Földalatti Párizs: csatornák, bányák, temetők a Szajna „tiszta” vizével átitatva

A csatornlabirintusban menekülő Jean Valjean

A másik romantikus történet, amikor Victor Hugo Nyomorultak című regényének főhőse Jean Valjean, a vejét – a súlyosan sérült Marius Pontmercyt – az 1832-es júniusi lázadás barikádjáról a csatornák labirintusán keresztül menekíti ki a vállán.

Volt mit megörökíteni. Párizs alapja kemény mészkő, amit az évezredek alatt a város építéséhez használtak építőanyagként. Az ókorban elkezdett munka a középkorban folytatódott, a bányászatot királyi rendeletek szabályozták szigorúan. A koncessziók szép jövedelmet biztosítottak az uralkodónak, s elősegítették a város fejlődését is. Kialakult a képzett munkásréteg is: a bányászat – az időjárás viszontagságaitól függetlenül – biztos megélhetést jelentett, a kőfejtőmunkások jövedelme messze meghaladta a parasztokét.

A földalatti vájatok hosszát a szakemberek mintegy háromszáz kilométerre becsülik. Az ősi gyakorlat szerint – boltozatot teremtve – a kőnek csupán egy részét termelték ki. Ahol nem tartották be a szabályt, ott gyakori volt a beomlás, ami mindmáig kísért a város egyes részein.

Sörfőzdék és gombapincék a mélyben

A vájatok hasznosítása a kitermeléssel megkezdődött. Nagyon sok pincét temetkezésre használtak, így kialakult Párizs katakomba rendszere. A felszíni sírkertek felszámolásával a csontokat is ide hordták az osszáriumokba. Becslések szerint mintegy hatmillió elhunyt földi maradványát rejtik e csontkamrák.

Máshol ipari célokra használták az üregeket. A karthauzi szerzetesek a Luxembourg-kert környékén a föld alatt szeszlepárló üzemet létesítettek, ott készült a híres Chartreuse likőr. Sörfőzdéket rendeztek be, az állandó 15 fokos hőmérséklet ideális volt az árpa erjedéséhez; a vizet mélyfúrású kutakból biztosították. A borospincék is szaporodtak. A francia konyhában a különleges gombafajták fontos szerepet kapnak, így a pincékben gombatermesztők is megtalálták számításaikat.

Koronás fők a mélyben

A csatornarendszer folyamatosan épült a metropolisszal. A francia forradalom idején Párizs lakossága hatszázezer fő volt, de a kanálisok hossza viszont igen gyér, csupán 17 kilométert tett ki. Ez is közrejátszott abban, hogy a járványok rendre tizedelték a lakosságot. Victor Hugo szavait idézem: „A csatorna a város lelkiismerete, benne minden összefolyik és szembekerül.” Ezt az akkori korifeusok is felismerték,

Infernális tárlat Párizs ,,alvilágáról”

1975-ben nyílik meg a múzeum állandó kiállítása. A régi tárlatot magam is megszemléltem korábban. A kor követelményeinek megfelelő átalakítás igénye az ezredfordulón vetődött fel. 2018-ban jelentős változtatásokat határoztak el, s a megújult kiállítótér három év után várta ismét az érdeklődőket. A szerény, Szajna-parti bejárat után egy modern kiállítótérben tájékoztatják a rendezők a betérőt a múzeum jelentőségéről, majd lift vezet a mélybe. A lenti tágas térben a kettéágazó út egyik vonalán a látogató megismerkedhet a csatornák tisztítási munkáival, a másik elágazásban a vízkezelés és a környezetvédelem áll a fókuszban.

A hivatalosságok által ,,tisztának” mondott Szajna

Egy mellszobor a mai kanálisrendszer egykori megálmodójának emlékét őrzi. Eugène Belgrand-t ábrázolja, akit Hausmann báró, a modern Párizs megteremtője bízott meg a város egészséges ivóvízellátásával és a csatornarendszer kialakításával. A mérnök 1852 és 1870 között végezte kiválóan feladatát, s irányítása alatt a csatornarendszer a négyszeresére bővült. A múzeum főgalériája, s a főváros egyik utcája őrzi nevét.

Természetesen meghagyták az egykori, XIX. századi szépen kikövezett járatok maradékát, s egy nagyalakú grafikával emlékeznek a Nyomorultak hősére. Az akkori alagút átmérője elég tágas volt ahhoz, hogy Jean Valjean végig tudjon benne menni. Érdekes tárgyak és fotók mutatják be a víztisztítás történetét. Az egyiken három csap felirata látható: az első jelzi, hogy a víz iható, a másikból a Szajna vize folyik, a harmadik pedig emberi fogyasztásra alkalmatlan. Nem lehetett könnyű elkülöníteni e rendszereket!

Az idegenvezető lelkesen magyarázza, hogy már csak tisztított víz kerülhet vissza a Szajnába. Ezzel azokra a vádakra is reagál, amik az olimpiai játékok nyílt vízi úszószámait az erősen szennyezett folyóban veszélyesnek ítélték. Akkor még vezetőnk sem sejtette, hogy a polgármester látványosan fog lubickolni a folyó habjai között, sőt a szervezők már a sportolókat is – a későbbi galibákkal nem törődve – beparancsolták az általuk tisztának tartott folyóba.