek, személyzet, étkeztetés stb.) sikerült elvégezni egy műtétet – több ezer lejért. Amelyet az orvos a magánklinikáján „programált be”, s ugyanott vette le a sápot is.

S hadd szóljunk a magyar orvosokról is néhány szót. Kolozsváron ugyanis kevés magyar szakorvos rendel – ez mind az állami, mind a magánszektorra érvényes. A kincses város magyarságának egy – talán jelentős – része pedig a nyelvi nehézségek (s talán a bizalom) miatt inkább a magyar anyanyelvű szakorvosokat keresi. Néha rosszul teszi. Nem azért, mert gyengébb képességűek lennének, dehogy. Inkább azért, mert van, aki a helyzetet kihasználja.

Emlékszem, néhány évvel ezelőtt unokatestvérem egyik ismerősén keresztül jutott be egy híres kolozsvári magyar orvos magánrendelőjébe. A fél Kolozsvár oda járt. Nem is csoda, hiszen szakértelme igencsak elismert volt. Csakhogy egy idő után „elkapta a gépszíj”. Rájött, hogy minden magyar őt keresi, ezért lassan-lassan a rendelések rutinná váltak. Sőt, az ember mintha futószalagon érezte volna magát. Behívtak, előtted még bent volt a korábbi páciens, akinek a doktor magyarázott, az asszisztensnő viszont már a te adataidat vette fel.

Közben írta a diagnózist és a receptedet. S amikor te is kérdezni szerettél volna valamit, érkezett a felszólítás, hogy mennyit kell fizetni a rendelésért, és hogy jöhet a következő beteg a folyosóról. Nesze neked, magyar orvos!

Különben azért „sem érdemes megbetegedni”, mert ha nem vagy hajlandó vagy nem tudsz fizetni a magánrendelőkben, az állami klinikákon hónapokat kell várnod egy-egy időpontra. Addig vagy meghalsz, vagy meggyógyítod magad, legjobb esetben elmúlnak a tünetek, s magadtól meggyógyulsz.

Amúgy írhatnám azt is, hogy a véranalízisek elkészítése sem zökkenőmentes, s ha nincs ismerősöd a rendszerben, egy-egy mágnesesrezonanciára is féléveket kell várni. A sort pedig hosszasan lehetne folytatni.

Szóval, kedves olvasó, nehogy megbetegedj!