Egy amerikai Berlinben

A berlinieket nem lehet egykönnyen kihozni a béketűrésükből, ha forgalomkorlátozásokról van szó: itt mindennaposak az útlezárások, a belépni tilos szalagok. No meg egyetlen más német városban sem hangzik fel annyiszor a rendőrautók szirénája, mint a Brandenburgi Kapu környékén. A főváros egyfajta méltósággal viseli a ranggal járó felhajtást. Brad Pitt és Angelina Jolie hazajár ide, híres politikusok és névtelen kiskirályok adják egymásnak a kilincset a Spree partján, az azonban mégsem mindennapi dolog, ha az Air Force One száll le a Tegel repülőtéren.

 Elődök árnyékában

Az amerikai elnök itt ritka, de különösen kedves vendég. A hidegháború alatt a Fehér Ház idelátogató lakói a remény szimbólumaivá váltak nemcsak az enklávéban élő nyugat-berliniek, de a fal túlsó oldalán élő németek számára is. Mióta John F. Kennedy 1963-ban a schönebergi városháza előtt kimondta az azóta híressé vált „Ich bin ein Berliner“ mondatot, Ronald Reagan pedig erre ráduplázva 1987-ben a keleti oldalon az NSZK-s és szovjet vezérkar előtt felkérte Gorbacsovot a fal lebontására („Mr. Gorbachev, tear down this Wall!“), a berliniek várják és elvárják a hasonló, történelemcsináló mottókat.

Persze, a fal leomlása, a hidegháború vége és a megszálló hatalmak kivonulása óta nincs könnyű dolga az ideutazó elnöknek és tanácsadóinak a beszéd összeállításakor – és ez alól Barack Obama sem volt kivétel. Az elnökkel szemben ráadásul fokozottak voltak az elvárások, miután első hivatalos látogatásának sikere jóval meghaladta a várakozásokat. Jelenléte valósággal lenyűgözte a németeket – annak ellenére, hogy 2008-ban még nem is volt pártja hivatalos elnökjelöltje, beszédére a várt kétezer helyett 200 ezren sereglettek össze. Berlin ezúttal is ugyanazzal a nyíltsággal és kíváncsisággal várta a mosolygó amerikait – a sajtó csak mr. Sunshine-nak titulálja –, sőt, a vendégszeretetet megtoldotta azzal, hogy teljesítette Obama abbeli régi óhaját, hogy a Brandenburgi Kapu előtt beszélhessen. Nem is akármikor: június 19-én, szinte napra pontosan 50 évvel azután, hogy Kennedy megtisztelte jelenlétével a várost.

Obamát és családját filmsztárokhoz illő érdeklődés övezte, komoly médiák és bulvárlapok lépésről lépésre tudósítottak a vizitről, kivesézve minden elhangzott szót, de még a legapróbb gesztusokat is, akárcsak a first lady ruhatárát vagy az elnök lányainak hajviseletét. A csalódottságot végül azonban sem a tökéletes protokoll, sem a felhajtás nem tudta leplezni. Hiába mosolygott fáradhatatlanul a házigazda Angela Merkel kancellár, a hazai és nemzetközi médiát nem tudta meggyőzni a transzatlanti kapcsolat igazi, őszinte mélységéről.

 Eltolt prioritások

Az elemzők figyelmét nem kerülte el, hogy a találkozás egyetlen érdemleges újdonságot tartalmazott: az amerikai és orosz atomarzenál csökkentésére vonatkozó javaslatot. Kimondatlanul maradtak ellenben olyan fontos dolgok, mint az Amerika és Európa közti szabadkereskedelmi megállapodás, amely mindkét kontinens számára jelentős gazdasági előnyöket jelentene – akár középtávon is.

A német kancellár közvetlen környezete szerint Berlin nehezen nyeli le, hogy Obama nem annyira elkötelezett a klímapolitika terén és Guantanamo bezárását illetően, ahogyan azt Németország helyeselné. Kínos foltot ejtett a látogatáson az is, hogy Merkel személyesen vetette fel az amerikai Prizma megfigyelőprogram kérdését, amely német állampolgárok után is vizsgálódott – annak ellenére, hogy Barack Obama végül megvédte az intézkedést, hangsúlyozva, hogy ennek segítségével sikerült több támadást meghiúsítani Németországban is.

A német sajtó fanyalogva vette tudomásul, hogy az elnök berlini vizitjének alig volt nyoma, nemhogy visszhangja a tengerentúli médiában. Habár sokak szerint Berlin már egy ideje rezignáltan veszi tudomásul, hogy Amerika globális prioritásai között Európa és Németország jelenleg kevésbé előkelő helyen szerepel, a látogatást szívélyes légkör jellemezte. A fogadásról készült felvételeken jól látni, hogy az elnök-kancellár már-már baráti üdvözlése (puszi és ölelés) túlmutat a szigorú protokollon, a négyszemszözti ebéd pedig az átlagosnál is szorosabb szövetséget sejtet. Ehhez társul, hogy elutazása előtt Obama nem Joachim Gauck államfővel, hanem Merkel asszonnyal vacsorázott, amit a hazai sajtó valóságos cselszövésnek nevezett.

„Történelmet kell írnunk” – ez volt a Fehér Ház lakójának kulcsmondata a Brandenburgi Kapu előtt tartott beszédében. Az üzenetet Obama közeli tanácsadója egészítette ki kicsit később, kicsit távolabb. Eszerint Berlin szimbóluma Washington azon törekvésének, hogy bebizonyítsa: ugyanolyan sikeres lehet az elkövetkező fél évszázadban, mint az elmúlt ötven évben.