Hirdetés
Az orwelli abszurdumok korában élünk – Mihály István megzenésített verseiről

Az orwelli abszurdumok korában élünk – Mihály István megzenésített verseiről

Sokan kedvelik a megzenésített verseket, ettől a költemény új dimenziót kap. Erről beszélgettem Mihály István újságíróval Kolozsváron, akinek megzenésített versei a Garabonciás együttes fontemberének, Csutak Istvánnak köszönhetően új életre keltek.

2024. október 15., kedd

Az Operaház aranykorának tanúja, Tamássy Éva

Tamássy Éva operaénekes öt éve hunyt el Kölnben. 1951-ben, tizennyolc éves korában lépte át művészként először a Magyar Állami Operaház kapuját, s magánénekesként az akkori idők minden híres sztárjával fellépett. 1958-ban elhagyta Magyarországot.

Az Operaház aranykorának tanúja, Tamássy Éva
2024. október 12., szombat

A 80 évvel ezelőtti Észak-Erdély szovjet és román megszállása a történész szemével

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. szeptember 15. és október 7. között folyt a tordai csata, amelyben a magyar–német egységek három héten át feltartóztatták a túlerőben lévő vörös és román hadsereget. Murádin János Kristóf történésszel beszélgettünk.

A 80 évvel ezelőtti Észak-Erdély szovjet és román megszállása a történész szemével
Hirdetés
2024. október 05., szombat

Huszonéves lelkészként az iskolapad másik oldalán is megtalálta a közös hangot a fiatalokkal

Tasnádi István a húszas éveinek végén jár, szolgált a kolozsvári Farkas utcai gyülekezetben lelkipásztorként, dolgozik a református levéltárban, és a kollégium iskolalelkészének is megválasztották. Idén ősszel Budapesten megkezdi doktori tanulmányait.

Huszonéves lelkészként az iskolapad másik oldalán is megtalálta a közös hangot a fiatalokkal
2024. szeptember 27., péntek

Évről-évre népszerűbb Elek apó kisbaconi háza – Bíró Boróka ükunoka a nagy mesemondó emlékezetéről

Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünneplik a magyar népmese napját Kárpát-medence-szerte. Hogy mit jelent ez az ünnep Elek apó leszármazottai számára, az ükunokát, Bíró Boróka közgazdászt, egyetemi tanárt kérdeztük.

Évről-évre népszerűbb Elek apó kisbaconi háza – Bíró Boróka ükunoka a nagy mesemondó emlékezetéről
Hirdetés
2024. szeptember 21., szombat

A villamos karbantartótól az ároni rendig – Kun Attila Árpád református lelkipásztor a gyülekezetek lelkületéről

Szakiskola után refis lett, majd nagytatáját és édesapját követve lelkipásztornak jelentkezett. Kun Attila Árpád Erdély több gyülekezetében szolgált, s a változatos vidékek különböző lelkületű emberekkel ismertették meg.

A villamos karbantartótól az ároni rendig – Kun Attila Árpád református lelkipásztor a gyülekezetek lelkületéről
2024. július 25., csütörtök

Versenyistálló-e a János Zsigmond Unitárius Kollégium?

A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium újraindulásának 30. évfordulóját ünnepelte. Az iskola rövid idő alatt Erdély legkiválóbb tanintézményei közé tornázta fel magát. Az iskoláról Solymosi Zsolt lelkipásztorral, aligazgatóval beszélgettünk.

Versenyistálló-e a János Zsigmond Unitárius Kollégium?
Hirdetés
2024. július 14., vasárnap

A cél a megmaradás és nem a pusztulás elnapolása – beszélgetés Rátoni Csaba dévai református lelkipásztorral

Eredetileg nem lelkipásztornak készült, de hamarosan mégis a teológián találta magát. Szolgálatát Kolozsváron kezdte, nyolc éve már a dél-erdélyi Déván él. Rátoni Csaba lelkipásztorral hivatástudatról, szórványmunkáról, közösségépítésről beszélgettünk.

A cél a megmaradás és nem a pusztulás elnapolása – beszélgetés Rátoni Csaba dévai református lelkipásztorral
2024. július 03., szerda

Lelkipásztor, volt államtitkár, cigány-misszió vezető és igazgató: Makkai Péter a megújuló megbízatásairól

Makkai Péter teológusként részt vett az IKE újraalakításában, református lelkipásztorként dolgozott a bukaresti munkaügyi minisztériumban. Jelenleg a Diakónia Keresztyén Alapítvány sepsiszentgyörgyi fiókjának igazgatója és a cigány-misszió vezetője.

Lelkipásztor, volt államtitkár, cigány-misszió vezető és igazgató: Makkai Péter a megújuló megbízatásairól
2024. június 30., vasárnap

Egy ,,égbenéző” naplójából – Kósa-Kiss Attila szalontai csillagász új kötetéről

Kulin György nagyszalontai születésű csillagász illetve sok más hajdúvárosi híresség nyomdokaiba jár Kósa-Kiss Attila meteorológus-csillagász. Az ,,égbenéző” nevét világszerte ismeri a szakma, számos nemzetközi elismerést, kitüntetést kapott.

Egy ,,égbenéző” naplójából – Kósa-Kiss Attila szalontai csillagász új kötetéről
2024. június 29., szombat

Azt a szeretetet és elismerést kapta a szászrégeni Titán zenekar, amit egy erdélyi együttes kívánhat

Az elmúlt húsz év legjobb lemezén dolgozik a szászrégeni Titán zenekar, amely hamarosan megjelenteti az album hírnökét, az Emelem kalapom című dalt. Szabó Előd frontemberrel az új zeneműről, nyári koncertjeikről, további terveikről beszélgettünk.

Azt a szeretetet és elismerést kapta a szászrégeni Titán zenekar, amit egy erdélyi együttes kívánhat

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
2024. június 21., péntek

Herczeg Ferencet is száműzték a magyar irodalomból: Takaró Mihály és Liktor Katalin új kötetükről az Erdélyi Naplónak

Takaró Mihály és Liktor Katalin budapesti irodalomtörténészek Herczeg Ferenc írói munkásságát bemutató közös kötete hiánypótló könyv a 20. század első felének írófejedelméről, akit a kommunista hatalom ki akart törölni a magyar irodalomból.

Herczeg Ferencet is száműzték a magyar irodalomból: Takaró Mihály és Liktor Katalin új kötetükről az Erdélyi Naplónak
Hirdetés
2024. június 12., szerda

Varga Pál elnök az Erdélyi Naplónak: Erdélyben is aktív az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem

Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem idén az udvarhelyszéki Zeteváralján tartotta akadémiai napjait. Az egyesület tevékenységéről, idei erdélyi konferenciájáról beszélgettünk Varga Pál németországi református lelkipásztorral, az EPMSZ elnökével.

Varga Pál elnök az Erdélyi Naplónak: Erdélyben is aktív az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem
2024. június 09., vasárnap

Bárhol, bármikor, bárhogyan – beszélgetés Vincze László kolozsvári bábszínésszel

Dolgozott postásként, angol-román szakot végzett, bábszínész lett, alapítványt hozott létre, és jelenleg a református egyházban dolgozik, de borászattal is foglalkozik. Vincze László beszélgetésünk során Istenhez való kapcsolódásáról is beszélt.

Bárhol, bármikor, bárhogyan – beszélgetés Vincze László kolozsvári bábszínésszel
2024. június 05., szerda

Az Erdélyi Magyar Szövetség kampányfőnöke szerint elszomorító az Erdélyben zajló gátlástalan választási kampány

Elégedetlen az Erdélyi Magyar Szövetség az RMDSZ-szel kötött választási megállapodással, ezért június 9-e után az EMSZ országos testületeitől függ, mi lesz a folytatással. Csomortányi István, az EMSZ kampányfőnöke válaszolt az Erdélyi Napló kérdéseire.

Az Erdélyi Magyar Szövetség kampányfőnöke szerint elszomorító az Erdélyben zajló gátlástalan választási kampány
Hirdetés
2024. május 25., szombat

Az „erdélyi hangú” Lunda együttes azt szeretné, ha zenéjükben mindenki kicsit megtalálná önmagát

Zenei stílusok, korosztályok és emberek között szeretne kapcsolatot építeni a Lunda zenekar. A főként Budapesten működő, Erdélyben is fellépő együttes gyergyói énekesnője, Imecs Anita sikerélményeikről, készülő nagylemezükről beszélt az Erdélyi Naplónak.

Az „erdélyi hangú” Lunda együttes azt szeretné, ha zenéjükben mindenki kicsit megtalálná önmagát
2024. május 11., szombat

A határ a csillagos ég a frissen megalakult gyergyószentmiklósi Néked zenekar számára

A komolyzenétől a popig mindenki hoz magával valamilyen zenei irányzatot a frissen megalakult Néked együttesben. A hat fiatal zenészből álló gyergyószentmiklósi formáció év végéig szeretné megjelenteni első lemezét.

A határ a csillagos ég a frissen megalakult gyergyószentmiklósi Néked zenekar számára
Hirdetés
2024. május 08., szerda

Nem ajándékra, pénzre, hanem odafigyelésre vágynak az öregek – Ferencz Emese kolozsvári szociális munkás az idősgondozásról

Egyre több a magányos idős ember Erdély-szerte is, sokan szenvednek, sőt, távoznak ebből a világból úgy, hogy nincsen mellettük, aki egy jó szót szólna hozzájuk, vigasztalná őket, kedves lenne hozzájuk.

Nem ajándékra, pénzre, hanem odafigyelésre vágynak az öregek – Ferencz Emese kolozsvári szociális munkás az idősgondozásról
Hirdetés
Hirdetés