
Immár 1877 óta június utolsó hetében Wimbledonra figyel a világ. Az egyik leghíresebb teniszverseny az egyetlen, amelyet a „szent” gyepen rendeznek, az év hátralévő része pedig a következő év nagy viadalára való készülés jegyében zajlik.
2013. június 27., 20:202013. június 27., 20:20
Sólymokat reptetnek felette, hogy távol tartsák a galambokat, nyáron mesterségesen serkentik a növekedését, de az sem mindegy, hogy nyolc vagy kilenc milliméteresre vágják-e. A világ egyik legkényesebb gyepszőnyege a wimbledoni teniszpályát borítja. Százötven évig az angolok is úgy voltak vele, hogy ez is csak fű, de aztán rájöttek, hogy valójában igazi high-tech.
Londontól mintegy 350 kilométerre északra, a yorkshire-i Aire völgyben található egy füves terület. A számos apró részre osztott mezőn a zöld minden árnyalata megtalálható: a több száz fűfajtát műtrágyákkal tesztelik, különféle gépekkel koptatják, milliméterre pontosan nyírják, mindezt a sport érdekében. Valahol a mező közepe táján található a híres wimbledoni gyep. A yorkshire-i fűszálak pontosan ugyanolyanok, mint a londoni centerpályán élő „testvéreik”, csak kisebb területet foglalnak el.
A fű nemzetközi karrierje
A wimbledoni gyep karbantartását egy 33 oldalas kézikönyvben rögzítették, és a szigorú szakmai teendők mellett általánosabb érvényű mondatok is szerepelnek benne. Az elején mindjárt kijelentik, hogy a teniszben minden más sportágnál fokozottabban számít a borítás, ennél fogva a füves tenisz túléléséhez kiemelten fontos, hogy versenyképes legyen. A kilencvenes évek elején fel is merült az eltűnés veszélye, a salakspecialisták kihagyták a teljes füves pályás idényt. A helyzet Eddie Seaward pályamester idején változott meg, aki az 1990-es érkezésekor a gondnokok nagy ellenségével találta szemben magát: a gyomfűvel, másik nevén réti perjével. A foltokban növő puha, szivacsos gazon a labdák nem pattantak fel rendesen, alapesetben viszont rendkívül gyors volt a pálya, amelyen a szervakirályok uralkodtak.
Seaward egy vakfoltok nélküli, egyenletesebb felületet keresett. Mikor „másik füvet” akart, az All England Club tagjai csak annyit mondtak neki: „Ne hülyéskedj, Eddie, a fű zöld, és csak úgy nő.” Seaward végül meggyőzte a pályabizottságot, hogy keressék fel az STRI-t. A bizottság megcsodálta a számtalan gyepfélét a parcellákon, és mire a vonat visszaért Londonba, Seaward már egy jóváhagyott kutatási költségvetést lobogtatott a kezében. Így érkezett Wimbledonba a pályaborításért felelős Andy Newell, akinek a speciális igényeknek legjobban megfelelő zöld borítását 2001-ben használták első ízben.
Hullák a pályán
A Sportgyep Kutató Intézetben (Sports Turf Research Institute, STRI) mintegy hetven fizikus, vegyész, agronómus, biológus és mérnök dolgozik, fő feladatuk mindössze nézni, ahogy nő a fű. Ennek ellenére meglepően fontos szervezet, mivel a tenisz mellett labdarúgással, rögbivel, golffal, krikettel és lóversennyel kapcsolatos feladatai is vannak, rendszeresen tanácskozik többek közt a FIFA-val, az UEFA-val vagy legutóbb a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottságával. Nem csak a fű termesztésével, tanulmányozásával, ápolásával foglalkoznak, pontosan tudják, hogyan pattanhat optimális magasságra egy teniszlabda, és a talajt is tanulmányozzák, amely Wimbledon esetében például 23 százalékban salak.
Az STRI alapítói 1929-ben kibéreltek öt szobát a St. Ives kastélyban, amelyet a kísérletezésekhez ideális agyagos talaj vesz körül. Szinte minden általuk gondozott pályának megvan a maga története, volt, ahol a vízelvezető rendszer telepítésekor holttesteket találtak, mert mint kiderült, a pálya egy temetőre épült.
Sólymok és rókák
Jelenleg háromféle rozsfű alkotja a wimbledoni borítást: 33 százalék Pontiac, ugyanennyi Melbourne és 34 százalék Venice – az 1877 óta burjánzó vörös csenkesznek befellegzett. A profi minőségű fűmagból csupán 200-300 dollárba kerül egy 25 kilós zsák. Hasonlóan fontos a talaj is, amely négy különböző rétegből áll, és mindegyik vastagságára precízen odafigyelnek. A felújítás ősszel kezdődik, amikor apró lyukakat fúrnak a talajba, így hagyják lélegezni a földet, majd feltöltik új talajjal. „Olyan, mint egy botoxinjekció a fűnek” – hangzik Newell hasonlata. A nyírásnak is pontos szabályai vannak: télen 15 milliméteresre, márciusban 12-re, áprilistól kilencre, a torna kezdetétől nyolcra vágják vissza a füvet. Hetente kétszer egy sólyom repüli körbe a pályát, hogy elriassza a galambokat, a holtszezonban pedig villanypásztor védi a helyet a városi rókáktól, amelyeknek vizelete rendkívül káros a gyepnek.
Merre pattan a labda?
Sokan attól tartottak, hogy a rendszer miatt mozog majd a levegő a pályán, de ez nincs így. „Akár válogatott tollaslabdameccseket is rendezhetnénk” – ezzel a hasonlattal érzékeltette a légköri stabilitást Seaward. Hasonlóan büszke a talajra is, amelyet a versenyek idején mindennap számos tesztnek vetnek alá. A tudósok mindent mérhetővé tettek. Egy kifejlesztett műszer segítségével tudják, hogy egy-egy labda milyen sebességgel pattanhat vissza a pálya bizonyos pontjairól, megváltozik-e az iránya, mennyivel csökken a sebessége. Ezen adatok birtokában pontosan lehet tudni, hol kell jobban lenyírni a füvet, hová kell több vizet locsolni, és közbe lehet lépni, mielőtt a gyomok és vakfoltok gondot okoznának.
Seawardtól gyakran kérdezték a szurkolók: lehet-e a kertjükben olyan gyep, mint a wimbledoni centerpályáé. Nem igazán, hacsak nem akarják ők is naponta főállásban gondozni azt. Mások műfűnek hiszik a borítást, megint mások azzal fárasztják a pályamestert, hogy hazavihetnek-e egy gyeptéglát, vagy legalább egyetlen fűszálat. Seaward erre rendszerint nyugtatólag odaveti: „Ez csak fű.”
(A The New York Times írása alapján)
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Temesvár mellett feltárt avar lovas harcos sírok újraírhatják a térség avar múltjáról alkotott eddigi ismereteket. A leletek szerint az avar elit nemcsak jelen volt a Bánságban, hanem katonai és gazdasági ellenőrzést is gyakorolhatott.
A következő három napban a néphagyományból ismert fagyosszentek idén nem hozzák „igazi formájukat”: a meteorológiai előrejelzések szerint Erdély legnagyobb részén nem kell fagyra számítani.
Egy japán kisváros művelődési házában erdélyi ételek főnek: tyúkhúsleves, pörkölt, töltött káposzta kerül az asztalra, a falakon kalotaszegi minták, a konyhában pedig egy olyan ember dolgozik, aki mindezt nem tanulta, hanem hozta magával.
Az e heti fejlemények ismét csak bizonyították, hogy nincs olyan súlyos válsághelyzet Romániában, amelyet a politikai osztály ne lenne képes tovább fokozni.
Bár csütörtökön többfelé alakultak ki záporok Erdélyben, a gazdák többsége hiába várt a tartós, kiadós csapadékot. A meteorológiai előrejelzések szerint azonban a hétvégén többfelé megérkezhet az eső.
Erőltetett menetben látott neki a bukaresti kormány a védelmi képességek fejlesztését szolgáló európai SAFE-program végrehajtásának, amelynek keretében közel 17 milliárd euró áll Románia rendelkezésére.
Lépésről lépésre Isten igéjének a fényében próbál előre haladni a megalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség, amelyben Rácz Ervin Lajos lelkipásztor szerint megpróbálják összehangolni a generációkat.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
szóljon hozzá!