Simándy József, Takács Paula, Vásárhelyi Endre, Tamássy Éva és Székely Mihály az Aidában
Fotó: Tamássy Éva családi archívuma
Tamássy Éva operaénekes öt éve hunyt el Kölnben. A kivételes karriert befutott művész 1951-ben, tizennyolc éves korában lépte át művészként először a Magyar Állami Operaház kapuját, s magánénekesként az akkori idők minden híres sztárjával fellépett. 1958-ban elhagyta Magyarországot, s egy rövid olasz intermezzo után német nyelvű operaházakban öregbítette a magyar operakultúra hírnevét. 1970-től a Kölni Operaház tagja volt. Az interjú 2018-ban készült húga, Tamássy Klára közreműködésével.
2024. október 15., 09:112024. október 15., 09:11
2024. október 15., 09:572024. október 15., 09:57
– A Klemperer-korszak után kezdte pályáját, milyen volt akkor a társulat hangulata?
– Az akkori politikai környezet miatt ideges volt a légkör, nem tudtuk, kiben lehet bízni és ki a besúgó. A Rákosi rendszer szigorításaival viszont a magyar közönség jól járt: a sok kiváló énekes kizárólag itthon nyújthatta művészetének legjavát. Svéd Sándor, aki a sikeres Metropolitanbeli szereplések ellenére sem mehetett többet külföldre, Luna grófként, Rigolettóként és Anyeginként nyújtott felejthetetlen alakítást. Gyurkovics Mária végtelen biztos Éj királynőjét a közvetlen közelében hallgattam, mint második dáma, sokszor őriztem szerepem szerint, Giovannaként a Rigolettóban.
Orosz Júlia – Antoniaként – a leányom volt a Hoffmann meséiben. Mi fiatal énekesek a nagyokat csodálva, de velük együtt fellépve épültünk be a társulatba, s talán hozzájárultunk az opera aranykorának sikereihez.
Tamássy Éva Jean Cox amerikai tenorral 1965-ben
Fotó: Tamássy Éva családi archívuma
– Az ötvenes évek elején a legfiatalabb énekesként vált az operaházi „Aranycsapat” tagjává. Hogyan fogadták az ifjú tehetséget?
– Változatos volt a reakció. Ha a régi gárda tagjai közül valaki helyett egy fiatal kapta meg a szerepet, nem magában kereste a hibát… Amikor Székely Mihályt, aki az engem felvételiztető bizottság tagja volt, megkérdezték, hogy miért kell ilyen fiatal énekesnőt szerződtetni, azt felelte: „Mert itt a helye.” Ma is lehet olykor hallani a rádióban a vele készült duettemet, a Rózsalovag keringőjét.
– Milyen szerepekben épült itthoni karrierje?
– Elsőször Kadosa Pál Huszti kaland című operájában léptem fel, mint Péter diák. Ezután kaptam egy igazi szép lehetőséget, az Anyegin Olgáját. Olyan nagyságok, mint Simándy József, Udvardy Tibor, Osváth Júlia, Mátyás Mária, Svéd Sándor és Melis György voltak a partnereim. Ezzel egy időben a Rigoletto Magdalénája, merész dekoltázsú ruhámmal, saját hajkölteményemmel, nekem illő szerep volt. Ezt többek között Gyurkovics Máriával, Székely Mihállyal együtt alakíthattam. Az első főszerepemben Amnerisként léptem színpadra. Nagyon sok szép emléket őrzök.
A híres karmester szerette volna, ha a Kékszakállú Juditját is elvállalom. Kétségeimet látva „Nem kell C-t énekelned, majd hozom én azt a C-dúrt a zenekarral” – bátorított. Mikor fájó szívvel mégis lemondtam e páratlan lehetőségről, Tóth Aladár így szólt: „De kár! Pedig ilyen pofa kellene hozzá.” Arra gondoltam akkor, ha Bartók élne, biztos térden állva kérném, hogy transzponálja le kedvenc operám magas hangjait.
Camille Saint-Saëns francia zeneszerző Sámson és Delila című operájának női főszerepében 1968-ban
Fotó: Tamássy Éva családi archívuma
– 1958-ban külföldön folytatta karrierjét. Milyen szerepekkel és milyen színházakban jutott pályájának csúcsára?
– Úgy éreztem, az előmenetelemhez gyökeres változásokra van szükség; külföldön új szerepek vártak rám. Állandó szerződésemet megelőzően a velencei Teatro La Fenicében énekeltem Malipiero: Vergilii Aeneisének ősbemutatóján, Tullio Serafin vezényletével. Rómában Hindemith Requiemjét énekeltem a zeneszerző irányításával. A bécsi Staatsoperben háromszor énekeltem Amnerist. Azonnal le akartak szerződtetni, de én már Wiesbadenbe írtam alá szerződést. Koréh Endre, aki Egyiptom királyaként apámat játszotta az Operában, így szólt:
Új helyemen a Delilával kezdtem, aztán jött Azucena, a Rigoletto Magdalénája, Eboli, majd pályám meghatározója, a Carmen.
Bernben Massenet Don Quijote-jában Dulcineát alakítottam, majd az Orfeusz, aztán Rossini kevésbé ismert dalműve, A szerelem próbája és Mozart: Betulia liberatája következett. Volt egy beugrásom a mannheimi Tristan Brangenéjeként, Horst Stein vezénylete alatt. Sikeremet látva a karmester azonnal le kívánt szerződtetni.
– Ezt követte legnagyobb sikereinek színhelye: Köln.
– 1968-ban az Ulrika és a Suzuki után másodszor vendégszerepeltem Kölnben, mint Delila. Ezután egy héttel Szokolay Hamletjében, mint királynő kellett megmentenem a premiert: a szerepet senki nem tudta németül. A rendező, Hans Neugebauer, aki pár percet látott utolsó Delilámból, ezt mondta: „Így képzelem a királynőmet.” Mire észbe kaptam, teljes értékű szerződtetett tagja lettem a színháznak. A Carmenek után még sok Verdi, Richard Strauss, Janáček, Debussy, Wagner (egyedül a Ringben 12 szerep) következett, majd jó néhány modern opera várt rám. Ilosfalvy Róberttel a Cigánybáróban, a Carmenben, és a Jenufában léptem fel. A Cigánybáró előadást úgy is emlegették, mint „A magyar Cigánybáró”. Ebben Ilosfalvy Róbert és Kelemen Zoltán voltak a partnereim, és Kertész István állt a pulpituson.
Énekeltem Németország számos színházában: Nürnberg, Stuttgart, Kiel, Augsburg, Hamburg, Hannover színpadain léptem fel. Franciaországban a Párizsi Operába, Olaszországban Spoletoba, Nizzába, Triesztbe hívtak. Számtalan sikeres Carmen fellépésem nyomán a „Bundes-Carmen” megtisztelő címmel emlegettek.
Tamássy Éva 1960-ban
Fotó: Tamássy Éva családi archívuma
– A számos nagy alakítása mellett comprimario szerepekben is fellépett.
– Pályám elején mindjárt a Pillangókisasszony Kate szerepe várt rám, amelyben csak néhány taktust énekeltem. Hálás kisszerep az Anyeginben Filippjevna, a Pillangókisasszonyban Suzuki, továbbá a sok mutatós operettfigura: a Koldusdiákban Palmatica, a Luxemburg grófjában Kokozow grófnő, a Madarászban pedig Adelaide bárónő.
Átmenetet képez a fő- és comprimario-szerepek között néhány operai figura: Debussy Pelleas és Melisande című operájában az anya, a Traviatában Bervoix Flóra és Annina, az Otello Emíliája, a Gianni Schicchi Zita anyója és az Arabella két szerepe, Adeleide, az anya, és a jövendőmondó. Az opera és operett határán mozgó Denevérben számos alkalommal énekeltem Orlofsky grófot. Szeretem a dialógusokat is, ezért szívesen alakítottam.
– A klasszikus műveken kívül a XX. század dalműveiben is sikerrel lépett fel.
– A modern operák nemcsak zenéjükben érdekesek, hanem legtöbbjüknek csodás az irodalmi alapja. Ilyen Alban Berg Wozzeckje, amely a Büchner-drámából készült, vagy Dosztojevszkij Feljegyzések a holtak házából című könyvének operaváltozata Janaček feldolgozásában. Szintén a cseh zeneszerző komponált operát Osztrovszkij A vihar című drámájából Katja Kabanova címmel. Nagyon szívesen alakítottam a Múmiát Reimann Gespenstersonatéjában, amelynek vezértémája a bűn és a vezeklés.
– Egyszer elérkezett pályafutásának utolsó szerepe.
– Egyik utolsó szerepem Offenbach: Kékszakáll című operettjében (a művet jelenleg a Budapesti Operettszínház is műsorára tűzte) Clémentine királyné volt. Az utolsó estén Az Eladott menyasszonyban Agátát alakítottam. Nem vertem nagydobra visszavonulásomat, így nem volt „búcsúhangulat”.
Hazalátogatásaim során aztán gyakran énekeltem a miséken, és 1995-ben itt történt az igazi búcsú: „Itt kezdtem, itt fejezem be”.
Leoš Janáček Jenufa című operájában
Fotó: Tamássy Éva családi archívuma
– Nyugdíjas napjait éli, mennyire maradt meg kapcsolata az anyaintézményével?
– Élvezem a nyugdíjas életemet. Minden premiert megnézek, és sok más jó operaestére is elmegyek. Nincs televízióm, inkább sokat járok moziba. A kölni színház nemes gesztusa, hogy karácsony előtt ünnepi vacsorát rendeznek a régi tagoknak. Itt a polgármester és számos más nobilitás méltatja őket.
– Művészettörténészi álmait cserélte fel a színpadra. Énektanárának, Dr. László Gézának jóslata, miszerint „Mire egyetemre kerülnél, már az Operaház tagja leszel!” – bevált.
Rendszeresen látogatom a múzeumokat, a számos templomot, a feltárt mozaikokat, a Römisch-Germanisches Museum egyre megújuló leleteit, amelyeket a metró építése során folyamatosan tárnak fel. Mindig van újdonság, láthatjuk a rómaiak, pontosabban Agrippa városának csodálatos ékszereit, étkezési kultúráját, edényeit, ruháit. Hálás vagyok a városnak, amely második otthonommá vált.
A képeket digitalizálta Horváth Gábor
A művésznő 1953-ban készült rajza saját magáról
Fotó: Tamássy Éva családi archívuma
Énekes próféták a hazájukon kívül
A két világháború közötti időszakban határok nem léteztek az operaénekesek számára. Pataky Kálmán, Németh Mária és Ernster Dezső egyaránt otthon volt a budapesti Operában, Bécsben vagy Berlinben.
A második világégés után a határok lezárásával megszűnt e szabadság, s számos énekes már eleve külföldön kereste boldogulását. Karrierjük itthon sokáig rejtve maradt, Tamássy Éva is közéjük tartozott. Carelli Gábor, akit Beniamino Gigli fedezett fel, a háború elől menekült az Újvilágba, a New York-i Metropolitanben ért el sikereket, a hazai közönség számára viszont a rádióadásaiból vált ismertté. Várady Júlia Erdélyből indult a világkarrier felé, s negyedszázadon keresztül a legrangosabb zenés színházak versengtek érte, magam egy berlini Aida előadáson csodálhattam meg művészetét.
Molnár Éva pályája sem köztudott, a mannheimi operában vált sztárrá, kezdetben Mozart szerepekben lépett fel, később olyan drámai alakítások fűződtek nevéhez, mint az Otelló Desdemónája, vagy a Rózsalovag Tábornagynéja.
Ordassy Sarolta 1947-ben végzett a Zeneakadémián, a milánói Scalában, a Varázsfuvolában debütált, s útja innen a Metbe vezetett. Comprimarióként mintegy 760 előadáson aratott megérdemelt sikert. Sajnos nevét itthon, a New York-i archív rádióközvetítésekben – következetesen – Carlotta Ordassyként említik.
Marton Zoltán a német operakultúráról
A megosztott Németország nyugati felében mintegy nyolcvan színházban játszottak operát. Mind az adminisztráció, mind pedig a művészeti vezetés német szakemberek kezében volt, a nagyobb színházak, mint Berlin, München, Hamburg és Frankfurt világszínvonalon dolgoztak. Ezekben a zenei központokban viszont nemzetközi művészgárda dominált, ami nagyon színessé tette a társulatokat. Szinte hihetetlen, de a hetvenes években mintegy nyolcszáz amerikai énekest szerződtettek német színházakba. A rendszerváltás nyomán a keleti művészek – főleg oroszok – jelentek meg nagy számban, ez a váltás a kulturális piacot is gyökeresen felforgatta. Nürnbergben, Bonnban, Karlsruhéban, Freiburgban és Kölnben is saját operaház működött, máshol a városi színházak vállalták fel az operakultúra terjesztését. Emlékezetes volt Kölnben egy Jean-Pierre Ponnelle rendezésében színpadra állított Ariadne Naxos szigetén című opera, amelyben feleségem, Marton Éva is fellépett.
A színházakat általában a professzionális munka jellemezte, ami Évának is nagyon kedvező volt, s töretlen fejlődését szolgálta. Figyelemreméltó volt az a csapatmunka, amelyet mindig a közös célnak rendeltek alá. A rend a lelke mindennek, mindenki már a próba kezdete előtt negyed órával a színpadon állt készen, és – amit talán a mediterrán, vagy kelet-európai kultúrából érkezőknek nehéz volt megszokni – a próbára teljesen felkészülten kellett érkezni. Az énekesek munkáját viszont lényegesen megkönnyítette a színházi vezetés, például a próbákra próbaruhákat kaptak, s minden intézkedés a bemutató sikerét szolgálta.
A Magyar Állami Operaház együtteseinek fellépéseivel, valamint ünnepi beszédekkel keretezve ünnepelték Budapesten az Andrássy úti dalszínház megnyitásának 140 éves jubileumát.
Rendszeresen ingázik Bukarest, Budapest és Kolozsvár között, fiatal kora ellenére folyamatosan főszerepeket kap Kodály, Mozart és kortárs operákban. Sándor Csaba székelyföldi származású operaénekes szerint a műfajt még korántsem lehet temetni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.
Világszerte már 1,17 milliárd embert érint valamilyen mentális zavar, és Erdélyben is egyre többen kérnek segítséget. Vajda Ildikó pszichiáter szerint különösen aggasztó, hogy mind több fiatal és serdülő kerül rendelőbe.
Hiába nőttek a romániai fizetések, ez nem hozta magával automatikusan a vásárlóerő növekedését is, az infláció ugyanis többet „vett ki” a zsebünkből – ez a munkaerőpiacot vizsgáló tanulmány egyik legfontosabb következtetése.
Egyre több partiumi, sőt erdélyi kertben érik be a füge (Ficus carica), sőt akadnak helyek, ahol a indián banán vagy datolyaszilva is megterem.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Egy rövid erdélyi körút mindig több az egyszerű kirándulásnál: történelem, épített örökség vagy éppen érdekes találkozások egyvelege. Mi mind a hármat megtapasztaltuk, amikor Erdély több épített örökségét felkerestük.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!