Az erdélyi magyaroknak is állhat a zászló

A nagy kérdés az, hogy a legsötétebb időkre emlékeztető politikai kínálatuk rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát? A 30 százalékon álló Szociáldemokrata Párt (PSD) és a 20 százalékos népszerűségnek örvendő Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta nagykoalícióban van-e elég szufla ahhoz, hogy az egyre több kihívással szembenéző kormányzás körülményei között megmentsék az országot a legszörnyűbb szélsőséges haramiáktól. Akik a többi román párthoz hasonlóan nem csak szidnak bennünket, hanem az első adódó alkalommal a létünkre akarnak törni.

Az AUR és az SOS Románia pártok nyilván nem a semmiből nőttek ki. Már a két világháború között, majd az 1989 utáni ,,demokráciában” is mély gyökerei alakultak ki a legionárius, vasgárdista mozgalmaknak és utódpártoknak. Az egykori zsidó- és magyargyűlölet az utóbbi három évtizedben egységes magyarellenességben csúcsosodott ki. Az egymást váltó szélsőséges román pártok a magyar politikumot és a magyar közösséget teszik felelőssé az országot ért gondokért és bajokért.

de arra elegendő, hogy rádöbbenjünk, a román közéletben és politikában a rendszerváltás óta semmi nem változott.

A választások közeledtével minduntalan előkerülő magyar kártya egy dologra világít rá: a román politikum és a többségi román nemzet változatlan álma a homogén nemzetállam megteremtése, ahol a mostani dísz-szászokhoz hasonlóan elnéptelenedett közösségekben élő dísz-magyarokat akarnak látni. Erre kellenek az időről időre átkeresztelt legszélsőségesebb román pártok, akikkel választások közeledtével a többi, demokratikusnak mondott párt is bekeményít. A hivatalos szlogen szerint nem kell engedni, hogy szélsőségesek győzzenek, ezért a két nagy román párt a szélsőséges eszmék szintjén száll versenybe velük, és együtt dagonyáznak a magyarellenességben.

Elrettentő példa erre az RMDSZ-frakció keretében benyújtott három autonómiatörvény-tervezet vitája a bukaresti törvényhozásban, ahol

A vita az 1990-es évek eleji Har-Kov-jelentést idézte, amikor ,,ideológiáktól mentesen”, minden parlamenti – és azon kívüli – román párt egységes gyűlöletkampányt folytatott az erdélyi magyarság ellen.

Ne áltassuk magunkat azzal, hogy Románia európai uniós tagságával a román politikum – és általában a román néplélek –, befogadóbb vagy elfogadóbb lett a Trianoni döntés nyomán bekebelezett nemzeti kisebbségek iránt. Már csak mi maradtunk nagyobb közösségben Erdélyben. A mai AUR-osok és szellemtársaik nagy elődje, Nicolae Ceașescu pártvezér a németeket és zsidókat darabszámra adta el jó pénzért külföldre, mi viszont maradtunk. Emiatt a rendszerváltás után is össznemzeti gond lett Romániában, hogy a magyarok jelentős része a legdurvább szélsőséges megnyilvánulások ellenére sem hajlandó elhagyni szülőföldjét.

A különböző titkosszolgálati műhelyek által újra és újra ,,piacra dobott” szélsőséges pártok rohama tehát nem újdonság, hiszen ez a Trianon óta tartó zsigeri magyaellenesség szerves része. Megszoktuk és hozzánőttünk. Rajtunk múlik, hogy legyen erőnk és kitartásunk kivárni azt az időt, amikor nekünk fog állni a zászló. A világpolitika mai alakulása szerint erre talán nem is kell annyit várni, mint gondolnánk.