
Romániában az üzemanyag-fogyasztás több mint 75 százalékát a gázolaj teszi ki. Képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
Ilie Bolojan csütörtökön megerősítette, hogy a román kormány 30 banival csökkenti a gázolaj jövedéki adóját, és ezt az intézkedést pénteken hagyja jóvá a kabinet. Megindokolta azt is, miért csak erre az üzemanyagra érvényes az intézkedés.
2026. április 02., 20:402026. április 02., 20:40
2026. április 02., 20:412026. április 02., 20:41
A miniszterelnök az Europa FM rádiócsatornának nyilatkozva kifejtette, hogy az iráni háború és az energiaárak emelkedése okozta válságnak egyaránt vesztesei a polgárok és a kormány. Elismerte, hogy az üzemanyagok drágulásának köszönhetően az állam nagyobb áfabevételhez jut, de emlékeztetett arra, hogy a hogy eddig is jelentős összegekkel – összesen egymilliárd lejjel – támogatta a fuvarozókat és a mezőgazdasági termelőket.
Hozzátette, hogy a kormány egy korábbi döntésével korlátozta az üzemanyag-forgalmazók kereskedelmi árrését is, ami már önmagában is hozzávetőleg 30 banis árcsökkenést eredményezett. A miniszterelnök szerint egy másik, nagyobb hatású forgatókönyvet is megvizsgáltak: eszerint az állam és a vállalatok egyaránt hozzájárultak volna az árcsökkentéshez. Ezt azonban a cégek nem támogatták, mert a piaci feltételek mellett nem látták megvalósíthatónak.

Literenként 30 banival csökkenti a gázolaj jövedéki adóját a román kormány. Erről csütörtökön döntött a piaci szereplőkkel folytatott egyeztetések után az üzemanyagválság kezelésére létrehozott bukaresti kormányzati munkacsoport.
A miniszterelnöktől megkérdezte a műsorvezető, mennyiben tekinthető hátrányos megkülönböztetésnek, hogy a benzinnel működő járművek nem részesülnek a kormányzati intézkedéseben. Bolojan elmondta, hogy a jövedéki adó csökkentése azért kizárólag a gázolajra vonatkozik, mivel Romániában az üzemanyag-fogyasztás több mint 75 százalékát ez teszi ki, és a személy- valamint áruszállításban is meghatározó szerepe van.
Hozzátette: a benzin drágulása jóval kisebb mértékű volt, mint a gázolajé. A kormányfő szerint Románia részben hazai kitermelésű, részben importált kőolajból állít elő üzemanyagot, ugyanakkor gázolajat közvetlenül is importál. A hazai kőolajból származó rendkívüli nyereséget különadóval terhelik, hogy az ebből származó többletbevétel visszakerüljön a lakossághoz.
Bolojan elmondta, hogy nem tart üzemanyaghiánytól. Szerinte hiány akkor keletkezhetne, ha a kormány olyan korlátozásokat vezetne be, amelyek mellett a cégek nem tudnák nyereségesen, vagy legalább nagy veszteség nélkül értékesíteni az importált üzemanyagot a román piacon. Hangsúlyozta azt is: a kormány célja, hogy amennyire lehetséges, alacsonyan tartsa az árakat, anélkül hogy ellátási zavarokat idézne elő a benzinkutaknál.

Bálint Csaba közgazdászt, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsának tagját arról faggattuk, hogy az új geopolitikai helyzet mennyiben módosítja korábbi prognózisát, illetve hogyan látja a kormány fellépését és mozgásterét a kialakult helyzetben.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!